a Vendégségben Budapesten

2002-11-14 06:00 m1

Nap-kelte



KÖRZETI HÍRADÓ. Mv: Somfay Krisztián

Mv.: - Immár ötödik évadját kezdte meg a Vendégségben Budapesten elnevezésű rendezvénysorozat, amelynek keretében határontúli magyar színházak mutatkoznak be a fővárosban. Elsőként erdélyi, majd kárpátaljai társulatok produkcióival találkozhat a magyar közönség.

R - Évek óta nagy sikerrel mutatkoznak be Budapest színházaiban a fővárosi közönség számára kevésbé, vagy alig ismert határontúli magyar társulatok, amelyek ugyanakkor állandó lakhelyükön nagymértékben hozzájárulnak a magyar kultúra megőrzéséhez.

Goldschmied József programigazgató, Fővárosi Önkormányzat: - A Fővárosi Önkormányzat és a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma közös sorozatáról, rendezvényéről van szó, évadszerűen müködik, immár ugye 98 óta. Kicsit ezt az évadot csúszással kezdtük, hisz október helyett most november közepén, de ez nem jelenti azt, az előadás számot nem tartjuk az előző éveknek megfelelően.

R: - Az idei bemutató sorozat a Thália Színházban vette kezdetét, ahol a Kolozsvári Állami Színház mutatja be két darabját, valamint a szintén Kolozsvári Bábes-Bólyai Tudományegyetem színművészeti tanszéke állít színpadra egy előadást. A határontúli színházak vendégjátéka december elején folytatódik. Akkor a Beregszászi Színház és a Szabadkai Népszínház vendégjátékát tekinthetik majd meg az érdeklődök az Új Színházban.

süti beállítások módosítása