Ami a Friderikusz mûsorból kimaradt

Nyomorultul érzem magam a Friderikusz mûsor után. Magam is megdöbbentem, hogy elveszítettem önuralmamat és idegességemben a szereplésem nem volt méltó se magamhoz, se a Nemzeti Színházhoz, se annak tagjaihoz. Van magyarázatom, talán, elég soványka. Az adás elõtt telefonon beszéltem Friderikusszal, azt kérdeztem, hogy lesz-e egybefüggõ 3-4 percem, hogy világosan kifejthessem érveimet. Õ azt válaszolta, hogy „akár 10 is”. Ehhez képest tapasztalnom kellett, hogy errõl szó sincs, az elõre felépített okfejtésemnek lõttek. És akkor bekövetkezett a katasztrófa: szinte sokkot kaptam a kétségbeeséstõl, nem tudtam uralkodni magamon. Sajnálom, így történt.

Az alábbiak tartalmazzák a elõre eltervezett mondandómat, amelynek kifejtésére nem kerülhetett sor.Hogy stílszerû legyek, Madáchot hívom segítségül. Ami itt zajlik, azt úgy kell megélnem, ahogy õ tanácsolja: „nézd legott komédiának”.Elõször csokorba szedném az okokat, amelyek miatt úgy döntöttem, hogy a következõ szezonban már nem játsszuk Az ember tragédiáját.
Jordán Tamás
forrás: Nemzeti Színházi Krónika >>

- A teljes áron jegyet váltók aránya a hivatalos kimutatatás szerint 2002 októbere és 2003 februárja között - tehát öt hónapon át - átlagban 59% volt, ami azt jelenti, hogy esténként több, mint 250 eladatlan jegy maradt a pénztárban. Pap Vera a Napkeltében azt mondta, hogy a színészek a nézőteret mutató monitoron telt házakat láttak. A színpadon játszóknak és a nézőtéren ülőknek egyaránt kínos a foghíjas nézőtér. Ezért amikor ennek a veszélye fenyeget, a színház mindent megtesz, hogy megtöltse a nézőteret. Ezt hívják vattázásnak. Pap Vera és a többi színész nem tudja, hogy minden követ megmozgatunk ilyenkor, hogy a nézőszám elfogadható legyen. Tucatjával adunk ki tisztelet- és szakmai jegyeket, ismerősök ismerőseit hívjuk el, szinte könyörgésre váltva az invitációt, megkeressük a nagycsaládosok egyesületét, a színészotthont, társadalmi és civil szervezeteket.

- Amikor a Tragédia van műsoron, a kamara teremben semmit sem játszhatunk, mert a nagyszínpad ilyenkor a színház szinte teljes személyzetét foglalkoztatja

- A jövő szezonban 7 új darab áll be. A Tragédia díszlete, kellékei mellett megoldhatatlan raktározási gondjaink lennének

- A Tragédia 1000 helyről érkezett színészeit majdnem lehetetlen egyeztetni

- Marginális indoknak tartom én is, de azért nem lehet könnyedén legyinteni rá: napi több, mint 1 millió forint veszteséget termel

Ezek az okok együtt juttattak el a döntéshez.

Gyerekkoromban sokszor használtuk azt a szólást, hogy "fordítva ül a bilin". Ezt olyanokra mondtuk, akik valamiben alapvetően tévesen vélekedtek.
Nos, Szikora János fordítva ül a bilin. Amit mond, annak általában az ellenkezője az igaz. Ezt a tételt példákkal fogom illusztrálni.

Szikora János azt mondja, hogy nem tettem meg mindent a közönségszervezés érdekében. Kedves János, kapaszkodj meg! Igenis, mindent vagy majdnem mindent megtettünk. A közönségszervezésünk ugyanazokat a köröket futja, amiket Te is javasoltál bejárni. Felkeresték az iskolákat, vidékről jöttek busszal sokan a Nemzetibe a szervezés munkájának köszönhetően. Ez a szervezés jól dolgozik; a Vihar lépcsős teltházakkal megy, nagyon erős a Bánk bán látogatottsága. Az 59%-os házakról szóló statisztikai adat nem tudja önmagát értelmezni. Lehet, hogy cinikusan hangzik, én azt gondolom, hogy szervezés bravúrt vitt végbe, tekintettel arra, hogy a közönség milyen hevesen utasítja el a Tragédiát.

És most jöjjön az a bizonyos bili.
Filozófiailag látjuk teljesen másképp a dolgot. Én elvárom magamtól és gondolom a közvélemény elvárja a Nemzeti Színháztól, következésképpen tőlem, hogy olyan előadásokat tartsunk műsoron, amelyekre a közönség minden presszió, szervezői praktika nélkül magáért az előadásért eljön, a pénztárban vagy jegyirodában elővételben megváltva a jegyét.

Egy kiemelt támogatású, a tehetségeket értékükön megfizetni képes színház szégyellje magát, ha olyan előadással rukkol ki, amelynél a nézőteret csak őrültes közönségszervező munkával lehet megtölteni. Ez nem lenne méltó se a Nemzeti Színházhoz se a közönséghez. Alapvető feladatok közé sorolom, hogy a "Nemzeti" szó és a "kötelező" szó ne feltételezzék egymást. A diákokat nem szabad a színházba kényszeríteni, mert örökre megutálják.

Most megint jöjjön az a bizonyos "bili". Az a szemléletbeli különbségünk, hogy ha nem megy egy előadás, Szikora azt mondja, hogy a közönségszervezést kell kicserélni, én pedig azt mondom, hogy magát az előadást.

Szikora, a rendező felszólítja Jordánt, az igazgatót, hogy tegyen meg mindent, annak érdekében, hogy legyen közönség.
"Bili!"
Ne a rendező szólítsa fel az igazgatót, hogy legyen közönség, hanem az igazgató követelje a rendezőtől, hogy tegyen meg mindent a telt ház érdekében. A próbaidőszakban, a tehetségével, tudásával olyan értékes előadást hozzon létre, amely mellett a közönségszervezés elveszíti a kenyerét.

Szikora János a csütörtöki Napkeltében Forró Tamással beszélgetett. Nem kevés malíciával, iróniával, cinikus gúnnyal (a nem kívánt törlendő) mondta azt, hogy Jordán Tamás milyen leleménnyel, sziporkával, ötletgazdagsággal szervez farsangot, maszkabált és a jó ég tudja még mi mindent. Elvárná, hogy ezeket a képességeit kamatoztassa a közönségszervezés terén is. Nos, kedves János, ezzel sem értek egyet.
"Bili!"
A bennem lévő valamennyi leleményt, sziporkát, ötletgazdagságot és egyáltalán minden tehetségemet arra kell mozgósítanom, hogy olyan darabokat, rendezőket találjak, olyan színészeket, tervezőket szerződtessek, olyan munkatársakat válasszak ki, akiknek köszönhetően olyan előadás születik, melynek játszásakor már a továbbiakban semmi szükség nincs se leleményre, se sziporkára, se ötletgazdagságra, hanem ezek harcbavetése nélkül is megtelik a nézőtér. Az egyes előadások előtt a Nemzeti Színház főigazgatója ne azon törje a fejét, hogyan lehetne nézőt szerezni az üresen ásítozó székekre, legyen az a gondja, a zsufi ház mellett, hogy hova ültesse le a váratlanul bejelentkező jeles kollégáit.

Szikora azt nyilatkozta, hogy nem mutatható ki az összefüggés a Tragédia- előadások jelenlegi csekély nézőszáma és a bemutató élő TV-közvetítése között. A tények tálcán kínálják a következtetést. A Vihar telt házakkal megy, a Tragédiánál küzdeni kell az 59%-ért. Feltételezem, Szikora nem gondolja, hogy a Vihar ennyivel jobb előadás.
A magyarázat kézenfekvő.
Az új Nemzeti Színház épületére százezrek kíváncsiak. Tűnődik a polgár, hogy melyik előadásra vegyen jegyet. A Vihar mellett dönt, mert vagy látta a Tragédiát a TV-ben, vagy éppen a balsikerű TV-közvetítésnek köszönhetően rossz hírét hallotta az előadásnak és nem azt akarja megnézni.

Szikora azt nyilatkozta 2003. május 29-én Forró Tamásnak a Napkeltében, hogy a TV-közvetítést követően százezrek mondták: szeretnék a színházban is megnézni az előadást.
"Bili!"
Kénytelen vagyok azt kérdezni a szánalmas látogatottsági adatok alapján, hogy több mint egy évig miért kerülték el ezek a százezrek a Nemzetit?

És még egy fontos adalék a Tragédia látogatottsága és a TV-közvetítés közötti összefüggéshez. Maguk a színészek mondták annak idején – gondolom eléggé autentikus vélemény –, hogy a TV-közvetítést nagyon meg kell fizetni, mert ha a TV leadja, akkor az előadás nem fog 50-nél többször menni.

Szikora János azt mondja, hogy olcsóbbá tudja tenni Az ember tragédiája előadást, karcsúsítani tudja az est kiadásait.
Megdöbbentett ez a közlés.
Két eset lehetséges: az egyiknél haragszom, a másiknál szégyenkezem. Az első eset arról szól, hogy ez a karcsúsítás nem csorbítja a művészi tartalmat, a létrehozott érték megőrzi a minőséget. Akkor nagyon haragszom, hogy miért cipeltük 50 előadáson át ezeket a fölösleges anyagi terheket. Ha csak esti 100 ezer forint a spórolás, akkor is az 50 előadás során 5 millió forintot dobtunk ki az ablakon. Ha viszont a karcsúsítás eredményeképpen csorbul a művészi tartalom, akkor rosszabb a helyzet.
Mint művész roppantul szégyenkezem, hogy ennyire lebecsüljük a közönséget, mostantól az előadás már nem az, aminek hirdeti magát. Olyan, mint egy használt ruha, second hand áru, a turkálóban érzem magam.

Mindenkivel egyetértek abban, hogy Az ember tragédiáját minden korosztálynak látnia kell, a Nemzeti Színháznak kötelessége azt műsoron tartani. Ígérhetem, hogy Az ember tragédiája előbb-utóbb újra műsorra kerül.

Befejezésül Madách sokak által emlegetett intelmét idézem. Sajnos a Nemzeti színpadán nem hangzik el, amit a csökött gondolkodású, a modern dramaturgiához nem értő nézők hiányolnak is: "Ember küzdj és bízva bízzál". Ezt a fölöslegesnek ítélt és hanyagul eldobott madáchi felszólítást én most felveszem és gondosan elteszem magamnak - a jelenlegi "Szikora ügy"-ön való felülemelkedéshez bizonyára segítségemre lesz.

Jordán Tamás
forrás: Nemzeti Színházi Krónika >>