Köm-sertsült pirburg-párkáppal

Milyen volt egy színinövendék élete a hatvanas évek Budapestjén?

Errõl beszél Csomós Mari, a Radnóti Színház Kossuth-díjas mûvésze.

NSZ - 2003. október 29. - Szerzõ: Pogonyi Lajos

Arany János Letészem a lantot című versével felvételiztem 1961-ben (kép: Népszabadság – Domaniczky Tivadar)

- 1961-ben felvételizett a főiskolára. Akkoriban több ezren próbálkoztak a színészmesterséggel. A zsűriben olyan művészek foglaltak helyet, mint Sulyok Mária és Ádám Ottó. Ezt egyébként Bálint Andrásnak, mostani főnökének, a Radnóti Színház igazgatójának önnek írt születésnapi köszöntőjéből tudom, amely a 168 Órában jelent meg nemrég.

Mindenképpen sokan voltunk. Az első felvételi vizsgámon találkoztam Bálint Andrissal. Csakugyan az történt, hogy az első rosta végén Vaskó Marika tanulmányi titkár kilépett a folyosóra, s kihirdette a zsűri döntését. „A mai felvételi vizsgán két jelentkező jutott tovább. Bálint András és Csomós Mária”. Sulyok ugyan nem tanított engem a Főiskolán, de később játszottunk együtt több tévéjátékban is, egyebek között a Fejes Endre regényéből készült Cserepes Margit házasságában. De játszottunk Urbán Ernő Írott malasztjában is, amely a témája miatt országos feltűnést keltett.

- Kik voltak a tanárai 1961 és 1965 között a főiskolán?

Három osztály indult abban az évfolyamban. Harminc-valahányan kezdtünk. Az egyik osztály tanára Szinetár Miklós volt, a másiké Simon Zsuzsa, ebbe jártam én, a harmadik vezető tanár pedig Békés András volt. A színészmesterséget nekünk Simon Zsuzsa tanította, beszédre Gáti József okított, akit a mai napig a tanítványai csak áldani tudnak. Sokat gyötrődtünk, de megérte, a tanár úrnak volt igaza. Reggel tartották az elméleti tárgyakat, délután pedig a mesterség- és beszédórák jöttek. A beszédtechnikát Fischer Sándor tanár úr tanította. De volt mozgás- és balettóra, zeneelmélet meg drámatörténet is.

- Önnek kellett beszédet tanulnia?

Természetesen, de adottságokkal születtem. Olyan vidékről jöttem, a Sárospatak melletti Vajdácskáról, ahol nagyon szépen beszélnek magyarul. Igaz, nem voltak különösebb gondjaim a beszédórákon.

- Mivel felvételizett? Antigoné-monológokat adott elő vagy inkább fiatal lányhoz illőt választott?

Hát ezt nem mondhatnám. Mind a három vizsgán mást-mást adtam elő. Biztos emlékszik még Palotai Erzsire, a csodálatos előadóművészre. Őt halottam egyszer Arany János Letészem a lantot című versét mondani. Ez a mű a világ egyik legszomorúbb, legőszintébb és leggyönyörűbb verse, nos ezt mondtam el az első felvételin. Tizennyolc éves voltam. Arany Jánostól mondtam még balladákat, de Burns-versek is szerepeltek a „repertoáromon”.

- Kikkel járt egy osztályba?

Almási Évával, Balogh Zsuzsával, Szabó Évával, Csíkos Sándorral, Dániel Valival, Kozák Andrással, Szersén Gyulával, Szilágyi Tiborral, Harkányi Jánossal, Horváth Lászlóval és Juhász Jácinttal. Ők ketten már nem élnek.

- 1964-ben már kapott egy egészen kis szerepet Jancsó Miklós Így jöttem című filmjében, amelyben Kozák András volt az egyik főszereplő. Juhász Jácinttal együtt játszott Kertész Ákos Makrájának filmváltozatában, mint Vali.

Igen, s együtt kezdtünk 1965-ben Veszprémben.

- A Makra előtt már játszott tévéjátékokban.

Vidéken voltunk, s onnan azért nehezebben lehet filmet forgatni. A már említett Írott malaszt is úgy született, hogy Szőnyi G. Sándor filmrendező eljött Szolnokra, és a tévéjátékot ott próbáltuk. A felvételek persze Budapesten folytak, így minden éjszaka utaznunk kellett.

- A hatvanas években ugyanolyan nehéz volt a fiatal vidéki színész sorsa, mint manapság?

Ha úgy néz is ki, hogy valaki nagyon tehetséges és elárasztják szerepekkel, még nem biztos, hogy tökéleteset alakít. A sok szerep még nem garancia, de ahhoz mindenképpen kell, hogy az ember előbbre tudjon lépni. Veszprémben annak idején szerencsére nagyon sok magyar darabot mutattak be. Ez nagyon jó mániája volt Turján Györgynek. Gyárfás Miklóst például sokat játszottunk. Juhász Jácinttal együtt voltunk Schwajda Görgy első darabjában, A bohócban. Veszprémben nagyon sok zenés vígjátékban kaptam szerepet. A Kaktusz virágában Végvári Tamással, Győri Franciskával és Balázs Péterrel játszottunk együtt.

- A politika mennyire telepedett rá az önök életére?

Gyerekek voltunk még. Nem figyeltünk oda a politikára. Nemigen foglalkoztunk vele. Mi a világot akartuk megismerni. Látom a mai huszonéveseket, még ők is nagyon gyerekek. A hatvanas évek időszaka már nem emlékeztetett az ötvenes évek főiskolájának hangulatára. Mi a főiskolán minden reggel zenére ébredtünk. Sok magnónk nem volt ugyan, de a filmrendező barátunk reggel kinyitotta az ajtaját, és szólt a zene a Fellini-filmekből: Az édes élet, Nyolc és fél, Cabiria éjszakái, mind Nino Rota-dallamokkal. A kollégiumban a folyosón volt egy fekete tábla, amelyre az idősebb rendezőhallgatók kiírták, hogy mi az a könyv, amit „el kell olvasnunk”, mi az a darab, film, amit „meg kell néznünk”. Esténként egyébként ingyen mehettünk moziba, hangversenyre, színházba.

- Mit "kellett elolvasni"?

Emlékszem, hogy Camus, Sartre, Beauvoire volt felírva a fekete táblára. Nem is tudom, hogy volt annyi időnk olvasni. A francia új hullám, Godard, Truffaut és Chabrol is „kötelező” volt, de a Bunuel-filmek is ott szerepeltek a listánkon. Színházba, mint mondtam, rendszeresen jártunk. Mindenkit megnéztünk. Minden tehetséges színészre felnéztünk. De ezzel a mai napig így vagyok. Legutóbb Udvaros Dorottya értő és mély játéka kápráztatott el.

- Mikor szórakoztak? Urambocsá, mikor és hol rúgtak ki a hámból? Hírlik, Major Tamás elvitte önöket egy „tanulmányi kirándulásra” a Kis Pipába, hogy hallhassák Seres Rezsőt.

Nem messze a főiskolától volt a Bástya nevű étterem, amely fantasztikus hely volt. Mindig kértünk köm-sertsültet pirburg-párkáppal.

- Mit kértek?

Köményes sertéssültet pirított burgonyával és párolt káposztával. Amikor kevés pénzünk volt, akkor csak pirburg-párkápot rendeltünk, de a jószívű Misike pincér a köret alá dugott egy-egy szelet köményes sertéssültet. Az Erzsike presszó csoda egy hely volt, a nap bármely szakában be lehetett oda térni, és valakivel, zenészekkel, képzőművészekkel lehetett találkozni. Az Erzsikében volt egy gyönyörű, nikkelezett, szecessziós, üvegberakásos kályha is, s lehetett látni az izzó parazsat, ami a gyerekkoromat idézte fel. Nem volt sok szabad időnk, de mindig ráértünk. Kultikus helyünk volt az Andrássy úton, az akkori Népköztársaság útján a Fiatal Művészek Klubja, ahol Vujicsics Tihamér és Vukán György játszott. Nem mondom, hogy rendszeres vendégek voltunk, de csoportosan egyszer egy évben elmentünk a Moulin Rouge-ba és a Pipacs bárba, hogy megnézzük, milyen is az belülről. Pege Aladárt hallgattuk a Corvin étteremben. Nagyon sokat beszélgettünk egymással, ami, legalábbis nekem, ma is nagyon hiányzik. Büfé most is van a színházakban, de ez már más.

- Veszprém, Kecskemét és Szolnok után pesti színésznő lett, a Nemzeti, majd a Katona József Színház, később az Új Színház tagja.

Nem is annyira Pest után vágyakoztam. Nagyon kötődtem személyekhez, ez ma is így van. Miután Székely Gábor eljött Szolnokról, mi is vele tartottunk, de ez már egy másik történet.

NSZ - 2003. október 29. - Szerző: Pogonyi Lajos