Tíz éve hozták létre a Nemzeti Kultúrális Alapot

2002-09-28 16:00 Kossuth

Tizenhat óra



- Mv.: Tíz éve hozták létre a Nemzeti Kultúrális Alapot abból a meggondolásból, hogy kultúrális termékeket, vagyis filmeket, színházakat, kiállításokat, koncerteket és másokat ne közvetlenül politikai megfontolások alapján politikai bürokráciák lássanak el pénzzel, hanem mint másutt a világon, válasszák le őket azokról. Hogy ennek távolsága karnyújtásnyi vagy országrészeket átívelő-e, az viszont óhatatlanul a politika döntéseitől függ. A kultúrális támogatás ügynöksége, mecenatúrája, vagyis a Nemzeti Kultúrális Alap, immár kultúrális alapprogram különböző művészeti ágakat képviselő kuratóriumokból áll, amely a mintegy hatmilliáRd forint kultúrális járulék szétosztását irányítja. Rövidebben, tagjai mondják meg, ki mennyi pénzt és mire kap. Az alapprogram elnöke július 1-jétől Jankovics Marcell után Harsányi László, akit a szakma a nonprofit szféra elismert közgazdászának tart. Vele és az utóbbi időben sokat bírált Eperjes Károllyal készített interjút Váradi Júlia.

- R.: Tíz év telt el, ahogy most itt hallottuk, jövőre nagy ünneplést is szerveznek. Én úgy érzem, hogy ez a tíz év sem volt elegendő arra, hogy a közvélemény, az emberek általában tudják, hogy valójában mi is ez, mire lehet használni és hogyan lehet eljutni azokhoz a pénzekhez, amelyek itt közpénzként ugye itt szétosztásra kerülhetnek és így tovább. Szándékozik-e most az új elnök valamit tenni annak érdekében, hogy kicsit jobban bekerüljön a köztudatba ennek az egésznek a ténye?

- HL.: Éppen ezért nem lesz ünneplés jövőre, hanem pontosan ami a kérdésben megfogalmazódik, az a célunk, hogy most álljunk meg egy pillanatra és mutassuk be, hogy milyen kultúrális értékek jöttek létre a Nemzeti Kultúrális Alap támogatásaként, ha úgy tetszik, milyen kultúrális produkciók jönnek létre a befizetők kegyelméből, hogy így mondjam.

- R.: ....Itt az imént mondta itt egy sajtótájékoztatón, hogy negyvenezer. Hogy lehet egy év alatt negyvenezer kultúrális produkciót bemutatni?

- HL.: Sajnos nincs más megoldás, bizonyos válogatást kell csinálnunk és főleg őszíntén szólva nem ilyen retrospektív módon visszanyúlva, hogy mi volt a tíz évben, hanem ki kell a kollégiumokkal választanunk reménybeli jó produkciókat 2003-ból és azokra ilyen külön pályázatokat kiírni és nagyon erősen felmutatni a társadalomnak, hogy tessék megnézni, hát micsoda nagyszerű dolog van itt a magyar kultúrában. Tessék vele élni, tessék megnézni, megszagolni, megtapogatni, meghallgatni, meglátogatni, és ahogy kérdezte, egy picit több reklámot tenni fölé, más arculatot adni neki, nagyobb, erősebb sajtóvisszhangot adni neki. Ez mind - nem lehet az embereket korbáccsal belekényszeríteni a kultúrába, de kultúra nélkül meg nem érdemes élniük, ezt kell nekik elmagyarázni.

- R.: Azt írta egy ilyen alapvetésben, amelyet itt most a sajtó kezébe is adtak, hogy annyiban változtatni szeretne a kultúrális alapprogram jelenlegi szerkezetén, vagy inkább azt mondanám, hogy ars poetikáján, hogy az eddigi pénzelosztási módszerrel ellentétben nem sok kicsit, hanem kevés nagyot, ha most nagyon egyszerűsítve fogalmaztam, akkor elnézést kérek. Jó-e ez, és ha igen, akkor miért?

- HL.: Jankovics Marcellnek az volt a teóriája, alapelve, hogy nagyon sok helyre kellene adni akár kis pénzeket is, mert mint a piramiselvből, felnő egy magas művészet, a piramis csúcsra magas. Én ebben enyhén szólva bizonytalan vagyok, én egy sokkal határozottabb prioritás és feladat kijelölés pártját fogom, lehet, hogy egyszerűen azért is, mert én egy más végzettségű ember vagyok. Úgy szeretnék változtatni, hogy talán kevesebben, de azok sikeresek legyenek úgy is, hogy megkapják azt a pénzt, amit kérnek. Magyarul arra akarom kényszeríteni - elnézést a csúnya kifejezésért, a pályázót és a kollégiumot is egyaránt, hogy szelektáljon. Már a kiírás pillanatában szelektáljon. Tessék végiggondolni, hogy mit akarok most ebben az évben a színházakról, a képzőművészetekről, a közművelődés területén. Mondjuk meg, hogy van három-négy-öt célunk és erre tessék pályázni. Nem lehet tízezer pályázatot feldolgozni és nem lehet hétezer pályázatot győztesként kihirdetni anélkül, hogy azt hinnénk egy pillanatra is, hogy ez már értékalapú. Nem, nem, ez a középszerűség.

- R.: Tovább olvasva ezt az alapvetést azért az is benne van, és erre már célzást is tett, hogy az Unió, hogyha kipipálunk valamit azzal, hogy valamennyi, néhány forintot adtunk a támogatásukra, de abból nem fog tudni létrejönni egy rendes produkció. Tehát ezek szerint konkrét és meghatározott körvonalazott cél az is, hogy a pénzösszeg legyen olyan, amiből aztán valóban kézzelfogható eredmények születnek. Meghatározna egy alsó határt esetleg?

- HL.: Erről most épp egy nagy vita volt a mai délelőtt folyamán, mert én - és a bizottság ezt már elfogadta, hetven százalékra emeltük azt a limitet, ami alatt lehet odaítélni pénzt, tehát valaki kér egymillió forintot, a kollégium úgy dönt, hogy nincs annyi pénz erre, csak ötszázezer, ezt meg lehet tenni. De akkor át kell fogalmazni részben a pályázati célt és át kell fogalmazni a költégvetést, tehát ez a tisztga vizet! Lássunk világosan. Te kértél egy milliót erre az öt dologra, amit meg akasz valósítani a programodon belül, mi hármat tudunk ebbőltámogatni és ez kevesebb pénzt jelent. Így rendben van, kérdezzük majd a pályázótól és azt mondja, hogy igen, vagy azt mondja, hogy nem, mert nem tudom megcsinálni a másik kettő nélkül, arra azt kell mondanunk, hogy sajnáljuk, minekünk viszont nincs több lehetőségünk, hiszen a Nemzeti Kultúrális Alap vagy alapprogram sosem programokat szülő, legalábbis az eredeti filozófiája szerint mindig az utolsó cseppet, az utolsó rásegítést, az utolsó hiányzó 10-20-30-40-50 %-ot kell, hogy hozzáadja ahhoz, amit egyébként a kultúrális intézmények magukról meg akarnak csinálni.

- R.: Áll-e szándékukban valami olyasmi, hogy segítsenek az ide beérkező pályázatok készítőinek megtalálni más forrásokat is?

- HL: Ez annyira így van, hogy nemcsak az európai uniós pénzeknél járunk el így, hanem magyar pályázati rendszerekben. Mind a kettőre mondok példát. Az európai uniós pénzek megszerzésénél a teljes önrészt vállaljuk, ha egyébként valaki ezt nem tudja biztosítani, sőt, szeretném még azzal is kiegészíteni, hogy az Európai Unió tudottan utófinanszírozó, tehát megcsinálom a produkciót és akkor egy-kettő-három-öt-hat hónap múlva megjön a pénz. Ezt nem bírják ki a magyar kultúrális intézmények. Az önrészen kívül hajlandók vagyunk egyfajta kamatmentes hitelt vagy segítséget, áthidaló támogatást nyújtani. És a hazai dolog is így működik, ha tudunk egyezséget kötni az informatikai szektorral, a turizmussal, az oktatással, az ifjúsági tárcával, akkor minden egy forint támogatást meg tudunk duplázni vagy háromszorozni közös pályázatok keretében.

- R.: Nagyon különbözőféleképpen gondolkodó emberek ülnek egy-egy kuratóriumban. Nem számít-e arra, hogy nagy ellenálásba fog ütközni ez az újítási kísérlet, amelynek most nekivágott?

- HL.: A bizottságon átmentek ezek a javaslatok viszonylag egyszerűen, a mai - ugye hiszen ma volt egy kibővített bizottsági ülés az összes kuratóriumi elnökkel együtt, nem is a szándékomat vitatták, hanem egy nagy vita alakult ki részben a célok megvalósíthatósága körül, ez nagyon jó dolog, mert ez előre visz. Persze azt mondom, hogy hát meg lehet csinálni, csak sokkal több munkát jelent a kollégiumnak meg gondolkodást, hát ez kellemetlen, de elkerülhetetlen.

- R.: Eperjes Károly a Nemzeti Kultúrális Alapprogram bizottsági tagja. Megfogalmazható-e az, hogy a Nemzeti Kultúrális Alapprogramnak ebben a pillanatban, 2002-Ben mi lehet a legfontosabb célja Magyarországon?

- EK.: Szerintem a célja változatlan és továbbra is ez működik, ez tíz év óta működik. Mondjuk személy szerint nem értek egyet vele, mert szerintem a mindenkori kultúra irányítója és annak vezetősége személyes felelőssége szerintem. Az autonómia akkor sem sérül, ha minőséget támogat. A kultúra mindig személyfüggő, alkotó és mecénás-függő. Ha ilyen közösségi mecénás van, akkor az nem igazán bír jó lenni.

- R.: Azt gondolja, hogy az nem nagyon jó, hogy ha több ember többféle véleményt próbál érvényesíteni, az lenne jó, hogyha egy ember vállalná a felelősséget, ő megmondja, hogy mi a jó, mi a rossz, és akkor arra ad pénzt, amit jónak tart.

- EK.: Ide figyeljen, rég rossz annak a művésznek, akinek meg kell mondani, mi a jó és mi a rossz, erről csak ennyit. Az, hogy mi a minőség és mi a helyes, ez mindig politikai döntés.

- R.: Miért?

- EK.: Mindig politikai döntés.

- R.: De annak kell lennie, vagy pedig az.

- EK.: Hát akkor is politizálsz, hogyha eldöntöd, hogy kihez mész feleségül, választasz, hát ez politika!

- R.: Ebben mi a politika?

- EK.: Azt választod, hogy ez a jobb, vagy az a jobb pali nekem. Hát ez egy politika, na. A politikát misztifikálják, a politika az a civil életről való gondolkodás és cselekvés, az kötelező. Nem politizálni szerintem bűn, rosszul politizálni hülyeség, jól politizálni erény. A kultúra nem független ettől, miért lenne független, hiszen alkotóművészet, ha jól csinálják. Ha nem, ha profán, akkor csak egy ilyen csinálmány.

- R.: Mit jelent az, hogy jól csinálják, mert hogy Eperjes Károily ugye úgy értékeli, hogy ha egyszemélyben döntést hoz egy miniszter, akkor az sokkal inkább rendben van, mint hogyha sok ember megpróbálja eldönteni, aztán valamilyen kompromisszumot kötnek, ahogy most itt a kultúrális alap bizottságában ez történik rendszeresen és hát akkor nem biztos, hogy éppen az jön ki ebből a döntésből, ugye ezt akarja ezzel mondani, ami valóban a minőséget támogatja.

- EK.: Én elfogadom ezt a helyzetet, hogy a többség így gondolkozik, hogy jó és helyes, hogy van egy ilyen kultúrális alap és én ebben igyekszem aktívan részt venni, amikor az időm megengedi, amikor ugye a többieknek kevésbé olyan az időbeosztása, mint nekem,... amikor nekem próba van, de hát ez van.

- R.: Sőt, hát ezzel kis problémák is vannak, mert ugye a múlt évben nagyon keveset volt jelen a döntéshozáskor.

- EK.: Ha valaki ismeri a múlt évi programomat, az pontosan tudja, hogy mennyit dolgoztam a Hídemberrel, tehát igazoltan voltam távol, amikor távol voltam és amikor tudtam, akkor mindig ott voltam. És amikor ott vagyok, akkor mindig nagyon is aktív vagyok, annak ellenére, mondom, a felállítással én nem igazán szimpatizálok, de ha a többség így gondolja, ám legyen. Akkor azon belül persze igyekszem a lehető legjobbat. Mostani felszólalásom is öt pontot érintett és úgy tapasztaltam, hogy abszolút értették, elfogadták, úgy láttam, a bizottság elnöke jegyzetelt és bizonyos dolgokat be szeretne majd építeni. Határon túli művészetek támogatását illetően volt javaslatom, hogy bízzuk az ottani szervezetekre, hogy jelöljék meg azokat ahiteles egyéniségeket, személyiségeket, akik el tudják pontosan dönteni, hogy ott mi az érték.

- R.: Egy személyt kellene megjelölni?

- EK.: Én azt mondtam, hogy legyen egy konkrét felelőse és legyen körülötte egy pár személy, aki erről dönt, aki tanácsot ad, de a döntést végül az egy személy hozza meg. Ugyanígy gondolom én minden esetre, és ezért is hívják miniszternek. Összegyüjti az információkat, és az ő felelőssége, azért van a topon, hogy eldöntse, hogy ez a helyes út, ez nem a helyes út és akár mit csinálunk, ez mindig politikai döntés, és ez így van rendjén. Akkor van baj, ha ez egy erőszakolt politikai döntés, akkor baj van. Tehát én azt mondom, és félreértetted, ha azt mondod, hgoy egy személy. Egy személyé a felelősség, de nem egy személy dönt. Azért van a minisztérium, az a sok szakember, hogy azok mind dolgozzanak azért, hogy ő egy helyes döntést hozzon. Ennek az elfelezése, vagy elharmadolása, vagy elnegyedelése, hogy az alap, Kultúrális Alap kezel bizonyos összegeket, ezért nem tetszik nekem ez, mert felelőssége kicsi. Csináljatok vele, amit akartok, ti tudjátok, ti vagytok otthon ebben a dologban.

- R.: Ezt nevezik demokráciának, nem?

- EK.: Nagy baj volna, hogyha én a gyerekeim döntésétől tenném függővé a családunk életét. Nem jelenti az, hogy én nem hallgatom meg az ő véleményüket, de a családfőnek mégis nagyobb a felelőssége, mint a gyermeknek. A demokrácia azt jelenti, hogy a jóságnak van egy rendszere, a jó dolgoknak van egy rendszere. Ez sokféle lehet, sokféle demokrácia van. Van egyfajta bal vagy liberális gondolkodás szerinti demokrácia és van egy jobboldali demokrácia is. Most már világosan értem, nem tudom, hogy minek kell egy elnök, mikor már úgyis van miniszter.

- R.: Elég lenne a miniszter. Tehát az egyszemélyi döntés. Annakidején nagyon komoly ellenállásba ütközött az sokak számára, hogy a miniszterelnök hozott egy döntést Eperjes Károly főszereplésével a Hídembernek a költségvetéséről. Ez szülte talán azt a rossz vért, aminek a kövekeztében nap mint nap szóbakerült azokban az időkben az, hogy szabad-e ilyen módon politikai döntést hozni egy film elkészítését illetően. Erről mi a véleménye?

- EK.: Ki hozott, mit? Nem is értem a kérdést, mondd el légyszíves világosan.

- R.: Hát akkor tehát ugye, amikor a Hídembernek a költségvetése megszületett, az külön nagy-nagy összeg volt, ami együttvéve sokkal több volt, mint amennyit a filmesek kaptak az összes filmjükre.

- EK.: Most már értem, mit akarsz mondani. Tehát azt kérdezed, hogy a korábbi miniszterelnök, Orbán Viktor egy olyan döntést hozott, hogy a Hídember produkciója kapjon sok pénzt.

- R.: Sokkal többet, mint amennyit a többi film együttvéve.

- EK.: A kormányfő úgy tudom, hogy minden ilyen programot a millenniumi év kiemelt programját másként kezelte. Nem szabad összemosni azokkal a pénzekkel, amiket a filmes szakma kapott. Nem kapott ettől kevesebbet a filmszakma, sőt, sőt, a filmszakma nagyon sokat kapott, mert egy ilyen filmet lehetett létrehozni és a minőség mutatja, hogy ez nem egy blődli volt, plusz az egész filmszakma olyan minőségben mutathatta meg magát a sminktől a látványon keresztül a színészeken mindenki, ami hosszú ideje nem volt tapasztalható Magyarországon, egy ilyen nagy kosztümös történelmi film. Tehát ennek óriási haszna van. Mindazonáltal nem a többiek kárára történt.

- R.: Hát ez nem egészen így volt, mert hiszen a filmszakma lényegesen kevesebbet kapott. Hogy aztán e miatt kapott-e kevesebbet, vagy valami máshonnan elvont összeg miatt, azt nem tudjuk.

- EK.: Júlia, ne állítsál szamárságot, nem kapott kevesebbet a filmszakma. A filmszakma a törvényeknek megfelelő módon kapott. A filmszakma egyes emberei irígyellték, hogy a Hídember miért kapott ennyit. Kérem szépen, ezt a forgatókönyvet meg kell írni, ki tudta ilyen szinten megírni? Volt számtalan téma és nem írták meg. Ehhez neki kell állni, le kell ülni, ezt a Bereményi Géza és a Jan Towell másfél évig írták, hogy ilyen minőségű forgatókönyv legyen. Nem kell tőlük elirigyelni, hogy ők ezt így megírták, fantasztikus volt! Tessék írni ilyen forgatókönyvet.

- R.: És akkor lesz annyi pénz rá.

- EK.: Ha találnak hozzá olyan embert, aki azt mondja, hogy ez minőség, ez érdemes arra, hogy a 2000. évet és egyben az ezeréves magyarságot méltóképpen ünnepelhessük és reprezentáljuk egy nagy nemzeti hőssel és annak helyes bemutatásával, minőségi, helyes bemutatásával, kérem, tessék, rajta!

- R.: Ehhez egy miniszterelnök kell.

- EK.: Úgy van! Remélem, lesz is még ilyen!