Beszélgetés Kovács Kálmán informatikai és hírközlési miniszterrel

Mivel részesei vagyunk egy felzárkózási folyamatnak az Európai Unióhoz, mindenekelőtt az eMagyarországról szeretném Önt kérdezni. Hogyan látja megvalósulni ezt a programot: milyen időtartamot fog át, mi lesz az ütemterve?

Azt hiszem, hogy az Európai Unió valóban nagy változásokat fog hozni. Az idevezető úton egy autóstoppos hölgyet és urat vettünk fel, akiknek az volt a harmadik kérdésük, hogy amikor belépünk az Unióba, akkor drágább lesz-e a Völgy. Azt hiszem, hogy nem drágább, hanem értékesebb lesz, és hogy értékesebb legyen, az számunkra azt jelenti, hogy Magyarországnak meg kell találnia az Unión belüli szerepét. Megvan az egyedi kultúránk; az a tudás, gazdagság, amivel rendelkezünk, és az a hagyományosan jó oktatási háttér, amivel a magyar munkaerőpiacon a magyar munkaerő jelen van. Ami a hátrányunk: hogy mindez a XX. század technológiai színvonalán van. Azért olyan fontos az eMagyarország program, mert ennek az a célja, hogy az országot a XXI. század kihívásának megfelelően tegye versenyképessé. Hogy lefordítsam köznapi nyelvre: ez a Völgy akkor létezik, ha fent van az Interneten. Ma már a kommunikáció, az ismeretszerzés nagy része a világban a világhálón keresztül történik. Ha valahol egy utazási irodában, Ausztriában vagy Dániában megkérdezik, hogy hova érdemes Magyarországon elmenni, akkor az utazási iroda az Interneten fogja megnézni. Tehát aki nincs az Interneten, az nincs. És ugyanúgy vonatkozik ez a gazdaság szereplőire is; amelyik gazdasági szereplő ma nem használja a legkorszerűbb eszközt, az nem lesz beszállítója egy nagyobb cégnek, az nem lesz részese a nemzetközi gazdasági kereskedelemnek, és nagyon rövid időn belül a hazainak sem. Hogy a közélet, a gazdaság, a mindennapi élet, a színház, a kultúra és a magánember is ezzel a XXI. századi technológiával rendelkezzen, egyfajta előfeltétele annak, hogy Magyarország otthon legyen az Unióban. Ezért gondolom azt, hogy ez a legkiemeltebb programja a magyar kormánynak az európai csatlakozás jegyében, mert biztos vannak fontos ágazati területek: a mezőgazdaság számára, vagy az egészségügy vagy a belbiztonság számára, de egyik sem képzelhető el anélkül, hogy az információs technológiákban, az Internet, a számítógép elterjedésében, a digitális kultúrában, ennek a digitális információs anyagnak a feldolgozásában ne lépnénk előre. Meggyőződésem, hogy a következő három év ennek jegyében zajlik, és biztos vagyok benne, hogy bár most az ország a sereghajtók között van, 2006-ra Magyarország az EU átlagára fog elérkezni az információs technológiák használatának területén.

Ha a kultúra és a művészetek területét nézzük, a közelmúltban létrejött egy megállapodás az NKÖM és az IHM között. Van-e valamilyen elképzelés arra, hogy mi lesz a kultúra digitalizálási programjának támogatási rendszere?

Gyakorlatilag minden nagyobb területtel együttműködési megállapodást írunk alá, hiszen korábban ez a terület elsősorban pályázatokat írt ki, mégis a sok-sok pályázat nem állt össze úgy, mint más ágazati területeken, program-egésszé, jól követhető, fejlődő vonallá. Most azt szeretnénk elérni, hogy a belügyi, a közlekedési, az egészségügyi működés területén álljon össze, vagyis ne csak az IHM-nek legyen fontos, számunkra, az informatika számára, hogy változás történjen a számítástechnika, az informatika területén mondjuk a kórházban, hanem az egészségügyi tárca számára is legyen fontos: határozza meg ennek a szakmai lépéseit, és mi mellé tesszük az új technológiákat. Így az NKÖM-mel a 2,1 milliárd forintos, tehát igen nagy összegű megállapodás annak a jegyében jött létre, hogy a szaktárcával közösen dolgozzuk ki azokat a hosszú távú programokat - még csak kormányzati ciklust sem mondanék, mert azon is átfolynak a programok - , amelyek mentén a kulturális értékek digitalizálását és felhasználhatóságát meg akarjuk teremteni. Kiemelt program lesz például az, amit mi huszonnegyedik órának nevezünk a minisztériumban, tehát a legsérülékenyebb adathordozón, a legsérülékenyebb információhordozón levő kulturális értékek megmentése. Hozzá szeretném tenni: a legsérülékenyebb maga az ember, aki a sírba viszi azt a kultúrát, amit ő személy szerint képvisel. Ezért olyan fontos Kapolcs; itt személy szerint is megjelenik a kultúra hordozója, az ő munkásságának, az ő tevékenységének megörökítése nagyon fontos eleme a programnak. Majdnem azt mondhatnám, olyan ez, mint a bartóki népdalgyűjtés: úgy kell itt a kultúrát gyűjtenünk, digitalizálnunk, a legkorszerűbb adathordozóra felvinnünk, hogy azután megörökítsük, megmaradjon a jövő számára. Ez már - például a kapocsi rendezvény, és az itt lévő kultúra - része lesz a Nemzeti Digitális Adattárnak, ami egy hatalmas meta-adattár, amelyhez majd az iskolák, a közintézmények, magánemberek, de a vállalkozás szférája is hozzáférhet, és amelyen keresztül a kulturális értékek megismerhetőek.

Melyik az a terület, amely prioritást élvez, hiszen tudjuk azt, hogy az egész színházi szakma azért reszket, mert a videóra felvett előadások hamarosan tönkremennek, és már nem láthatjuk a nagy előadásokat, nagy színészeinket?

Számos olyan terület van, ami ebben az együttműködésben szerepel, például a NAVA program, a Nemzeti Audio-Vizuális Adattárnak a létrehozása, amely a rádiónak, a filmművészetnek az archiválását szolgálja. Készül az új filmtörvény, amelyben létrejön például a filmművészet eddigi és ezután létesülő adatainak, a filmeknek digitalizáslására vonatkozó előhívás: lesz egy kötelező digitális példány egy-egy művészeti termékről, mint ahogy egy könyvről ma már kötelező digitális példányt készíteni. Azt gondolom, hogy az egyik kiemelt terület az audio-vizuális kultúra, film és rádiókultúra, a másik terület természetesen a képzőművészet, a harmadik pedig a népművészet, a népi kultúra és a kisebbségi kultúrák - amely a legsérülékenyebb és leginkább elveszhet abban a nagy együttesben, amit Európának hívunk.

Lesz egy szakértői bizottság, amely eldönti, hogy mit fognak digitalizálni?

A kulturális minisztériummal ezeket a programokat, amelyeket a következő években fogunk megvalósítani - illetve már elkezdtük, hiszen semmi nincs kezdemény nélkül -, közösen határozzuk el. Ők nyilván elsősorban a szakmai megítélést helyezik előtérbe, mi pedig azt, hogy az informatika eszköztára ma mihez a leginkább felkészült. Felesleges előrehozni valami olyat, aminek pár év múlva sokkal jobban meg tudunk felelni, inkább azokat kell előrehozni most a programból, amelyekre megvannak a digitális eszközeink. Ezeket közösen - ha úgy tetszik, ez egy közös grémium - fogunk elbírálni, mint programokat. Ezen belül: például amikor a filmművészetnek bizonyos termékeiről beszélek, lesz egy olyan szakmai bizottság, amely időrendbe állítja, hogy milyen sorrendben kell digitalizálni a régmúlt idők filmjeit.

Lesz a jövőben a kulturális-művészeti életünknek olyan szegmense, amelyet döntően befolyásol az információs társadalom elterjedése - akár negatívan is?

Kevés negatívumot tudnék mondani. Pozitívumot viszont igen: szerintem az előadóművészet területén robbanás várható. Igaz ugyan, hogy egy színházi előadás közvetlen, egész világra kiterjedő sugárzása jogdíjproblémákat vet fel. De ez addig csak tart, amíg a fordított felismerés megtörténik: hogy az egész világon való, on-line megjelenés hatalmas publicitás és erő. Tehát ha egy tetszőleges színházi előadás valóban ott van a világhálón, akkor egyszerre körülbelül két-három milliárd ember nézheti meg. Ennek olyan reklámhordozó, progresszív ereje van, hogy ezzel biztos élni fognak, ez szerintem át fogja alakítani az előadóművészet gyakorlatát. Itt a színházaknak és a stúdióknak kell majd megtalálni azt a választ, hogy hogyan tud egy előadás egyedi lenni, és hogyan tud ugyankkor mint világméretű előadás megjelenni.

szinhaz.hu