Kalapbemutató az Ernst Múzeumban

Az Ernst Múzeum szeptember 28-án vasárnap délelõtt 11 órai kezdettel "Homage à Jászai, Fedák, Karády" címmel kalapbemutatót rendez. Bara Marianne kalaptervezõ itt megjelenõ kollekciója azon korok jellemzõ alapformáit idézi fel, melyben e három színésznõ élt és alkotott.


Megjelenik majd a 20-as évek divatját idéző, mélyen a homlokba húzott karimás kalap: a cloche; a 30-as évek geometrikus formái; a 40-es évekre jellemző turbán és csákó valamint az e korszakok mindegyikében hordott matrózsapka és barett.


Hogyan lett valakiből vezető színésznő Magyarországon az 1870-es években, a századfordulón és a második világháború előestéjén? Milyen családi háttér, milyen indíttatás, milyen műveltség segítette őket ebben? Milyen tanulmányokat folytattak, kik pártfogolták őket? Kik voltak szerelmeik, társaik, barátaik, barátnőik. Milyen viszonyt alakítottak ki igazgatójukkal, a művészeti élet vezető személyeivel, kritikusokkal, a sajtóval. Hogyan jelentek meg a színpadon kívül. Divatot, szokásokat, hajviseletet teremtettek. Recepteket neveztek el róluk, autót vásároltak, közlekedési balesetet okoztak, olykor a politika uszályába kerültek, és kénytelenek voltak belső vagy külföldi emigrációba vonulni.

A kiállítás célja, hogy ezeket a jelenségeket felkutassa és bemutassa. A kiállítás középpontjában három meghatározó jelentőségű magyar színésznő áll: Jászai Mari, Fedák Sári és Karády Katalin. A színháztörténet-írás nemcsak a színházi előadás rekonstruálásával birkózik meg nehezen, a fentebb vázoltak regisztrálását sem képes elvégezni. Nem is foglalkozik vele, hiszen úgy véli, hogy nem tartozik rá, de kizárólag írásos formában nehéz is volna megörökíteni ezt a folyamatot. Ezért a kiállítás és a kiállítást kísérő programok módszertanilag is újdonsággal szolgálnak, s ötleteket adnak a további kutatáshoz.



Jászai Mari, a tragika
(Ászár, 1850. febr. 24.-Bp., 1926. okt. 5.)
1866-ban szökött meg otthonról, hogy színésznő lehessen. Előbb Kolozsvárt, majd 1872-től a budapesti Nemzeti Színház szerződtette. Kiemelkedő alakításaival hozzájárult, hogy a Nemzeti Színháznak ezt az időszakát "aranykor"-ként emlegették. Az 1892-es bécsi vendégjátékon ő aratta a legnagyobb sikert. Közben drámai gyakorlatot is tanított a színiakadémián. Romantikus-patetikus stílusával élettel töltötte meg a nemes veretű görög tragédiákat, Shakespeare, Racine és Grillparzer műveit. Ibsen nőalakjainak megformálását is izgalmas feladatnak tekintette. Tragikai szerepeit tudatos történelmi, művészettörténeti tanulmányok kíséretében a legapróbb részletekig kidolgozta.
Fő művei: Tükröm (Bp., 1909); Színész és közönség (Bp., 1918); Jászai Mari emlékiratai. Sajtó alá rendezte Lehel István. (Bp., 1927); Jászai Mari írásai. Emlékezések. - Napló. - Tanulmányok. Válogatta és bevezette: Debreczeni Ferenc. (Bp., 1955); Tükör-játék. Válogatott írások, levelek. Szerkesztette: Balatoni Monika (Bp., 2002)



Fedák Sári, a primadonna
(Beregszász, 1879. okt. 26.-Bp., 1955. máj. 25.)
Hírnevét a János vitéz címszerepe alapozta meg, aminek nyomán a budapesti színházi élet első számú primadonnájává vált. A Népszínházban, a Király Színházban, a Víg Színházban, a Magyar Színházban, az Új Magyar és külföldön szerepelt. A tanácsköztársaság idején lelkesen toborzott a Vörös Hadseregbe, ezért kénytelen volt Bécsbe emigrálni. Saját társulatával többször vendégszerepelt az Egyesült Államok magyarlakta vidékein. 1922-1925 között Molnár Ferenc felesége volt. 1944-ben a bécsi Donausender Rádió bemondója lett, mely a háború folytatására buzdított. Ezért 1945-ben a népbíróság elítélte. 8 hónap börtön után Nyáregyházára vonult vissza.
Emlékezéseit Útközben címmel adta ki 1928-ban.




Karády Katalin, a díva
(Bp, 1910. dec. 10.-New York, 1990. febr. 8.)
1936-ban kezdett színészetet tanulni, akkor vette fel a Karády nevet. Először Somerset Maugham és Zoe Atkins Az asszony és ördög című darabjában lépett fel 1939-ben, a Pesti Színházban. Mint filmszínésznőt Zilahy Lajos fedezte fel. 1939-1948 között húsz nagyjátékfilm és három kisfilm főszerepét játszotta el. 1944 őszén a Gestapo kémkedés vádjával letartóztatta. 1945 után viszont rendőri felügyelet alá helyezték. 1949-ben külföldre távozott. Előbb Brazíliában élt, azután az USA-ba költözött. Néhány fellépésen és alkalmi lemezfelvételeken kívül nem vállalt semmilyen szereplést - kalapszalont vezetett New Yorkban. Magyarországon 1949-től filmjeit betiltották. Népszerűségét hazájában távollétében is megőrizte: 1979-ben kiadott lemezét napok alatt szétkapkodták. 1989 után tervezte, hogy ismét színpadra lép Budapesten, de halála megakadályozta ebben.
Önéletrajzát Hogyan lettem színésznő? (Bp., 1989) címmel jelentette meg.

A kiállítás nagyobb tematikus egységei a három művésznő karrierjének hasonló fordulópontjaihoz igazodnak. Ezek a pillanatok nemcsak életük azonosságaira, a színésznőkre általában jellemző magatartásformákra, attitűdökre hívják fel a figyelmet, hanem sokrétű művelődéstörténeti kitekintést is adnak. A képzőművészeti, zenei, irodalmi élet szereplőivel tartott kapcsolataik következtében ők, valamint a kor politikai férfiúi, mecénásai, a társasági életben szívesen forgolódó "smokkjai" közül is sokan megjelennek.

A kiállítás változatosságát a színhelyek is megteremtik: Budapest nevezetességei, a vidéki magyar városok mellett Bécs, Berlin, New York sziluettje is fel-feltűnik. Változatosak a magánélet helyszínei is: fürdőszoba, konyha, budoár, strand stb.
A kiállítás a színésznők színházi munkáját is nyomon követi: bemutatja a próbák rendjét, a partnereket, a szerzőket és a rendezőket, a színházi üzemet, a színházi közönséget, a rajongókat. Nemcsak a publikum ajándékai, a premier-bankettek szertartásai, a színházi társaságok bohémiája érdekes, hanem az is, hogyan ápolták művésznők a közönség-kapcsolatokat: autogramok, aláírt képeslapok, az emlékkönyvekbe bejegyzett sorok szemléltetik ezt a folyamatot.


További információ: Horváth Judit (tel.: 328 07 08)

süti beállítások módosítása