sztárok magánéletébõl ellesett pillantképeket láthatnak az Articsókában

2002-09-29 06:30 ATV

Más-Nap



Mv.: - Most föl kel konferálnom egy fotókiállítás Bali Sándor az Articsókában állított ki fotóművész. Ide van írva nem beállított fotókat hanem sztárok magánéletéből ellesett pillantképeket láthatnak az Articsókában.

Riporter: - Immár tizedik alkalommal tárta a nagyközönség elé sajtófotóit Bali Sándor fotóművész. A portrék a közélet neves képviselőit ábrázolják ám nem a megszokott módon. Sikerült mindenkit olyan pillanatában lekapni amely tökéletesen türközi az alany egyéniségét. Mindehhez természetesen szükség volt a fotós és a fotónk szereplő személy közötti jó viszonyra, barátságra.

Klausmann Tibor: - Fotózással kezdtem az életem ezelőtt 13 évvel. Aztán lettem újságíró, aztán lettem televízió közeli. Ezt én eléggé erőteljes kritikai észrevételekkel fogadtam minden képét, a sajátomat főleg amit rólam csinált sorozatban az elmúlt három évben. De alakul a gyerek. Megvan benne a tehetség szikrája.

Vincze Lilla: - Nekem pont azért nagyon tetszik és az egy nehéz szakma hogy pontosan lejöjennek az egyéniségek. Hiszen itt olyan pillanatokat láthatunk ami valamilyen képpen jellemző a személyekre amennyire végig tudtam itt nézni. De én imádom a fekete-fehér képeket. Nagyon szeretem a régi filmeket, a régi fotozásokat ahogy fényképeztek a régi filmekben. Szerintem az nagyon-nagyon nehéz. Bizonyos fokig azt mondják hogy nehezebb is előhívás szempontjából arra emlékszem hogy nagyon nehéz a fekete-fehér képek mint a színesek. Ezért szerintem sikerül.

Csonka András: - Én nem értek hozzá nem tudom szakértő szemmel nézni. Nem tudom mit kell figyelnem optika állás meg kompozíciót. Tetszik vagy nem tetszik. Odaállok a fotó elé tetszik vagy nem. És azért tényleg amiket most kiállított azt gondolom hogy értékes képek. Persze az ember saját magával soha nincs megelégedve, mert én ilyen közeli fotót soha nem engedek senkinek. Nem is tudom hogy sikerült így valahogy beszélgetés közben elkattant egy ilyen közeli is. Szerinte jó. Hát másoknak is tetszett. Én nem szeretem az egész közeli fotókat vagy pedig akkor retusáljuk ki.

Bali Sándor: - Ezek most sajtófotók. Tehát heti illetve napilapban megjelent fotók. Próbáltam mindig szépet és újat csinálni. Hát most egy picit abbahagyom aztán majd egy év múlva fogok majd újjal előrukkolni.

Keresztes Ildikó: - Megmondom őszintén egy tévéfelvételnek a szünetében amikor nem akartak kiengedni a színpadról mert felvétel tessék bemenni, tessék bemenni. Mondtam de itt vár rám egy fotós csak két perce van és kettőt kattint. Mondták két perc és kirohantam az előtérbe vagy az udvarba. És a Sanyi gyorsan elkattintott öt képet és abból lett ez. És amikor megláttam akkor nagyon-nagyon megtetszett.

Klausmann Tibor: - Egy fotóst és egy fotót nem lehet kritizálni. Abszolút esztétikai dolog ez. Valakinek vagy tetszik vagy nem tetszik. Ez az ő lenyomat. Ő ilyen. Ő ezt csinálja, ezt tudja. Pont. Erről aztán vitatkozni ezt kritizálni nem lehet. Nekem tetszenek egyébként a képei. Nem mindegyik de a többség jó.

Bali Sándor: - Ha bemész egy színházba és valamit tízszer megnézel ugyanazt akkor egy kissé már unalmas. Azt gondolom hogy tízszer megcsináltam ugyanazt és most valami újjal kell már előjönni.

Riporter: - Van erre valamiféle elképzelésed már.

Bali Sándor: - Valami divatot és aktot szeretnék csinálni. A mesterem Szibán Martin ő divatfotós, tehát ő a divatot nagyon jól csinálja. Most már majdnem 50 éve. Úgy hogy szeretném megpróbálni mert nagyon sok szépség van benne, valószínűleg több mint portréban. Az aktban meg ugyanez.

Klausmann Tibor: - Nagyon ügyes trükk egyébként hogy ezeket falidíszeket akasztotta be keretbe mert maguk között én is persze mert hogy erre jobban jönnek a legyek, a sajtó, az újságíró stb. nézegetni hogy jé hát ez ő és hogy néz ki és milyen. Szóval mindig hálás téma híres embert fotózni. Esetenként a téma önmaga átviszi azokat az esetleges technikai hiányosságot amelyek megjelenhetnek egy fotón. Persze itt ilyesmiről szó nincsen.

Szulák Andrea: - Évek óta nagyon gyakran készített Sándor fotókat rólam és az volt mindig a meglepő hogy egy nagyon fiatal talán névtelennek mondható fotós tíz esetből 9-szer kifogástalan képet készített rólam. Úgy hogy most már egyáltalán nem névtelen és ismeretlen számomra. És egyre több munkája jelenik meg egy csomó helyen ami rangosnak mondható.

Riporter: - A művész a jövőben a divat és aktfotózás felé orientálódik. Kíváncsian várjuk hogy akkor is a közélet szereplői állnak-e modellt neki

süti beállítások módosítása