Tankred Dorst
1925. december 12-én született Oberlindben, Thüringiában. Drámaíró, elbeszélõ, filmkészítõ, rádiójátékok írója, mûfordító. Münchenben él és dolgozik, A hatvanas években írott farce-ai, parabolái, egyfelvonásosai az abszurd dráma és Ionesco, Giradoux, Beckett hatását mutatják. Egy gondolat az üzenetébõl, a színház szükségességébe vetett hit megrendülésének korában:
"Én bízom benne, hogy a színház mindig újra megtelik élettel, mindaddig, amíg az emberek szükségét érzik, hogy megmutassák és elõadják egymásnak, milyenek is õk, milyenek nem és milyennek kellene lenniük. Igen, éljen a színház! Az emberiség egyik nagy találmánya, amely éppen olyan nagyszerû, mint a kerék feltalálása vagy a tûz megszelídítése..."
SZÍNHÁZI VILÁGNAPI ÜZENET - 2003
Mindig újból föltesszük magunknak a kérdést, hogy vajon a színház korszerű-e még. A színház kétezer éve tükrözi a világot, kétezer éve vitatkozik az emberi állapotról. A tragédia végzetesnek mutatta az életet, és a komédia is elég gyakran ezt tette. Az ember hibázott, végzetesen tévedett, küszködött a viszonyaival, hataloméhes volt és gyenge, rosszindulatú és jóhiszemű, felhőtlenül vidám és istenkereső.
Mostanában azt hallom, hogy a mi életünket nem lehet többé megragadni a hagyományos színházi eszközökkel, a hagyományos dramaturgiával. Ebből az következik, hogy az ember nem tud többé elmesélni egy történetet. Ehelyett mindenféle szövegek jönnek, dialógus sehol, csupa kijelentés. Dráma semmi. Életünk horizontján már egy egészen más emberi fajta van emelkedőben: olyan lények, akiket kívánságra, szándék szerint klónoznak és géntechnikailag manipulálnak.
Ennek az új, hibátlan embernek, már ha van ilyen, nincs szüksége többé arra a színházra, amelyet mi ismerünk. Számára érthetetlenek volnának azok a konfliktusok, amelyekről ez a színház szól. De nem ismerjük a jövőt. Én azt hiszem, hogy minden erőnkkel és tehetségünkkel, ami nem tudjuk, kitől - adatott nekünk, meg kell védenünk rossz és szépséges, hibákban gazdag jelenünket, értelmetlen álmainkat és haszontalan erőfeszítéseinket az ismeretlen jövőtől.
Eszközeink gazdagok: a színház tisztátalan művészet, amely gátlástalanul fölhasznál mindent, ami az útjába akad. Mindig hűtlen marad az elveihez. Magától értetődően kacsint össze a kordivattal, képeket lop el más médiumoktól, néha lassan beszél, máskor hadar, dadog, elnémul, emelkedett és közönséges, egyes történeteket elkerül vagy tönkrezúz, másokat mégis elmesél.
Én bízom benne, hogy a színház mindig újra megtelik élettel, mindaddig, amíg az emberek szükségét érzik, hogy megmutassák és előadják egymásnak, milyenek is ők, milyenek nem és milyennek kellene lenniük. Igen, éljen a színház! Az emberiség egyik nagy találmánya, amely éppen olyan nagyszerű, mint a kerék feltalálása vagy a tűz megszelídítése.
Tankred Dorst