Színpadon az ötvenes évek filmszatírája

A Karinthy Színház Bacsó Péter A tanú címû legendás filmjének színpadi változatával készül az idei évad utolsó premierjére. A parádésnak számító szereposztás mellett egyéb meglepetésekkel is készül a rendezõ. Karinthy Márton a darab jeleneteit korabeli sanzonokkal és mozgalmi dalokkal fûszerezi.

- Miért kell, hogy A tanú című film színpadra kerüljön?

Karinthy Márton: - Egy színigazgató mindig olyan címre gondol, mindig olyan darabot akar elővenni, amit nem kell magyarázni, mégis mindenkit érdekel. Lehet, hogy a címe miatt, de az is lehet, hogy az azóta eltelt idő miatt kell ezt a témát elővenni. Bacsó Péter filmje 1969-ben készült, és emlékszünk rá, hogy legalább tíz évig be volt tiltva. Ha az ember ma igazán belegondol ezekbe a tiltásokba, mindig elborzad, hogy ugyan mitől is féltek. Noha a történet parázslik az ellenzékiségtől, hiszen szatirikusan, groteszk módon ábrázolja a hatalmas struktúrát. Maga a történet egy koncepciós per létrejöttéről szól, olyan alapfigurákkal és alapigazságokkal, amelyek azóta szállóigévé váltak. Az élet nem habostorta, a nemzetközi helyzet fokozódik, és a többi, amelyek pontosan úgy élnek ma a köztudatban, mint a legismertebb táncdalszövegek. A Karinthy Színházban most azt vizsgáljuk meg, ezek ma is szólnak-e még.

- Hogyan illeszkedik az előadás a Karinthy Színház repertoárjába?

Karinthy Márton: - A mi elmúlt huszonkét évünkben nagyon sokszor állítottunk színpadra olyan műveket, amelyek mítosszá váltak. Elég csak a legsikeresebbet, a Meseautót említeni, amelyet - jóval a filmes felújítás előtt - több, mint százszor játszottunk el. Ez pontosan úgy regéli el a harmincas éveket, mint A tanú az ötvenes évek első felét. Úgy gondolom, hogy a jó alaptörténetekhez nem kell különösebb apropó: azért most visszük színre, mert most érett meg a gondolat, a helyzet, és most sikerült színpadra írni a filmet. Vajda Katalin készítette a szövegkönyvet, úgy, hogy csak a fő cselekményében követi a filmet, a jelenetek közé azonban songokat: mozgalmi dalokat és korabeli slágereket illesztettünk. Ettől az egész darab kicsit megbolondul, talán idézőjelbe kerül, mert igen ironikus fricskát kap a történet.

- Nosztalgikus is?

Karinthy Márton: - Természetesen, hiszen végül is a fiatalságunk és a gyermekkorunk ez, akármennyire is meghatározza a történelmi helyzet, amiről a darab szól. Én magam rengeteg dolgot visszasírok, abban az értelemben, hogy az első rácsodálkozást a világra nekem ez a kor adta meg. Amikor az ember ismerkedik a körülötte lévő közeggel, az aktuális rezsimtől függetlenül teszi, és az minden korban csodálatos.

- Miben van még eltérés a filmhez képest?

Karinthy Márton: - A különböző mellékszerepek összevonásával több kulcsfigurája lett ennek a feldolgozásnak. Például Versényi Ida Gogolák elvtársnőjének igen kurta szerepéből Molnár Piroska itt gyakorlatilag főszerepet csinál. Több színész munkája így átível az egész előadáson , amely végül nyolcszereplős kamaradarab formájában adja elő A tanú című történetet.

- Mennyiben találja vajon el ez az előadás a színház törzsközönségét?

Karinthy Márton: - Ezt nem lehet tudni. Úgy tűnik, ez a darab érdekli az embereket, hiszen mindenkiben felidéz valamit. Még a fiatalok is - akik nem éltek akkor -, ismerik ezeket a mondásokat, tudják, hogy A tanú egy híresen jó és fontos film. Az azonban bizonyos, hogy csakis annyit érthetnek meg abból a rendszerből, abból a korszakból, amennyit elmondunk nekik.

- Ilyen értelemben lenyomata lesz a kornak az előadás?

Karinthy Márton: - Több annál, hiszen a színház nem csupán arról a korról szól, amelyben a színre vitt történet játszódik, hanem a máról is. Sőt, vannak benne olyan pillanatok, amelyből egyértelműen a mára ismerünk, főleg, ha olyan színészek játsszák, akik kiválóan tudnak egyszerre kint és bent is lenni, tehát nemcsak a szituációt adják, de egy kis rálátást is mutatnak. Erre a játékmódra törekedtünk mi is, ami által az előadás kicsit dupla fenekű lett. A truváj pedig szerintem az, hogy Bástya elvtárshoz hangját adta Kállai Ferenc, így egy forró csákányváltással átörökíti ezt az általa mitikussá tett figurát a következő nemzedékre.

Koren Zsolt, Népszava