Második lett a Debreceni Csokonai Színház Gézagyerek c. előadása, a kritikusok különdíját pedig a Radnóti Miklós Színház Kripli c. produkciója kapta meg. A KONTAKT hosszú évek óta a legrangosabb színházi fesztiválnak számít Közép-Európában, ahol idén a magyar színházak kiemelt díszvendégként szerepeltek a meghívottak közt. Az orosz, tunéziai, lengyel, litván, német társulatok mellett igazán szép teljesítményt nyújtottunk. A szigorú lengyel közönség gyakran elhagyta pécsihez hasonlóan fülledt nézőtereket, a helyi sajtóban ádáz vita alakult ki a meghívott előadások színvonalát firtatva, ehhez képest az egyöntetű magyar siker igazi diadalnak számított.
Az egyik legrangosabb lengyel napilap hosszú cikket közölt a magyar színházi életről, s a szakmai beszélgetéseken mindhárom előadás kapcsán dicsérték a színészek rendkívül magas színvonalú játékát. Gratulálunk a szép sikerhez!
(Megjegyzés: a magyarok kinti bemutatkozásában kulcsszerepet játszott a Varsói Magyar Intézet igazgatóhelyettese, a Hevesi Sándor díjas Bába Krisztina. Külön érdekesség, hogy a POSZT-on zsűriző Malgorzata Semil Torunban is láthatta a Top dogs c. előadást. Igaz, hűvösebb ott sem volt.)