"Film-Színház-Muzsika"


2002. május 25. Első Szegedi Pinceszínház – Grand Café



A mai tinik már nem is emlékezhetnek a hajdani szupernyolcas őrületre. Bizony-bizony videó kamerák a hatvanas, hetvenes években Magyarországon még nem nagyon voltak, viszont a mozgókép iránti vágy már akkor is lázba hozta a film és a filmezés szerelmeseit. Talán a jelen harmincas korosztályának emlékképei között fel-feltűnhet egy álomszerű kép, amikor a fater egy furcsa kis masinával a jobb szeme előtt, Zsigmond Vilmosként manőverezik a szilveszteri házibuli forgatagában, és már látjuk is magunkat, amint úgy négy-öt éves korú kiadásban ott ugrálunk és csápolunk a kamera objektíve előtt, a fater meg próbál mindig úgy svenkelni, hogy ne legyünk központi figurája a megkomponált csodának.

Anno nem akkumulátoros videó kamerákkal rögzítették a családi eseményeket, vagy a távoli vidékek emlékképeit, hanem felhúzós, szupernyolcas géppel, ami nem volt sokkal nagyobb, mint egy mai, ökölbe rejthető, videó szerkentyű.


Szögedön is egyre nagyobb kultusza van a super 8-as őrületnek, ezen felbuzdulva a SUPER 8 MM MOZI, az Első Szegedi Pinceszínház és a Grand Café közös filmfesztivál megrendezésébe kezdett. Május 25-ére egy olyan pilot fesztivált szerveznek ami találkozási központja lesz a professzionális, az amatőr és a laikus „filmeseknek”. Start 16:00 óra. Amint azt a fesztivál alcíme is jelzi – Film Színház Muzsika -, egy összetett akcióról van szó, ahol a filmművészettel szinkronban a színház és a zene varázslói is szabad teret kapnak. (Ki ne emlékezne gyermekkorunk kedvenc „sztármagazinjára” a FILM-SZÍNHÁZ-MUZSIKÁ-ra, ahol még minden fekete-fehéren megjelenhetett!)

Természetesen a televíziózás műfaja is beengedtetik egy manapság igen népszerű formában, no itt ne a híradókra, hanem a sztárvendégekkel megspékelt „tók-sók”-ra gondoljanak. Prokopp Dórát és Jancsó Miklóst a most startoló filmesek lehetőségeiről fogjuk faggatni. Reméljük eljön Szilágyi János is, aki a hetvenes években a Pergő képek című tévéműsorban rendszeresen tájékoztatta a nézőket a kortárs amatőr filmes világ fejleményeiről. Talán itt az ideje, hogy lefújjuk a port erről e régi sorozat konzervjéről és friss erővel, megint beinduljon a program.



A Filmmúzem Televízió, mint a fesztivál egyik fő támogatója, filmeket is szállít a fesztiválra, ennek köszönhetően bemutatásra kerül a Privátfilmmúzeum c. sorozat számos epizódja. A Pinceszínház színészei, az Élő Szinkron Sóban, egy előre kiválasztott super 8-as némafilmet fognak a nézők előtt szinkronizálni.

Ilyet még nem láttak! De a MoPresszóban és a MoCaféban egy szimpla mellett megnézhetnek egy tucatot a 60-as, 70-es évek super 8-as slágerfilmjeiből, például: az új Wartburg átvételét, úti filmeket a 70-es évek Indiájáról (eredeti homemovie!) és persze – ha már Szegeden vagyunk – megnézhetjük szegedi rokonunkat gimnazista korában úgy harminc évvel ezelőtt a Kárász utcán.

Lehet, hogy a vásznon találkozhat mindenki korai önmagával! Semmi sem kizárt! S míg szemünk a gyöngyvásznon élvezkedik, füleinkbe 2-3 DJ nyomja majd bakelitről a zenei mixet. Bemutatkoznak a közeljövő nagy magyar filmrendezői, akik ma a super 8-as mánia élsportolói. A Pinceszínház szalonjában Szögi Lackó, a Grand Caféban Gyurki Tamás fotóiból lesz kiállítás.

És akinek még ez sem elég: lesz Időrablók koncert – őrületes performance kíséretében -, és a fesztiválzáró Super 8-as Party DJ Infragandhi-val (aus Bud.). Ha még nem kocka a fejed a tévétől, legyen kocka a szemed a super 8-as filmektől!

A korlátozott bejutási adottságok miatt a belépők már most megrendelhetők, vagy megvehetők az Első Szegedi Pinceszínházban (Horváth Mihály utca) és a Grand Caféban (Deák Ferenc utca). A belépők ára: 400Ft

süti beállítások módosítása