Túl nagy a távolság

Üres dobogó, fölötte fekete keretben a Festetics-kastély festõi lombú fái. A dobogó jobb elsõ sarkán némi esztergált fa mintegy sorminta gyanánt. Ennyi díszlet fogadja az Ahogy tetszik elõadására érkezõ nézõt. Csak késõbb derül ki, hogy azért nem ebben merült ki Horesnyi Balázs tervezõi munkája. Amikor ugyanis már nagyjából a darab valamennyi jóravaló hõse és velük a cselekmény is kivonult a városból, az udvarból az erdõbe, akkor a két énekes (Básti Juli és Czukor Balázs), akik egyébként végig a Quimby együttes betétszámaival szabdalják szét a történést, lerántják a leplet a játéktér plafonjáról, s kiderül, hogy ott egy tükör rejtõzött, amely ezután már akadálytalanul mutatja a padlóra festett sárgás-barnás nyár végi tájat. Ezzel nagyjából mindent el is mond Puskás Tamás rendezõi elképzelésérõl: az erkölcstelen társadalomból ki a természetbe.>>


NSZ • 2003. augusztus 4. • Szerzõ: Zappe László

A gonosz herceg egyszer csak nyílt színen ledobja jelmezét, s azonnal az elűzött, jó és bölcs alteregója áll előttünk. Lehetne mély filozófiai gondolat is, hogy lám, a nemes és a gonosz tulajdonságok valójában bennünk rejtőznek, ha nem rágnák ilyen nyilvánvalóan a szánkba, hogy a két világ tulajdonképpen azonos, hogy az itt és ott ágáló emberek is ugyanazok, így aztán a gonoszok megtérésében nincs semmi meglepő, sőt meglepő inkább az volna, ha a darab végeztével nem kezdődne az egész elölről. Végiggondolva, rendbe szedve, pontosan stílusban tartva izgalmas előadás is kerekedhetne mindebből. A rendező azonban mintha csak a pergő lebonyolításra ügyelne. Mintegy kétórányi tiszta játékidő alatt lezajlik itt minden, beleértve az említett betétdalokat is, melyekről leginkább az nem derül ki, mi közelebbi közük van az eseményekhez.

Mindez természetesen megkönnyíti a vígjáték befogadását, nyáresti semmiségként való élvezetét. Ráadásképpen, amit elmulaszt a rendező, pótolja néhány színész. Főképp, akik a Katona József Színházból rándultak ki Keszthelyre. Nagy Ervin maga is fazont adna a játéknak. Orlando alakjába nem kevés jámbor idiotizmust csempész. A dühös lázadóból, az elnyomatásból, megaláztatásból akár a halálba is menekülni kész kétségbeesett ifjúból könnyelmű, játékos fickót farag. Nem halálra szánt, hanem hazardőr, amikor birkózik, s nem halálosan szerelmes, hanem halálosan játékos, amikor Rosalindáról szóló verseivel hinti be az erdőt. Fekete Ernő kissé megszelídíti a méla Jacques-ot, Magyar Attila viszont, aki most régi, jobb önmagára emlékeztet, a házsártosságig fölerősíti Próbakő zsörtölődéseit – egy szitokáradatával nyílt színi tapsot is arat. Szirtes Ági komor méltóságot lop Juci szurtos kis szerepébe. Kárász Zénó mindig mulatságos figura, ezúttal még külön humora van a frizurájának. Ónodi Eszternek súlyos nehézségekkel kell megküzdenie, egyrészt ugyanis az ő fiúruhája a legborzasztóbb Rátkai Erzsébet amúgy is rémisztő jelmezei közül, másrészt szinte minden jelenetében Pálfi Katalinnal kellene közös hangot találnia, akinek a kislányos harsányság végig hamisra sikerül. A zárójelenet persze, amikor ismét Rosalinda lehet, s megoldja a talányokat, az szép. Jó Mészáros Béla mint Silvius, Meskó Tímea Phoebéje viszont ügyetlen karikatúrának hat.

A nyári haknik nagy lehetőségeként szokás emlegetni, hogy egészen különböző stílusú színészek játszhatnak együtt. Ennek az előadásnak a tanulsága viszont leginkább csak annyi, hogy a Katona és a Vidám Színpad meglehetősen távol esik egymástól.

NSZ • 2003. augusztus 4. • Szerző: Zappe László