könyvet írtak Verebes Istvánról

2002-10-13 05:50 m1

Nap-kelte



Mv.: - Súlyosan, ám de bevallottan elfogult beszélgetés következik hölgyeim és uraim. Az elfogultság oka, tárgya a kezemben, láthatják könyvet írtak Verebes Istvánról. Megmondom őszíntén én őt annyira szeretem, becsülöm, és tisztelem, hogy számomra egy rossz könyv is jó Verebes Istvánról, de hát ez egy jó könyv nem, Pista!

Verebes István: - Kérem tisztelettel, semmilyen érdemem nincs a könyv megjelentében, egyrészt a kiadó, a Korona Kiadónak a tiszteletre méltó szorgalmazása okán jelenik meg, különösen Cserhalmi Zsuzsa, aki tényleg áldozatos szerkesztője ennek a könyvnek, én éltem, és ebbe más is belehalt már, és az Odze Gyuri írt valamit arról, ami történt velem ebben az elmúlt fél évben, és a Szebeni Andris pedig mindezt lefotózta. Zavarban is vagyok, mert ez egszer s mind azt is jelenti, egy könyv megjelente, ami egy nagyon exkluzív és nagyon szép műtárgy unokáimnak például, hogy hát most már meg is lehet halni, csak ahogy a Szinetár Miklós mondja, nekem még nincs kedvem.

Mv.: - Érdekes, mindenki ezt mondja, amikor egy könyv jelenik meg róla, vagy hogy ha kap egy nagy kitüntetést, hogy ennek van egy bizonyos fokú nekrológ jellege, pedig nincs!

V.I.: - Ha megnézzük ezeket a képeket, akkor...

Mv.: - Azt hiszem, hogy a képek abszolút főszereplők, egy kicsit ki is szúr az olvasóval Szebeni András, mert meggyőződésem, hogy aki majd, és megkérem önöket, hogy aki csak teheti vegye meg ezt a könyvet, mert nem akármilyen élményben lesz része, szóval aki majd kézbeveszi, az nem olvasni fogja először, majd utána később elolvassa, hanem halálbiztos, hogy végiglapozza, és a képeken fog hosszasan időzni, hogy nézd itt lakik a Verebes, juj de jó az a kis asztal ott a kertben, nézd meg itt van... egy csomó olyan ellesett pillanat van a könyvben, amikor nem lehet hogy mondjam értelmesen már, tehát hogy amikor máshogy nem lehet a Pistát látni.

Szebeni András fotóművész: - Zavarba hozol, de jóleső zavarba, hogy ha ezt te így látod, mert volt szerencséd látni azt a könyvet, amit az olvasók csak a jövő héten fognak az üzletekben a kezükbe kapni, de abban én, szóval azzal én egyetértek, hogy boldog is vagyok, mert ha egy kép hat, és egy kép olyan módon hat, mint ahogy azt elmondtad, akkor az ember már nyugodt. Az amit pedig a Pista mondott, hogy nekrológ, és stb....

Mv.: - Azt én mondtam!

Sz.A.: - A jogokat majd átutaljuk!

Mv.: - Egyébként olyan fekete tónusba teszed őt állandóan, hogy az embernek még van is egy ilyen fajta érzése, hogy mi van? Meghalt a Pista? Olyan feketéből jön ki az arca. Imádod ezt a fekete alapot, azt láttam!

Sz.A.: - És a mézbarnát! De hát az az igazság, hogy ő nem feketéből jön ki, hanem nagyobb jelentőséget kap akkor, hogy ha ezek a hátterek működnek, és itt egy nagyon furcsa vegyes érzéssel kezdtem én és csináltam meg ezt a munkát, tudniillik van egy megerőszakolás az embernek magával szemben. Kiszámoltuk pont itt a Nap-kelte stúdiójában, amikor itt dolgoztunk, hogy 40 éve ismerjük egymást. Hát ez katasztrófa ugye?

V.I.: - Pontosan 41.

Sz.A.: - Nem kellett volna megkrédeznem. Na most ráadásul iskolától, és a többi, az életben... de ez az ismerjük szó ez azt hiszem nem fedi azt, amit én a könyvben szerettem volna megvalósítani, tehát rájöttem amikor ezt a munkát végeztük, hogy tulajdonképpen sok mindent nem tudok én a Pistáról se, és azt kell nekem az olvasó számára visszaadni.

Mv.: - Pontosan ezt akartam ...

Sz.A.: - Ez a szándék, vagy reméljük, hogy sikerül visszaadni.

Mv.: - Ezt akartam a Pistától kérdezni, hogy ha az emberről egy ilyen könyvet írnak, és én azt hiszem bár a fene tudja miért beszélek előre, egy ilyent írnak egy életben, akkor azt hinném én a buta olvasó, hogy ilyenkor aztán tényleg az alany pőrére vetkőzik, mert azt mondja, hogy egy ilyent írnak, itt aztán mindent elmondok. Itt aztán nem marad bennem semmi titok.

V.I.: - Ez nem erről szól, ez nem egy vallomásos könyv, ez lefényképezi...

Sz.A.: - A szó jó értelmében!

V.I.: - Igen. Lefényképezi fél évemet, egy magyar színházi művész, aki sok mindenfélét csinál, annak mindenféle helyzetét, valamennyire az arcából, ahogy én nézem, én magam is néha meglepődöm, hogy mik jönnek elő az én arcomból, amit nem tudok, mert én nem látom, és nem nézem, és talán-talán gondolatokat ébreszt, vagy megértet valamit abból, amit a nyilvánosság elé tárok. Annál pőrébbre ugyanis nem tudok vetkőzni. De ha már így vissza kell dícsérni, ugye 41 éve ismerjük az Andrissal egymást, de én sem láttam őt dolgozni. Tehát ő látott engem doglgozni, én nem láttam őt dolgozni, csak a képeit láttam. Az ember azt gondolná, hogy abban mindig van egy kis svindli, hát mit kell tudni fényképezni? Mindenki tud fényképezni, hát azért én odateszem, én is csinálok egy képet, nem nagy dolog. Meg van egy ilyen nagy schmuzer is, aki ül a kávéházban, nem tudom.. de hogy változik meg egy általam jól ismert pasas akkor amikor megcsinálja azt a képet, hogy hogy figyel, hogy mit vesz észre, hogy mi az ami neki fontos ezekben a képekben, és nekem sok képben nem, de neki fontos, ami... szóval ez is, és hogy milyen gondos. Szóval énvelem ilyen törődésben nekem, mint az Odze Gyuri és a Szebeni részéről nem volt részem. Tehát azt éreztem, ebből éreztem azt, hogy én valaki vagyok, hogy koslattak utánam, hogy én nem is foglalkoztam a könyvvel, ő naponta bejár a kiadóhoz, hogy törődik azzal hogy úgy legyen a betű, így legyen a betű, nem tudom mi. Szóval azt gondolom, hogy a Szebeni nem véletlenül a Szebeni. Tehát nem azért csak, mert hogy tehetséges, de biztos van még sok tehetséges, valami elhivatottság van ez azt gondolom, hogy az ő albuma is, én nagyon büszke vagyok arra, hogy az én pofám a téma.

Mv.: - Egynek örülök, hogy jó alátámasztjátok azt amit én mondtam, hogy a képek elnyomják a szöveget.

Sz.A.: - Nem, isten őrízz, hát Gyuri...

Mv.: - Hát negyed órája erről beszélünk!

V.I.: - 60 százaléka kép, ez igaz...

Sz.A.: - És 40 százalék a szöveg.

V.I.: - De azt gondolom, hogy a kettő valahogyan összefügg!

Sz.A.: - Én egy picit hadd javítsak bele abba amit a Pista mond bocsánat, hogy nem vallomásos könyv. Én ezt a kéziratot négyszer olvastam el. Az a tipusú fotográfus vagyok, aki elolvassa a társszerző kéziratát. Ez abszolút vallomásos könyv, és az én életem értelme a Pista ismeri, ő egy író ember, és olvasta, és azt mondta, hogy ez valami döbbenetes, hogy milyen.. ez vallomásos ez a kötet.

V.I.: - Olyan értelemben nem, hogy nem a magánéletemről, a házasságaimról szól, hanem...

Sz.A.: - Hanem egy emberről!

V.I.: - Igen, hogy hogy lehet eljutni egy könyvig, hogy egy kiadó azt mondja, hogy magáról akarunk egy könyvet kiadni, hogy ahhoz mi kell, hogy azért abban benne van 35 év!

Sz.A.: - Hát ahhoz egy élet kell, és azok az évek, amik itt a könyvben szövegben megjelennek, hozzá kell tegyem, hogy egyetlen olyan darab kép nincs a könyvben, ami nem ebben az évben készült. Tehát ez a képanyag ez abszolút 2002-es, ez abszolút az a Verebes, akit látunk a televízióban.

Mv.: - Feltétlenül jó ez?

Sz.A.: - Jó. Tudniillik mondok neked valamit. Akkor, amikor az egyik útunk során, mert ugye végigjártuk az ő életének állomásait, mentünk át Kassára, úgy az ottani határőrök, mint a hazai határőrök úgy fogadtak minket ott a határon, mint hogy ha ő ott élne. Tehát a televízió, aminek egy óriási hordozója van, ugye az közvetíti azt, tehát a kassai utcán sétáló diáklányok, vagy fiúcskák akik ott felismerték a Verebest, azok rohantak az autógrammért. Tehát volt egy ilyen hátránya is ennek a dolognak....

Mv.: - Nem, én arra gondoltam, hogy jó-e, hogy csak mai képek, mostani kép, idei kép van benne, hogy számomra Verebes István az a Verebes István is, aki annak idején elkezdett konferálni, aki annak idején a Patikában játszott Kaposváron, szóval az életének nagy múltja van!

Sz.A.: - Egy öreg mesterem azt mondta, hogy amikor az ember egy olyan albumot készít, amiben szöveg van, rangos veretes szöveg és kép, akkor azt kell megírni, amit nem lehet lefotografálni, és azt kell lefotografálni, amit nem lehet megírni. Én ezt azóta is tartom azt...

V.I.: - Én azt gondolom, hogy...

Sz.A.: - És itt azok a szövegek, mert kétfajta szöveg van, van egyszer az Odze Gyurinak egy szövege, és van egyszer magának a Verebesnek is egy szövege. Tehát ezek együtt működnek, tehát ez egy nagyon furcsa, nagyon érdekes könyv megoldásilag.

V.I.: - Abba lehet talán belelátni, és talán egyrészt csak persze, hogy rólam szól, mert ki van írva ilyen nagy betűvel a nevem, meg ott a pofám, és ki lesz rakva a könyvesboltokba és akkor azt mondom, hogy nahát ugye.. de azért ez egy magyar színészről szól. Egy színészről, aki rendez, aki itt ül, meg a másik csatornán ül, és remélem, hogy megértett valamit abból, hogy ez miért történik. Tehát nem biztos, hogy minden esetben exibíció, mert nagyon sok esetben valamennyire kötelesség is.

Sz.A.: - És a másik, hogy ennek üzenete is van. Tehát az, hogy te azt mondod, hogy ez egy színházi emberről szól, egy magyar színházi emberről, de azért ez egy üzenet is, hogy ez a színházi ember, ebben az utóbbi 40 évben, mert erről itt rendesen szó van, hogy ez hogy telt el az ő tükröztetésén keresztül, mi történt velünk. Ez mindannyiunkkal megtörtént, csak vele másképp.

V.I.: - Mondok egy példát. Én nem voltam, ahol születtem a Széna tér mellett a Pengő utcában nem voltam azóta, másfél vagy kétéves korom óta...

Mv.: - Megvan, én ott lakom most!

V.I.: - A Pengő utcában?

Mv.: - Egy kicsit arrébb!

V.I.: - És elmentünk az Andrissal, és most nem azt mondom ami ott történt, hanem ebből látni egy falat, amit benőtt a borostyán, és ha most az én popsim lenne ott gyerekkoromban,...

Mv.: - Amit be szoktak tenni!

V.I.: - Egy kisfiú, akkor az nem volna olyan érdekes, ez a fal, ez a pest-budai, budai háznak ez a benőtt fala, ami gyönyörűen van lefotografálva, ez ismerős mindenkinek. Ez adott esetben fölidézi mindenkinek a gyerekorát, hogy mit jelent ez. Egy eltűnő kép, ahol én nem tudtam megállapítani, hogy melyik lakásban laktam, de ennek az udvarnak a hangulata az mégis nagyon fontos volt. Na most ennek az udvarnak a hangulata van ott, az aurája van ott, a szülőföld van ott, ebben a képben, és ezt én fontosabbnak tartom, mint azt, hogy ugyanolyan kisgyerek voltam, hogy jött a fényképész, és lefotózott, ugye?

Sz.A.: - A másik amit a Pista valószínűleg szemérmességből nem mond, hogy ott teljesen véletlenül találkoztunk egy nagyon idős nénivel, aki a háborúban már felnőttként...

V.I.: - Ott lakott!

Sz.A.: - Fiatal felnőtt volt, és ott elmesélt egy perc alatt egy rémes történetet a nácikról, a gestapóról,...

V.I.: - Ott lakott ebben a házban!

Sz.A.: - Az elhaltakról, akiket elvittek, és nem történt semmi, ott voltunk, ha kimentünk egy helyszínre, amit a Pista mondott, hogy ez volt a kezdet, és a több, és megjelent ez a néni, aki behívott ugye a lakásába, és elmesélt egy pec alatt egy drámát. Hát akkor ez is rólunk szól!

V.I.: - Hát igen, ez is...

Mv.: - Mondd Pista, anélkül, hogy lelőnénk a poént, van már arra valamilyen terved, vagy ötleted, hogy a Heti hetesben hogy osztod majd ki a könyvet? Hiszen az ott mindig egy vissztérő...

V.I.: - Nincs, és nagyon szemérmes szeretnék lenni ebben a dologban. Persze, hogy egy áru, hát persze, hogy egy áru... egyébként nem olcsó könyv.

Mv.: - Lehet, hogy ki se osztod?

V.I.: - Nem fogom kiosztani. Én azt mondtam, volt más ajánlat is, volt más kiadótól, anélkül, hogy leáraznám azt, de miután itt olyan volt a kondíció, hogy itt nem tudtam olyant kérni, azt mondtam, ha méltó a könyv, mutatnak egy licencet, hogy ilyen lesz... kérdezték, hogy ki fotózza, akkor mondtam, hogy a Szebeni, azt mondták, hát ha meg tudjuk fizetni! De meg tudták fizetni a szebenit is. Tehát nem tudtam olyant kérni, vagy olyan igényem nem lehetett, amivel a kiadó ne állt volna rendelkezésemre, és hát végülis más... ha az unokám egyszer a kezébe veszi ezt a könyvet, akkor azt fogja mondani, hogy ez volt az én nagyapám, ennyi azért nekem nagyon fontos, és azt gondolom, hogy ha a Szebeni unokája kézbeveszi, akkor abból is ki fog derülni, mert ebben a Szebeni is nagyon benne van. Szívem szerint én is fényképeznék róla egy ugyanilyen könyvet, csak...

Sz.A.: - Erről már beszéltünk!

V.I.: - Csak én most már tudom, hogy bár nagyon tehetséges vagyok, de fényképezni mégsem tudok úgy, mint a Szebeni.

Mv.: - Hát nagyon szépen köszönöm, hogy itt voltatok. Hölgyeim és uraim pillanatokon belül, másodperceken belül a boltokban a Verebes István című könyv, én azt hiszem, hogy ez nem az a könyv csókolom, amit metrón, villamoson, kutyafuttában szatyorba bedugva gyorsan beleolvasva lehet olvasni, tessék hazavinni, beülni egy fotelbe, csinálni egy kávét, teát, és lassan, nyugodtan tudják, hogy zamata van a dolognak, és így olvassák. Köszönöm, hogy itt voltatok!