2002-10-09 8:30 Kossuth
Reggeli Krónika
Nagy Katalin: - Rádiójáték az Interneten is. Ma hírdetik ki a Magyar Rádió Dráma pályázatának eredményét. Előzetes Soltészki Tibor dramatorgtól.
Soltészki Tibor, dramatorg: - Ma először újfajta csemegét kínál a Rádiószínház az Interneten a rádiójáték kedvelőinek. Bevallottam, kóstolónak, étvágygerjesztőnek szánjuk a Rádió Márványterméből közvetítésünket, ahol kis ünnepség keretében adjuk át a tavasszal meghírdetett hangjátékpályázat nyerteseinek a díjakat. Kivételesen, a Rádiótól megszokott módon nemcsak hallhatják, ami történik ott, de egy kamera segítségével on-line láthatják is kik azok, akik felhívásunkra tollat ragadtak. Ill. manapság ugye többnyire leültek a számítógép tasztatúrája elé. Számunkra és tudom sok hallgató számára is örvendetes tény, hogy a páyázat tanúsága szerint ifjak és idősebbek egyaránt kedvelik a műfajt. A 372 pályaműből a legjobb, a nagydíjas egy 25 esztendős fiatalember darabja lett. A nevét most még nem árulhatom el, de ha meglátogatják délelőtt 11 órától a www.radio.hu címen a Magyar Rádió honlapját és ott rákattannak az élő közvetítésre, megismerkedhetnek vele is, meg a többi díjazottal is. Na persze, ahogy lenni szokott, a jó hírek mellé kell valami rossz is. Műszaki kollégáim mondják, hogy lehetséges, ha túl sok látogatója lenne a honlapnak, az nem tud mindenkit kiszolgálni. No de, ha ma nem találkozunk az Interneten, a Magyar Rádió rövidesen megújuló honlapján már rendszeresen kaphatnak híreket, információkat a hangjáték iránt érdeklődők is. Tehát ma ma 11 órától várjuk az érdeklődőket a www.radio.hu címen