Százéves (lenne) Beöthy Király Színháza

1903. november 6-án gördült fel elõször a függöny Budapest hetedik színháza, a Király Színház színpadán. A Király utca 71. szám alatti épületben több zenés szórakozóhely mûködött addig, amíg Beöthy László bérbe nem vette Krausz Károly háztulajdonostól.

Népszabadság - 2003. november 6. - Szerzõ: Alpár Ágnes

Fedák Sári és Medgyaszay Vilma a János vitézben



A sűrűn beépített területen álló, komor, fazsindelyes házat alkalmassá kellett tenni egy prózai és zenés darabokat egyaránt játszani kívánó színház számára. Az átalakítás terveit Márkus Géza építész készítette, aki új, két szfinxszel díszített homlokzatot, tágas, üvegtetejű előcsarnokot, 140 négyzetméter alapterületű színpadot és 1251 főnyi közönség befogadására alkalmas nézőteret alakított ki.

A vállalkozáshoz a tőkét a korabeli sajtóban csak „szent család”-ként emlegetett Rákosi-dinasztia biztosította. Részben Beöthy édesanyja, Rákosi Szidi, valamint a nagybátyja, a Budapesti Hírlap nagy hatalmú főszerkesztő-tulajdonosa, Rákosi Jenő, és a nagynénik: Csepreghyné Rákosi Ida, illetve Evváné Rákosi Márta.

Beöthy László ekkor már túl volt a Magyar Színház igazgatásán és túl a Nemzeti Színház vezetésén. Hogy a kisujjában volt a színi igazgatás, nem vitás, de magánéleti problémái miatt állandóan segítségre szorult. Most is. A sajtó egyfolytában támadta, főleg a Pesti Hírlap, amelynek Tóth Béla nevű publicistája keresztelte el új vállalkozását halálszínháznak. Halálos ostobaságnak, reménytelen vállalkozásnak. Úgy vélte, hogy a szűk bejáratú, házak közé beékelt műintézet hosszú, keskeny előcsarnokával, aminek még vészkijárata sincs – halálosan veszélyes is. A Népszava meg panamával vádolta a „szent család”-ot és a színház bojkottálására szólította föl a közvéleményt.

Beöthy azonban nem zavartatta magát, megszervezte társulatát, s megnyerte színpadának Rákosi Szidi színiiskolájának egykori növendékét, a sztárt, Fedák Sárit.

Fedák nem volt szabályos szépség – sőt egyesek szerint szabálytalan sem –, de dekoratív megjelenése, erotikus kisugárzása erősen hatott a nézőkre. Dénes Zsófia meséli róla: „Leszállt a homokfutóról a Bécsi utcában és bejött a tavaszra új selymeket kínáló divatboltba... Bejött – és érezni lehetett, ahogy elállt a pesti nők lélegzete. A magasra emelt selymek hirtelen leereszkedtek a pultra, vagy a kézzel együtt megálltak a levegőben. Az arcok mind feléje fordultak, hangot sem lehetett hallani.”

Ady Endre sem tartózkodó, amikor Fedák felbukkanásáról ír: „A Bereg megyei bakfis egyszerre csak fölszalad a színpadra. Mint a gyötrelmes, erős, száz vihar, végigsöpört ott mindent. Trónjaikról lerángatott autokrata színpadi királynőket, félelmetes bálványokat, szent és sérthetetlen formákat, tradíciókat, konvenciókat. A kis bálványdöntögető úgy tett a züllött budapesti színházi világgal, mint Napóleon az egyesült seregekkel. Fedák Sári is fölforgatta s megcsúfolta a színpadi hadakozásnak minden becses régi elvét.” Csoda-e, ha Beöthy éppen neki szervezett új színházat?

A nyitó előadás előtt Beöthy László frakkban jelent meg a közönség előtt és beszédet mondott. Aztán Fedák Sári viharzásával a címszerepben eljátszották Huszka Jenő és Martos Ferenc naiv, kedves operettjét, az Aranyvirágot. Beöthy sokat remélt az operettől, de a siker mérsékeltnek bizonyult, alig több mint hatvan előadást ért meg. Az első évad repertoárja vegyes , és ritka a telt ház.

A második bemutató egyébként Heyermans Ghettója decemberben, ezt követi már hat nap múlva a Makrancos hölgyek (Lysistrate), bemutatására olyan plakátot készíttetett, amelyen a főszereplő maszkja Ferenc Józsefre hasonlított. A plakátot persze betiltották, de néhány előadásra jobban megtelt a nézőtér. Rosszul indult a második évad is. Az Offenbach-operett (Szép mosóné) Küry Klárával, a Robin Hood amerikai operett nem hozott közönséget. Beöthy osztogatta a potyajegyeket. 1904 novemberében Sarah Bernhardt és társulata vendégszerepelt itt (Tosca, Kaméliás hölgy, Sasfiók, Fedora) ismét némi közönségsikerrel.

Beöthy ideges volt, melankolikus, tárgyalt, tervezgetett, szóba állt végre Bakonyi Károllyal, de nem nagyon figyelt rá, végre hajlandó volt szóba állni egy teljesen ismeretlen muzsikussal, akit úgy hívtak: Kacsoh Pongrác. Amikor meghallotta a muzsikát, elfehéredett: Jól van! Ez lesz az első darabunk. És talán az utolsó. 1904. november 18-án bemutatták a János vitézt. A főszerepet, Kukorica Jancsit Fedák kapta, amelyet most nem egyszerűen nadrágban – mint már oly sokszor –, hanem gatyában, szűrben, árvalányhajas kalapban játszott el. Iluska alakítója Beöthy egyik új felfedezettje, Medgyaszay Vilma lett.

Minden elképzelést felülmúló óriási sikert aratott. Százhatvanötször játszották megszakítás nélkül a darabot telt ház előtt, amire a magyar színházi életben még nem volt példa. Öt hónap alatt kétszázezren látták az előadásokat, mialatt a zenés játék szövegeiből egymillió, a kottáiból pedig félmillió fogyott el, és néhány hónapon belül huszonkilenc vidéki színház vette meg a darab előadási jogát.

A kritikák a régóta várt, specifikusan magyar operettzene megteremtőjét üdvözölték zeneszerzőjében. Sőt, rövidesen tisztázódott, hogy egy új önálló műfajról van szó, mégpedig a magyaros daljátékról, amely a népszínmű és az operett elemeinek a keveréke.

A győzelem babérjait learató komponista továbbra is „háziszerzője” maradt a színháznak. Az 1906-ban bemutatott Rákóczi azonban Küry Klára és Környei Béla ellenére is csak mérsékelt sikert aratott. A későbbi (1907), Pásztor Árpád librettójára Buttykay Ákossal közösen írt A harang című legendája, s 1908-ban a Hajó Sándor szövegkönyvére, Gábor Andor verseire készült Mary Ann című operettjét pedig újra csak közömbösen fogadták.

Az 1907-es esztendő mégis határkő a színház életében: ekkor már az egyik legsikeresebb Budapesten. Beöthy megszerezte a Magyar Színházat is, összevonta a két társulatot, és néhány új tagot is szerződtetett. A társulatot hatvan főből álló tánckar, ötventagú zenekar egészítette ki. Az első jelentős premierje Lehár– Leon–Stein A víg özvegy repríze, Fedákkal és Ráthonyi Ákossal a főszerepben. Ettől az évadtól kezdve a Király Színház már egyértelműen operettszínháznak tekinthető.

Az elkövetkező évek repertoárjából kitűnik, az igazgatás arra törekedett, hogy a budapesti közönség más európai nagyvárosok nézőivel közel egy időben lássa a világ zenés színpadjainak legújabb sikerdarabjait. Rövidesen megjelent a Király színpadán Jacobi Viktor, Kálmán Imre egyik volt évfolyamtársa. A Király Színházban Jókai Mór Az istenhegyi székely leány című elbeszéléséből Martos Ferenc átdolgozásában Tüskevár címmel készült darabját állították színpadra. A zenés játék remek kettős szerepet kínált Fedák Sárinak. Ezután egymást követték a Jacobi-bemutatók. A háborús évek legnagyobb sikere kétségkívül A csárdáskirálynő volt, amely 330-szor, a Gróf Rinaldó 240-szer, A bajadér 225-ször, a Sztambul rózsája 280-szor, a Pillangó főhadnagy 230-szor, a Mágnás Miska 200-szor került színre.

1924 májusában Beöthy elbúcsúzott az Unio tröszt vezette színháztól, s 1925. augusztus 25-én előbb Faludi Jenő, majd Lázár Ödön vezetésével a Régi jó Budapest című operettel új rezsim alá került. Lázár Ödönt Föld Aurél követte 1932. szeptembertől 1934-ig, 1935-ben Zoltán Ignác és Varga Sándor vezette, majd Spitz Artur igazgató következett, 1936-ig.

A fennállás 25 éves jubileumát 1928. november 6-án ünnepelték, a díszelőadás műsora: az Aranyvirág nyitánya. Vezényelte a szerző, Huszka Jenő. A huszonötéves Király Színházról Fedák Sári beszélt. A műsor: Zerkovitz Béla Eltörött a hegedűm. Operett három felvonásban. Szöveg és vers Szilágyi László. Tihanyi Vilmos rendezésében.

Még tizenegy év van az életből, a színház bezárásáig. Hol nagyon, hol kevésbé sikeres ősbemutatókkal, a Cirkuszhercegnőtől, Ábrahám Pál Havasi rózsájáig. Vendégül látta a színpad Emma Grammatica, a Bécsi Max Preger társulatát, a Hans Bartsch vezetése alatt álló német operettegyüttest, Alfred Piccaver és a Preger-együttest, a Bécsi Burgtheatert, a Bécsi Theater der Komikert, a Tetro di Piccoli társulatát, a Joss Balett társulatát.

Aztán végleg lehullt a függöny.

Ebben a rövid életű kis színházban 91 ősbemutató zajlott, színpadán a magyar operett legjobbjai és legnagyobbjai játszottak, emlékük a mai napig él. A Király Színház olykori kudarcai ellenére mind ez ideig Budapest legnépszerűbb és legsikeresebb színháza volt, amíg művészei találkozhattak közönségükkel.


Népszabadság - 2003. november 6. - Szerző: Alpár Ágnes