Budaörsi Melina

NSZ • 2003. március 12. • Szerző: R. V.

Kincses Veronika lesz a legközelebbi vendége a Budaörsi Játékszín hagyományos, Cappuccino este 8-kor című rendezvényének. Az operaénekesnővel március 14-én a közösségi házban (Lévai u. 34.) Éless Béla direktor beszélget; a jegyek ára a csésze kapucsínót is magában foglalja.

Ifjúsági előadás Alekszej Tolsztoj Aelita című kisregényének színpadi változata: a fiatalok március 19-én és 20-án délután fél ötkor láthatják. Az ős-scifi az ember vele született vágyát mutatja be, hogy eljusson a világűrbe; Lósz mérnököt ebben segíti Aelita, a gyönyörű marsbéli lány. A művet színpadra alkalmazta, és az előadást rendezte Vörös Eszter.

A Budaörsi Játékszín továbbra is sikerrel játssza Az édentől keletre című drámát, amelynek rendezője és férfi főszereplője Koncz Gábor; partnere Almási Éva . A John Steinbeck regényéből készült produkciót legközelebb március 23-án, este hét órakor láthatják a budaörsi színházbarátok .

A színház világnapja alkalmából mutatja be a teátrum Ben Turán Melina című kétrészes darabját . A színmű cselekménye megtörtént huszadik századi eseményeken alapul. Az emigrációban élő világhírű színésznőt, Melina Mercourit egyetlen napra hazaengedi édesanyja temetésére a görög katonai junta. A szerepet Papadimitriu Athina alakítja, partnerei többek között Kautzky Armand , Tolnai Miklós, Éless Béla. Az előadást Éless Béla rendezte.

Báb- és élőjátékkal fűszerezett zenés mesejáték várja a kicsiket március 30-án, délelőtt tizenegy órakor. A Két kicsi hód kis állatok, indiángyerekek és egy tündér kalandjairól szól. Az előadást Cs. Szabó István rendezte.

Niccolo Machiavelli Clizia, szépleány! című zenés reneszánsz komédiája szintén március 30-án, de este hétkor szórakoztatja a felnőtteket. Az előadás rendezője Éless Béla.

süti beállítások módosítása