Pályázat

A NEMZETI SZÍNHÁZ DRÁMAPÁLYÁZATA 2003.

A Nemzeti Színház idén először hirdeti meg évi rendes drámapályázatát. A pályázatra minden olyan magyar nyelvű színdarab benyújtható, amely még nem jelent meg nyomtatásban, nem mutatták be színpadon, nem nyert díjat korábbi drámapályázatokon, illetve előadási vagy közlési jogával más intézmény nem rendelkezik. Bármilyen témájú, műfajú és terjedelmű művel pályázni lehet, de egy szerző csak egy munkát nyújthat be. A darabokat két – írógéppel írt vagy számítógéppel nyomtatott – példányban kérjük. A pályázat jeligés: az író nevét és címét külön lezárt borítékban kell a pályaműhöz mellékelni.
A pálya- munkákat kizárólag “Drámapályázat” feliratú postai küldeményként lehet a Nemzeti Színház címére (1453 Budapest, Pf.: 6.) eljuttatni, legkésőbb 2003. szeptember 15-ei postabélyegzővel.

A beérkezett pályaműveket a Nemzeti Színház dramaturgiájának munkatársai előzsűrizik, a díjak odaítélését pedig a Nemzeti Színház vezetőiből és neves írókból, illetve színházi emberekből alakuló bírálóbizottság végzi, mely 2003. december 15-éig hozza meg döntését. E napon kerül sor – közjegyző jelenlétében – a jeligék feloldására és a hivatalos eredményhirdetésre. A pálya- díjakat ünnepélyes keretek között a 2003 karácsonya előtti napokban adják át.

I. díj: 2 millió Ft
II. díj: 1 millió Ft
III. díj (2 db): 500-500 ezer Ft


A bírálóbizottságnak jogában áll egyes díjakat megosztani vagy nem kiadni.
A díjazott művek kizárólagos előadási joga 2005. május 31-éig a Nemzeti Színházat illeti.
Az arra érdemesnek talált darabokat a Nemzeti Színház bemutatja, továbbá gondoskodik angol nyelvre fordíttatásukról és törekszik nemzetközi megismertetésükre. Az elismerésben nem részesült pályamunkák kéziratát nem őrizzük meg és nem küldjük vissza.

Budapest, 2003. január 7.

A Nemzeti Színház Igazgatósága

süti beállítások módosítása