Kortárs Nyugat-Európai Dráma

2003. április 23. 15.00: Millenáris Fogadó - Padlás
Jon Fosse: A név (Namnet )
Stanislas Cotton: A fogak
(Les dents)

2003. április 23. 15.00: Millenáris Fogadó – Padlás
(Budapest II. Fény u. 20-22.)
Jon Fosse: A név (Namnet )

Szereplők: Kovalik Ágnes, Vándor Éva, Keresztes Tamás, Újvári Zoltán
Rendező: Révész Ágota
Fordította: Domsa Zsófia

Rövid ismertető

A darab egyetlen helyszíne egy vidéki ház nappalija, ahol mindössze néhány bútor és pár családi fénykép látható. A szereplők neve, múltja többnyire rejtve marad előttünk. A cselekmény egy-két késő délutáni óra alatt zajlik: a terhes Lány nyugtalan ül a kanapén, s várja, hogy végre megérkezzen a Fiú, a gyermek apja. Amikor végre belép a Fiú, a Lány dühösen fogadja. Nemtörődömséggel vádolja, s őt okolja, amiért hosszú évek után most, a közelgő szülés miatt, visszakényszerült a gyűlölt gyermekkori házba. A Fiú nyugodtnak tűnik, mintha leperegnének róla a Lány vádaskodó szavai, sőt érdeklődve várja, hogy végre megismerje a Lány családját. Hamarosan megérkezik az izgága Húg, akit szemlátomást felzaklat a Lány állapota, s az idegen Fiú jötte. Idegesen fecserészik, mikor betoppan az Anya, akit viszont egyáltalán nem lep meg a Lány hazaérkezése, a Fiúhoz alig van egy-két szava. Egyre csak fájós lábáról panaszkodik, s megsértődve elvonul, mikor a Lány beléfojtja a szót. A Fiú közben egy fotelbe telepszik, és olvas. Később magára marad a Húggal, aki beszélgetni, barátkozni próbál vele. Rövidesen az Apa érkezik haza, fáradt, gondterhelt. A Fiú ottlétéről tudomást sem vesz; hiába igyekszik a Húg bemutatni a Lány, kedvesét, az Apa mindvégig, s úgy beszél, kérdez a Fiúról, mintha az ott sem volna. Valamivel később a Lány és a Fiú beszélnek a születendő gyerekről, s arról hogy milyen nevet válasszanak neki. A Lány ismét kötekedő elégedetlenséggel fogadja a Fiú javaslatait, mintha megvetne mindent, amit a Fiú gondol vagy mond. Később a család minden tagja a nappaliba gyűlik, de a Fiúval most sem igazán törődik senki. A hirtelen látogatóba érkező Bjarnét, a Lány gyermekkori barátját azonban a két lány, s a szülők is kitörő lelkesedéssel fogadják. Miután az Apa és az Anya fáradtságra panaszkodva, külön-külön elköszönnek és aludni térnek, a Lány – a Fiú szeme láttára – bizalmaskodva, sőt kihívón bújik Bjarnéhoz. A Húg cinkosul vihogva a vendégszobába kíséri a Fiút. A Lány, ahogy magára marad Bjarnéval, ismét fásult és fakó lesz. Kintről lépések zaja, s ajtócsapódás hallatszik. A Lány sejti, hogy a Fiú ment el, s erőt vesz rajta a rettegés. Nem tartóztatja Bjarnét sem, s amint az kilép az ajtón, a kanapéra roskad, és épp úgy, ahogy pár órája, nyugtalanul várja a Fiút.

Jon Fosse szépíró, drámaíró
Hardanger, 1959.
1979–87: Bergeni Egyetem – filozófia, szociológia, általános irodalomtudomány
1987–93: Hordalandi Íróakadémia docense
1993-tól kizárólag íróként tevékenykedik
Fontosabb regényei:
Vörös, fekete (Raudt, svart), 1983 • Zárt gitár (Stengd gitar), 1985 • Csónakház (Naustet), 1989 • Melancholia, 1995 – Melson-díj • Reggel és este (Morgon og kveld), 2001
Díjak:
Noregs Maalags barnebokpris 1990 (gyermek irodalmi díj)
Nynorsk litteraturpris 1993 (újnorvég irodalmi díj)
Samlagsprisen 1994 (kiadói díj)
Ibsen-pris 1996 (színházi díj)
Melsom-pris 1996 (színházi díj)
Aschehougprisen 1987 (kiadói díj)
Dobluogprisen 1999
Gyldendalprisen 1999 (kiadói díj)
Színpadi művek:
És nem válunk el soha (Og aldri skal vi skiljast) – bergeni Den Nationale Scene, 1994
Valaki jönni fog (Nokon kjem til ĺ komme) – 1996, Det Norske Teatret, Oslo
A név (Namnet)
Gyermek (Barnet) – 1996, Nationaltheatret, Oslo
Az éj dala (Natta syng sine songar) – 1997, Rogaland Teater, Stavanger
Anya, gyermek (Mor og barn) – 1997, Nationaltheatret, Oslo
A fiú (Sonen) – 1997, Nationaltheatret, Oslo
A gitáros (Gitarmannen), 1998, Cinnober Teater og Unga Studion, Göteborg
Ôszi álom (Draum om hausten) – 1999, Nationaltheatret, Oslo
Míg elsötétül minden (Medan lyset gĺr ned og alt blir svart). Teater Ibsen, Skien 1999
Aludj, kicsi gyermekem (Sov du vesle barnet mitt). Théâtre de Folle Pensee, Frankrike
Egy nyári nap (Ein somars dag) – 1999, Det Norske Teatret, Oslo Északi Országok Színházi Díja, 2000
Látogatás (Besřk)– 2000 Den Nationale Scene, Bergen
Tél (Vinter) – 2000 Rogaland Teater, Stavanger
Délután (Ettermiddag) Teaterhögskolan i Stockholm, Sverige 2000
Csodálatos (Vakkert), 2001 Det Norske
Teatret, Oslo
Halálvariációk (Dřdsvariasjonar) Nationaltheatret 2001
Lány a kanapén (Jenta i sofaen) Royal Lyceum Theatre, Edinburgh – Schaubühne, Berlin, 2002
Lila (Lilla) Traverse Theatre – Royal Lyceum
Youth Theatre, Edinburgh, 2003



Stanislas Cotton: A fogak (Les dents)

Szereplők: Kovalik Ágnes, Vándor Éva, Keresztes Tamás, Újvári Zoltán
Rendező: Révész Ágota
Fordító: Sőregi Melinda

Rövid ismertető:

A darab szűk körben, a Diguedon családban játszódik. Nem tudni pontosan, mikor és hol. Általában van szó egy családról, melyben anya (Léonie), apa (Philippon), fiú (Angelin) és a fiú felesége (Coline) él. A szerzői utasítás szerint leginkább az szolgálná a darab szellemiségét, ha más-más kontinensről származó színészek játszanák a szerepeket.
Angelin nagy udvariaskodások közepette bevezeti ifjú feleségét a családba. A fiatalok táncra perdülnek, a szülők pedig a leendő unokáikról, és a múló időről beszélnek. Végül felbátorodnak és követik a táncba a fiatalokat, öregecskén, lihegve. A szöveg verses jellegű, dallamos próza. Fennköltebb formába ágyazott hétköznapi tartalom.
A közös családi tévénézés közben rövid időre kimegy az áram. Léonie aggódik, hogy kikapcsolhatják a villanyt. Philippon egyenesen az ellenség, a gonosz terroristák nyakába varrja a dolgot, és háborút emleget, hősiességről, a haza védelméről beszél. Meggyőzi a fiát, hogy vonuljon be. Az anya értelmetlennek tartja az öldöklést, de nem sikerül egymást meggyőzniük. Angelin elszánja magát, búcsút vesz a megdöbbent Coline-tól, majd büszkén a harcmezők felé menetel, gőzködve önnönmagát, hogy hazafias feladatot teljesít.
A háború hatása a hátországban is érződik. Alig pislákol a fény. Angelin végre hazatelefonál, de csak pár percre. Szerettei egymás kezéből kapkodják ki a telefont, csak épp Léonie marad le fiáról: mire beér a szobába, szétkapcsolják a vonalat. A család arra vár, hogy visszatérjen az áram és Philippon felolvashassa Angelin levelét, mely hazafias szólamoktól hemzseg. Léonie földhöz vágja a tányérkészletet. Coline csatlakozik anyósához. A konyhai jelenetet Angelin monológja szakítja meg. Monológ az öldöklésről, a vér ízéről-szagáról. Élelmiszereket és tányérokat kell beszerezni, de Coline fél. Fél az emberektől. Kést vesz magához és elindul bevásárolni. Ismét Angelin frontmonológia a háborús traumáról. Folyamatosan épül le, testileg-lelkileg, rádöbben mire is szerződött, milyen szörnyűségre. Akkor tér haza a háborúból, mikor Coline épp az ő levelét olvassa. Léonie túlságosan felizgatja magát, és holtan esik össze fia karjaiban. A temetést követően Angelin egyre azon töpreng, miként válhatott anyja ennyire magányossá. Mindenért apját vonja felelősségre, aki kitiltja őt a házból. Időközben Coline is kénytelen szembesülni azzal, hogy nem az az ember tért vissza, akihez hozzáment. Elhagyja férjét.
Angelin új életet kezd. Egyedül. Szabadulni próbál a háborús képektől. Nekivág az életnek.
A fogak tézisdráma. Erősen stilizált a szöveg, de a helyzetek hitelesítik a pátoszt is.


Stanislas Cotton író

1963-ban született belga drámaíró. Pályakezdôként elnyerte a Brüsszeli Konzervatórium művészeti díját. A kilencvenes évekig színészként vett részt fiatal színtársulatok munkájában, majd teljesen a drámaírásnak szentelte az idejét. Több kortárs drámaíróknak szervezett eseményen is részt vett, mint például az 1998-as drámaíró-maratonon, a brüsszeli Théatre de la Balsamine szervezésében, francia és holland ajkú drámaírók
részére. Jelenleg Rómában él.

Színpadi művek:
Le 183eme jour (A 183. napon) – Théâtre de Banlieue, Brüsszel, 1991.
Décembre (December) – 1993.
NM.doc ou le ręve d’Icare (NM.doc avagy Ikarusz álma) – Théâtre de la Balsamine, Brüsszel, 1995.
Femmapoils, 1996.
NONO, NM.doc deuxičme époque, (NONO, NM.doc második rész) 1997.
Tragitotomédies, (Tragikomédiák) 1997.
Acta est fabula, 1997.
Une nuit dans la campagne occidentale, (Egy éjszaka a nyugati vidéken) – Conservatoire Royal de Bruxelles, 1998.
J’ai perdu mon chapeau (Elvesztettem a kalapom) – Théâtre Varia, Brüsszel, 1998.
Everybody wants to leave Las Vegas and go back to the garden of Eden, (Mindenki el akarja hagyni Las Vegast és vissza akar térni az Édenkertbe) – Théâtre des Célestins, Lyon, 1998.
Bureau national des Allogčnes, (Bevándorlási hivatal) – Ličge-i Fesztivál, 2000., Théâtre de la place des Martyrs, Brüsszel, 2000 és 2001.
Appoline Lonlčre ŕ Rome, (Appoline Lonlčre Rómában) – Théâtre de L’L, Brüsszel, 2000.,
Le joli monde (A kedves világ), 2000.
Le fauteuil, (A fotel) 2001.
Viens voir Antoinelle, (Látogasd meg Antoinelle-t!) 2001.
Orphéon et le raton laveur, (Orfeusz és a mosómedve) 2002.
Eden, (Éden) 2002.
Deux tours, (Két forduló) 2002.
Le Sourire de Sagamore, (Sagamore mosolya) – Théâtre de la place des Martyrs, Brüsszel, 2002.
Les dents, (A fogak) – Théâtre de la Balsamine, Brüsszel, 2002.
Le rapport des enfants sur l’état du monde, (A gyerekek kapcsolata a világ állapotával) 2003.

Díjak:
Bureau national des Allogčnes: Prix du Théâtre du meilleur auteur dramatique (a legjobb belga drámaszerzônek járó belga színházi díj) 2001.
Le Sourire de Sagamore: Prix André Praga de l’Académie royale de langue et de littérature de Belgique (a Belga Királyi Nyelvi és Irodalmi Akadémia Anré Praga díja) 2002.