Mindannyian Plautus köpönyegébõl bújtunk elõ!


A Ruszt József-féle Független Színpadon, az Egyetemi Színpadon és a Merlin Színházban eltöltött pályakezdõ évek után Józsa István rendezõ azzal a céllal költözött 2000-ben családjával együtt a Mûvészetek Völgye Fesztiválról jól ismert Vigántpetendre, hogy a balaton-felvidéki kis településen színházi alkotóházat mûködtessen.

"Utazószínházi voltunk egyik legfontosabb motivációja az, hogy a kisérleti, ún. alternatív színházi elõadások közönségét szélesítsük. Hogy a budapesti mûhelyek zárt értelmiségi közönségén túl kisérleteink eredményeit a tágabb publikum elõtt mutassuk be..."

A TEATRO CAPRICCIO SÁTORSZÍNHÁZ
BUDAPESTI (ERZSÉBET TÉR, 2003. MÁJUS 1-25.)
VENDÉGJÁTÉKÁRÓL.

Fő műsorszámként (11 alkalommal) a Honvéd Kamaraszínházzal közös produkcióként bemutatott Plautus: A hetvenkedő katona című előadás látható.



Kisérőprodukcióként a Sátorszínházba rögtönzött kis fesztiválunkon a Hólyagcirkusz Társulat Bohóc Biblia című színházi előadása mellett számos komolyzenei és jazz hangversenyre kerül még sor.



Alkotóház Vigántpetenden

A Ruszt József-féle Független Színpadon, az Egyetemi Színpadon és a Merlin Színházban eltöltött pályakezdő évek után Józsa István rendező azzal a céllal költözött 2000-ben családjával együtt a Művészetek Völgye Fesztiválról jól ismert Vigántpetendre, hogy a balaton-felvidéki kis településen színházi alkotóházat működtessen.

Az őszi-téli hónapokban Vigántpetenden hőszigetelt formában felépített Sátorszínházban immár három éve zajlik a munka:

Ř A téli műhelymunka idejére leköltöző színészek olyan próbafeltételek között dolgozhatnak, amire a hagyományos színházi struktúrán belül nincsen lehetőség. A próbateremben zajó munka értékét jól tükrözi, hogy első produkciójukkal (Hogyan szöktem meg az Ólombörtönből? Casanova mutatványa elnyerték a 2001-es Alternatív Színházi Szemle Legjobb Előadása, Legjobb Rendezője (Józsa István) és Legjobb Színésze (Szabados Mihály) díjait.

Ř Önálló produkciók létrehozása mellett a Teatro Capriccio neves művészek és szakemberek (Kovács Gerzson Péter, Galkó Balázs, Lázár Kati) meghívásával szakmai tréningeket is szervez.

Ř Hét Falu Ház néven pedig a környék 7 településén élő közel 1.000 óvodás és iskolás korú gyermekének szerveződnek neves vendégek (Selmeczi György, Huzella Péter...) közreműködésével országos viszonylatban is magas színvonalú események.



Sátorszínház

A régi mutatványosbódék hangulatát idéző Sátorszínház kapcsán meg kell említenünk a 2001-ben elhunyt Vayer Tamás díszlettervező nevét, aki munkájával, szemléletével jelentős módon járult álmunk létrejöttéhez.

A favázas szerkezetű, hét oldalfalból álló, 80 - 100 - 120 nézőt befogadó Sátorszínház mára nézőtérrel, padlózattal, hang- és fénytechnikával, és a téli hónapokra beszerelhető hőszigetelő elemekkel és fűtéssel rendelkezik.

A sok millió Forintos beruházás minden jelentősebb pénzügyi támogatás nélkül: megszámlálhatatlanul sok kisvállalkozás adományaival (a csavaroktól a deszkákig), önerőből épült fel.

A telente létrejött produkciókat nyáron utazószínházként mutatjuk be rangos művészeti fesztiválokon: POSZT (Pécs), Szárnyas Sárkány Fesztivál (Nyírbátor), Sziget (Budapest), Művészetek Völgye, Savaria Karnevál (Szombathely), stb.

Utazószínházi voltunk egyik legfontosabb motivációja az, hogy a kisérleti, ún. alternatív színházi előadások közönségét szélesítsük. Hogy a budapesti műhelyek zárt értelmiségi közönségén túl kisérleteink eredményeit a tágabb publikum előtt mutassuk be.



Működési nehézségek

A Teatro Capriccio Sátorszínház és Alkotóház minden komolyabb támogatás nélkül önerőből, kisebb pályázati forrásokból igyekszik fenntartani és fejleszteni önmagát.

Működésünk jelenleg egy banki hitelnek köszönhető. A hazai pályázati rendszerben ugyanis májusban, júniusban derül ki, hogy a folyó évre mennyi támofgatásunk gyűlt össze. Akkor azonban egy szezonálisan működtethető Sátorszínháznak már javában turnéznia kell a már rég elkészített előadásával.

Vigántpetend, 2003. április 21.

Józsa István
rendező

Teatro Capriccio Sátorszínház
Kontakt: Király Judit
Telefon: (+36) 87 437457
Mobil. (+36) 70 2825038
E-mail: teatro@capriccio.hu
Internet: www.capriccio.hu

süti beállítások módosítása