Idegen utakon

Jó utakon jár. Maga választotta, ismeretlen utakon.
Félelemérzet nincs benne, de azért élesen figyel minden irányba.
Kameraközelben ugyanúgy, mint nyeregben ülve.
Marozsán Erika. Két film között
itthon, egy budai presszó teraszán, esti félhomályban.

A PREMIER magazin szeptemberi számából.Ez a kedvenc helye, itt a Batthyány téren? Netán errefelé lakik?

- Errefelé. Pesten. Nem messze az Oktogontól. Biciklivel jöttem. A Lánchídon. Gyerekkoromban volt egy biciklis időszakom. Pesten aztán elmúlt. Nem folytattam. De Berlinben, amikor hónapokon át kint forgattam, rájöttem, hogy biciklivel könnyebb lenne az életem. Vettem is egy 1940-es svájci gyönyörűséget. Sokáig nézegettem. Alattam, a házban volt a bolt, öszszebarátkoztam a kereskedővel, és lealkudtam felére az árat. Cserébe megígértem a pasinak, hogy bármikor láthatja. Aztán hazajöttem, itthon is szereztem egyet, és kitapasztaltam a titkos utakat, hogy nyugodtan jöhessek át Pestről Budára.

- Kaposvárról nehéz volt kijutni a világba?

- Fizetés nélküli szabadságon vagyok.

- Ki viseli nehezebben? A színház vezetősége vagy Marozsán Erika?

- Nem tudom. Biztos én. A színházat nehezebb pótolni, mint egy színészt a társulatban. Nem mérhető össze a kettő. Én egy ideje annyit filmezek, hogy nem is tudnék igazán nyugodtan dolgozni a színházban.

- Akkor sem, ha ezek nem külföldi produkciók, hanem itthon forgatott filmek lennének?

- Ismerem azt a helyzetet is. Akkor nem választottam szét a filmet és a színházat. Most meg kellett tennem, hiszen gyakorlati nehézsége lenne a kettő egyeztetésének. Nincs az a színház, amelyiktől elvárhatnám, hogy esetleg hónapokig miattam ne tudjanak játszani egy darabot. Vagy hogy egy próbafolyamat közben elmenjek. Ilyen nincs. Nem is szeretnék ilyen zaklatott életet élni. Nem érezném igazi munkának, ha csak fizikailag lennék jelen, a szívem, az eszem meg másutt járna.

- Nyelvi nehézségek adódnak még?

- Mivel az elmúlt évek során rengeteget foglalkoztam a némettel is, meg az angollal is, most már a szabad időmet sem kell nyelvtanulással töltenem. Persze szép lassan vissza szeretnék menni a színházba. A színész akkor a legboldogabb, ha színpadon is játszhat.

- Ha csak az elmúlt három évet vesszük, hol filmezett a leggyakrabban?

- Berlinben, Münchenben, Kölnben, aztán Bécsben, Londonban, most nyáron két hónapig Vilniusban. Idegen nyelven, idegen közegben játszani egészen más, mint itthon. Könnyebb is, mert mindig van egy mentőövem, hogy nekem ez tanult nyelvem, ugyanakkor nehezebb is, hiszen ami magyarul evidens lenne, azért nekem verejtékkel meg kell küzdenem. A német már nem okoz akkora gondot, mint eleinte, hiszen sokat dolgozom Németországban, és a beszélt nyelv van a fülemben.

- A Szomorú vasárnap előtt is dolgozott már külföldi filmben?

- Egy olaszban. Claudia Cardinale férjével, Pasquale Squitierivel, tizenkilenc évesen. Ez még a főiskola előtti nyár volt. Azt mondta: azonnal csomagoljak, és menjek ki Olaszországba.

- A Szomorú vasárnap német-olasz-magyar koprodukcióban készült.

- Azóta három játék- és egy tévéfilmben játszottam főszerepet Németországban, és elvállaltam pár kisebb feladatot is, mert olyan rendezők hívtak, akiknek nem mondhattam nemet. Egyszerűen nem hagyhattam ki őket.

- Mi volt fontosabb a kinti életében? Az egész világon sikerrel vetített Szomorú vasárnap, vagy a diák-Oscart kapott Egy napon át című kisjátékfilm?

- A Szomorú vasárnap mindenképpen fontos. Talán a legfontosabb. Olyan film, amellyel sok ember tud azonosulni. Ráadásul központi figurája vagyok a történetnek. Nagy sztárokkal forgatni mindig kivételes lehetőség. Ott volt Stefano Dionisi, aki a Farinellivel vált híressé, Joachim Król.

- . az egyik olasz, a másik német. Játékstílusukban tapasztalt valamiféle különbséget?

- Jelentősebb különbséget én inkább a német és a magyar színjátszásban érzek. A német színház nagyon szövegcentrikus. De láttam kint fantasztikus előadásokat! A színészeket nem tudom máshogy csoportosítani, csak jókra és kevésbé jókra.

- Azt a tévéfilmet, amelyet kint forgatott nemrég, a Szomszéd szeretők című francia filmhez hasonlították.

- Német tévéfilm volt. Én a szenvedő felet játszottam benne. A férjem szeretett bele a szomszéd nőbe.

- Szép arcához "illik" a szenvedés.

- Kapás Dezső mondta egyszer a főiskolán, hogy "Marozsán, maga igazi García Lorca-színésznő lesz". Bizonyára nem a skatulyára gondolt, hanem meglátott bennem valamit.

- A szenvedélyt. Amire Squitieri is felfigyelt.

- Lehet. Nem tudom. A Vienna, amelyben egy éjszakai mulató táncosnője vagyok, Fellini Rómájára akar rímelni. Szeretem ezt a filmet is. Gazdag, buja képek füzére. Olyan az egész, mint egy festmény. Prostiként kellene élnie a lánynak, de még mielőtt lecsúszna, szerelmes lesz egy fiúba, aki megszökteti. A tizedik nyár a hatvanas évek elején játszódik. Egy tízéves kisfiúról szól, aki most kezdi felfedezni a világot. Rájön, hogy a papája és a nő között, akit játszom, van valami furcsa viszony, csak nem tudja kifürkészni. Mivel a német-holland határ mentén élnek, a nő csempészek csoportját koordinálja. Izgalmas film, most lesz szeptemberben a bemutatója. Forgattam egy angol filmben is nemrég. A költő. Ez a címe. Bérgyilkosokról szól, én egy nyomozó titkárnője vagyok benne. Cannes-ban volt a premier, de nem mehettem el, mert én már akkor Vilniusban dolgoztam.



- Magyar filmben mikor játszott legutóbb?

- Épp egy éve, a Rózsadombban. Ötvenhatos történet egy családról. Elvhű kommunista a férj, a forradalom után azonban csalódik az elveiben, és meghasonul. Én a felesége vagyok. Két kisgyerek anyja.

- Ez is beleférne már az életébe?

- A két gyerek? Ha korán kezdtem volna, biztosan. A rendezőt is meg kellett győznöm, hogy én már anyaszerepre is alkalmas vagyok. Joan Stein Egy napon át című filmjében is anya voltam már, három évvel ezelőtt. A Rózsadomb azért volt fontos számomra, mert a feleség paraszti származású, és most nagypolgári életet él. Meg kell felelnie az elvárásoknak, és ez komoly gondot jelent számára. Újabb és újabb megpróbáltatások érik. Ebben a létformában ez a nő mindig is kakukktojás lesz. Ettől volt izgalmas számomra a szerep. Ha minden jól alakul, most majd Zsombolyai János új filmjében, a Szigorúan titkos ügynökben fogok játszani. Én leszek a címszereplő.

- Politikai krimi?

- Ráállítanak egy férfira, és a megfigyelésből szerelem lesz.

- Vilniusban milyen feladat várta?

- Joshua Sobol Gettó című színművének első filmváltozata. Egy litván-német-izraeli koprodukció. Én egy híres színésznőt alakítok a történetben, aki a csatornákban bujkál a zsidóüldözés idején, s egy német tiszt majdnem megöli. Hat komoly dalom van a filmben: jiddisül, angolul, németül énekelek.

- Előbb a német nyelvű forgatókönyvet vagy a színmű magyar változatát vette kézbe?

- Sokat olvasok németül is, angolul is. Nem állítom persze, hogy ugyanolyan gyorsan falom a szöveget, mint magyarul, de nem okoz gondot az olvasás.

- És az utazás? Hogy itthon csak napokat, heteket tölt?

- Ezt is megszoktam már. Eleinte nem volt könnyű, hiszen egy zárt színházi közegből léptem ki, de most már más. Egyébként nincs olyan nagyon nagy különbség a kettő között. Most egyik filmből megyek a másikba, korábban egyik előadást követte a másik. Itthon mindig az új darabot vártam, külföldön pedig, amikor már javában forgatunk, az tölt el jó érzéssel, hogy tudom, mi lesz a következő filmszerepem. Láttam nemrég egy kolléganőm televíziós interjúját, amelyben azt nyilatkozta: lehet, hogy külföldi filmben fog játszani. Közben annyira izgult, hogy lázrózsák jelentek meg az arcán. Én meg elszégyelltem magam, hiszen évek óta külföl-dön forgatok. És ez valóban kivételes helyzet. Ezt nem kezelhetem úgy, hogy bárkivel, bárhol megtörténhet ugyanez, mert nem, ehhez hatalmas szerencse kell.

- Stílusosan fogalmazva: nem kis fordulatokat produkál az élete.

- De az olaszok sem a Balettintézetben tanult piruettjeimre voltak kíváncsiak, amikor annak idején szerepet adtak.

- Azokon a napokon, amikor nem áll kamera előtt.

- . azt mind eltékozolt napnak érzem. Nyomaszt, ha nem dolgozom. Számomra létkérdés a munka. Ilyen vagyok, ilyennek születtem. A szabad idő engem csak nyugtalanít. Mindig az vibrál bennem, hogy hogyan tovább? Nem tudok lébecolni. Nyaralni sem szeretek. Már a második nap után haszontalannak érzem magam. Azt olvastam valahol, hogy "A munka a felnőtt élet ópiuma." Én erre időben rájöttem. A nagymamám tizenegy gyereket nevelt fel, ő ettől volt boldog. Meg a vasárnapi ebédektől, mert tudta, hogy nagy családnak főz. Neki ez jelentett ugyanolyan gyönyört, mint nekem egy szerep megformálása.

- Nem lesz furcsa visszazökkenni majd az itthoni világba? Ilyen nagy körök után visszaállni a kaposvári színház deszkáira?

- De igen, furcsa lesz. És nehéz is, biztosan. Mint amilyen gyötrelmes volt az elején elutazni itthonról. De mivel mindegy, hol és milyen nyelven csinálja az ember, amit csinál, ha szereti a hivatását, e nehézségek gyorsan áthidalhatóak.

Szabó G. László