![]() |
Gounod: Faust
A SZÍNHÁZ áprlisi számából
Egy mai metropolis külvárosában indítja Faustját Alföldi Róbert. Már a nyitány alatt széjjelnyílik a függöny. Valahol a türelmi zónában vagyunk, lenge, könnyû lányok illegnek, keményebb prostik kelletik magukat. A szín közepén kopár fa. Egy vagány csávó numerát vesz, majd ott helyben, állva, a szín hátsó traktusában megkúrja a nõt - a szó pontosan fedi, ami megesik. Kicsivel késõbb egy asszony tízéves forma lányát adja el egy öreg pedofilnak. Alig kezdõdött el a darab, máris hányni támad kedvünk. Rendezõnk nyílt sisakkal játszik: már az elõadás harmadik percében kijelöli értelmezésének szélsõ határait.
Botrányos? Meghökkentő? Ugyan! Csak az lepődhet meg, aki nem néz tévét, s nem olvas napi újsághíreket. A furcsaság legföljebb annyi, hogy mindez operaszínpadon, egy klasszikus mű örvén jelenik meg. Persze ha gondosabban végignézzük az előadást, nincs abban semmi forradalmi. Könnyű kis koráthelyezés, ami következetes, és jól működik.
![]() |
Faust nem öreg tudós, hanem kiábrándult középkorú értelmiségi, aki olyan depi, hogy mingyá öngyi lesz. Így aztán Mefisztónak nem is kell őt megfiatalítania, s a mindig kínos átváltoztatási jelenet meg van spórolva. Piszkosszürke fal mindenütt és magas ablak. Az üres lakás egyetlen berendezési tárgya egy franciaágy. Ismerős albérleti darab, amelyet évek óta nem vetettek be, s általában ruhástól alszanak benne. Kevés kiábrándítóbbat lehet elképzelni.
Öngyilkossága kapcsán Faust egyre mérget emleget, ám közben egy pisztollyal hadonászik. Mefisztó fiatalító italról énekel, s ehelyett rózsaszín, villogó, szív alakú nyakéket ad át. Francia nyelvű az előadás, ám a jelenethez nem illeszkedő eredeti szöveget magyarul is kivetítik. Bizony nem ártott volna hozzászabni dikciót akcióhoz, mert a darab több pontján köszönő viszonyban sincsenek egymással. Persze a kínos pillanatokon sokat enyhít, hogy a szövegvetítést alig látni.
A produkció a FranciArt nevű frankofon kulturális rendezvénysorozat nyitó eseményének volt szánva, a Francia Kulturális Intézet is támogatta létrejöttét. A nehezen kibetűzhető kivetítőt is e projekt keretében kaptuk. A bemutatót élőben közvetítette az M2. Az előadás állítólag koprodukció a Nizzai Operával, de ott a közvetítés elmaradt, technikai malőr adódott. Persze ha már a francia állam szánt rá némi eurót, akkor az agyonjátszott Faust helyett szívesebben vettük volna itt, Szegeden példának okáért Gounod-tól a Romeo és Júliát, avagy Massenet-től a Werthert, netán a Don Quijotét. Mindegyik ősbemutató lett volna a városban. Az ünnepek többek között arra is valók, hogy szokatlan dolgokkal ismerkedjünk.
A "kulturális segélyprogram" keretében négy anyanyelvű vendégénekest is kaptunk. A franciák nem épp magas szintű vokális kultúrájukról híresek az opera világában, de ezek a vendégek náluk is legföljebb a harmadik vonalat képviselhetik. Daniel Galvez-Vallejo fedett, fakó hangon adja a címszerepet, egyénisége híján van mindenféle varázsnak. Fernand Bernadi basszbaritonjának nem csúnya az alapszíne, de épp ott nem szól, ahol legjobban kellene neki. Sem hangerővel, sem -magassággal, sem -mélységgel nem győzi Mefisztó sátáni szólamát. S bizony a személyiségéből is éppen ezek a jegyek hiányoznak. (Nota bene: a múlt század elején korának világsztárja, Marcel Journet szaggatta Mefisztó jelmezét a Tisza partján. Több lett volna egy, de minőségi francia.) Jacques Gay világos baritonjának sötétítéssel és túlfeszítéssel próbál némi súlyt kölcsönözni. A legtöbb örömünk még Raphaëlle Farmann nőies lényében, korrekt szopránjában tellett. A dirigens, Vincent Monteil magabiztosan kormányozza a darabot a vagabund rendezés viharai közepette.
Nem tudni, mi volt előbb, a koncepció vagy a szereposztás. Ha a tyúk, akkor Alföldinek piszok szerencséje van, ha viszont a tojás, akkor zseniális színházi bűvész. Adva van egy köpcös, kopaszodó, tokás, unalmas pacák - hát ebből sose lesz ifjú amorózó... Nosza, fogjuk föl unott középkorú értelmiséginek! Jön hozzá egy cingár, közepes hangú Mefisztó-aspiráns - ábrázoljuk könnyed gazfickónak, kedélyes maffiózónak! S ha már ilyen gyönge a fölhozatal, tupírozzuk föl valami mással az előadást. Alföldi diagnózisa e Faust-produkció lehetőségeiről aggasztóan reális, és a választott megoldása is csaknem optimális. Művészeitől varázslatot nem remélhet, a katarzis mellőzésére pedig neki magának is erős hajlama van. Elszórakozik hát a darabbal, s egy füst alatt bennünket is szórakoztat. Ám közben azért nem veszti el a hitét, hogy a közismert események kapcsán a saját történetét mesélje. Első operarendezésnek több, mint biztató: nem azt veszi komolyan a darabból, amit Gounod, netán Goethe annak szánt, inkább korunkról beszél a mű kapcsán.
A nyitó képben Mefisztó egy almát gurít Faustnak, aki nem tud mit kezdeni vele. Ám az ördög egyszer csak elővarázsolja Margitot is (ugyanabból a kedélytelen ágyból). Mademoiselle Farman vajszínű kosztümjében lefegyverző mosollyal veszi ki a kezéből a tiltott gyümölcsöt s harap bele. Ez volna hát a csábítás almája, a tudás, az eredendő bűn? No de arról a kopasz fáról, amely egy képpel ezelőtt kiszáradt már?
A második kép: vasúti pályaudvar. A katonák akárha az iraki háborúba indulnának. Valentin az elitkommandó Rambója. Fekete zubbonya alól kivillan promóciós fehér pólója: Margit arca van rányomtatva. Két fölvonással odább majd Margitot láthatjuk valentinos T-shirtben. Így, így!, bólintunk, ott van ebben a vonzalomban a testvérszerelem árnyéka. Valentin ismert imája - szerelmi vallomás Margithoz.
Alföldi aprólékosan kiszámítva időközönként idézőjeleket tesz ki, vagy ha tetszik, elidegenítő effektusokat alkalmaz: a kórusjelenethez például bejön a színházi karnagy, s szmokingban besegít a kar együtt tartásába, majd széles gesztussal megköszöni a tapsot. Később Mefisztó áll be az árokba dirigálni a karmester mögé. A jelenet végén kék kabát fordul, fehér széksor gurul, piros kabát guggol, s máris előttünk a francia trikolór. Éljen Franciaország! Liberté! Fraternité! Égalité! - tisztelgünk, s már gördülhet is tovább a sztori. Valentin és Mefisztó első összecsapásában a sátán körtűzzel védelmezi magát. A fölmutatott kereszt alig látszik, az ördögöt egy Krisztus forma nyomorék fiú készteti meghátrálásra. Rendezőnk - megfelelő súlyú színpadi művészek híján - meg sem kísérli a lehetetlent, hogy a jelenet azzá emelkedjék, aminek gyárilag szánták: a két hős egymásnak feszülése elmarad. Viszont ügyes eszközökkel illusztrálja azt, ami nem történik meg.
![]() |
A nagy szerelmi képnek egy lakótelep folyosója ad rideg otthont. Virágcsokrát Siebel szétveri a kilincsen, majd festékszóróval szívet rajzol a bejárati ajtó ablakára, s közepébe szakadt szirmot illeszt. Margit porszívózik, s a szemeteszsákokat teszi ki. Lakásának szűk ajtaja maximum másfél szobát sejtet. Ingpólóban, köpenyben, papucsban esik meg. Nem "Királyok, hercegek, grófok"-ról szól ez a mese. Alföldi alacsonyan húzza meg a történet ívét. Az aktussal meg se várja a zene önkívületét, már Mefisztó éjszakáról énekelt ariosója alatt összehamarkodja a testi szerelemet. Kisemberek piti vonzalmáról van szó, nincs itt semmi nagyszabású, a bűn, a kárhozat is kisszerű.
Ha van Alföldi Faustjának megbotránkoztató megoldása, akkor az a templomjelenet és a Walpurgis-éj párba állítása. Egy képcserével eléri, hogy a két ellentétes hangulatú jelenet egymás mellé, egy díszletbe kerüljön. A templomban Faust orgonál vakszemüvegben, a láthatóan állapotos Margitot pedig az álszentek kórusa végigkorbácsolja. Ám a tömeg a Walpurgis-éj boszorkányszombatjára is ugyanaz marad, csak napszemüvegüket veszik le. Ugyanazon emberi lelkek szent és ördögi élete. Ezt mutatja világosan Alföldi. (Ha megérti egyszer, a klérus nagy erővel tiltakozni fog.)
A Walpurgis-éjben kerül elő másodszor a meztelenség. A nyitó képben Faustnak az ifjúság, a tavasz képzetét mezítelen táncospár idézi föl. Ő akkor pisztolylövéssel hessenti el a kellemetlen illúziót. Itt most a bőrszerkós, narkós fiúk-lányok pórázon gyötörnek meg egy ruhátlan párt, akárha Faust és Margit lelkét vonnák kínpadra. Ugyanitt a nyílt színen tépik ki Margit testéből a bűnös szerelem gyümölcsét. A műtétet maga Mefisztó irányítja külön e célra leengedett átlátszó kalickában. A véres cafatokat élvezettel dobja a plexifalra.
A Faustnak igencsak jót tesz, hogy Alföldi friss szemmel, elfogulatlanul néz rá. Ötleteit ízléssel adagolja, mindvégig belül marad a türelmi zónán, amelyet még a kényesebb ízlésű operabarátok is méltányolhatnak. Ahol kell, hagyja énekelni az énekeseit. Ugyanakkor minden áriához kitalál valamit. Tudjuk: az ária az opera zenei értelemben legdédelgetettebb, színházi szempontból viszont legkínosabb pillanata. Valentin fölsebzi karját, s imája alatt vérszerződést köt húga képmásával. Margit a porszívó csövébe álmodozza a Thulei király balladáját. Szerelmes kavatinája közben Faust a magasba emelkedik (igen lassan, stresszmentesen), az áriához kapcsolódó hegedűszólót pedig egy rosszul alvó szomszéd játssza.
A zárójelenet azzal indul, hogy Margit gyermeke sírját kaparja. A nyitó képbe tértünk vissza, ismét a fa alatt vagyunk. Margit öngyilkos lesz, Faust főbe lövi magát. Mindketten gyermekük sírjára rogynak. Ugye emlékeznek még Mefisztó és Faust alkujára: "itt a Földön én szolgállak téged, de ott lent a lelked enyém." S persze tanultuk hittanból, hogy az öngyilkosok lelke a pokolra jut - ám ezzel a váratlan öngyilkossággal mintha mégis beteljesülne az első kép fausti halálóhaja, s mintha Mefisztó hoppon maradna.
S itt nagyon kell figyelnünk, hisz az egész előadás értelmének kell következnie!
Lássuk csak: Mefisztó - aki Bernadi alakjában egyébként Alföldi alteregója - lassan fölveszi a pisztolyt, majd unottan rágyújt vele. Előrejön a rivaldához, felénk fújja a füstöt, finoman meghajol, karját széttárja: "ennyi volt!"
Ennyi, azaz semmi, bólint fejcsóválva a néző. Modernitás, ötlethalmaz; a szórakoztató este végül nem fut ki sehová, semmi értelme nem támad.
Alföldi sziporkázó színházi leleménye igen jót tett a Faustnak. De vajon jót tett-e a Faust Alföldinek? A sok-sok okos megoldás oázisa szépen mutat a végső megoldatlanság sivatagjának széléről. A néző elindul a ruhatárba, és banális, fennkölt szavakat mormol: "hit, démoni csáberő, hangzuhatag, bűntudat, átélés, megrendülés."
Vajon jelentenek-e még bármit is mai korság?
Charles Gounod: Faust
(Szegedi Nemzeti Színház)
Díszlet-jelmez: Kentaur.
Koreográfus: Király Attila.
Karigazgató: Koczka Ferenc.
Karmester: Vincent Monteil, Molnár László, Philippe de Chalendar.
Rendező: Alföldi Róbert.
Szereplők: Daniel Galvez-Vallejo/Daróczi Tamás, Fernand Bernadi/Réti Attila, Jacques Gay/Káldi András, Raphaelle Framan/Dér Krisztina, Schöck Atala/Simon Krisztina, Altorjay Tamás/Andrejcsik István/Vághelyi Gábor, Szonda Éva/Tóth Judit.
Márok Tamás: Alföldi operál
A SZÍNHÁZ áprlisi számából