Meghalt Ternyák Zoltán

NSZ . 2003. július 16. . Szerzõ: M. G. P.

Negyvenéves lett volna októberben. Most már emlékünkben mindig zilált Hamlet marad, aki zsilettpengével akar véget vetni a kortársivá kínlódott dán trónörökös életének. Engesztelhetetlenül igazságkeresõ. Méltatlankodóan izgulékony. Szelíd krakéler.

Színháztörténetileg is példa nélkül való, hogy sikeres Hamletként fölmondjanak színésznek. A Katona József Színház megvált ideges Shakespeare-királyfijától. Bármennyire fájdalmas volt is, hogy nemzedéke egyik legérdekesebb, legígéretesebb tehetségét eltolja magától a színház: fájdalmasan egyetértettünk a sebészeti műtétben. A színház közösségi műfaj. Lázai, költészete, önégetése katonai fegyelmet igényel. Nem mintha a húszas évei végét járó Ternyák a Hamlet idején nem lett volna ugyanolyan odaadó a szerephez, mint többi alakításában: robbanásveszélyes Raszkolnyikovként egy pince-Dosztojevszkijben vagy egy angol színdarab Hazudós Billyjeként a Játékszínben. Teljes személyiségét fölkínálta a szerepnek.


Éppen legutóbbi alakításánál csak egyszer lehetett jó: a bemutatón. A következő előadás elmaradt már. Ternyák oly komolyan fogta föl a játékot, hogy alkalmanként belehalt.

Védekezett az őszinteség mértékétől, a szerep magába szippantó nerejével szemben. Védekezett a színház számára szentséget jelentő szépségét na legkisebb mértékben is megtörő szabálytalanság, tehetségtelenség, rendetlenség szentségtörő hibáitól.

Szeszekbe menekült önmaga és a legmagasabbra állított mércét be nem teljesítő színházi üzem működése elől. Tíz éve nem kötötte szerződés színházhoz. Alkalmi társulatoknál világított a színpad sötétjében. Alkalmi feladatokat látott el igen magas művészi színvonalon. Nem a megrendülés mondatja értékesebbnek tehetségét.

Mindig nyilvánvaló volt: Ternyák Zoltán az új színházi nemzedék legerősebb
tehetsége. Csak ő volt gyenge elviselni saját tehetségét.