A vigasztaló színház, Puskás Tamás színháza

Shakespeare: Sok hûhó semmiért a Vidámszínpadon

Puskás Tamás színházával vigasztalni, megtisztítani, elvarázsolni akar. Szembefordul az uralkodó mûvészeti irányokkal. Nem lesújt és megráz, nem az élet megoldhatatlan gondjaival akar "szembesíteni". Hanem azt mondja: van szépség, van gyógyulás, van harmónia. És ezt zenével, tánccal, dallal mondja. Vállalja, hogy esetleg "nem veszik komolyan". Örömet akar szerezni a nézõnek. Vállalja, hogy a gyógyulás reményét ösztönösen elutasítjuk, mi nézõk és szakmabeliek. Ez a bátor vállalás viszont erõt és láthatólag kitartást is ad neki.

Kozma György írása

Tablóképek, láthatóan gonddal beállított tablóképek követik egymást Puskás Shakespeare rendezéseiben. És a szereplők egymáshoz való viszonyában a pszichológia, méghozzá a sokak által elutasított mélypszichológia vezeti. A szereplők gyerekek, egymáshoz papa-mama-gyerek viszonyban vannak, s ezek változataiban. Egy futár megérkezik a háború után oda, ahol idegen…Nemcsak egy apával és fiúkkal találkozik…de csupa nő veszi körül, nincs egy kertész. Érezzük: Hű, de nehéz egy nővel a feladatnak eleget tenni…Jönnek haza a katonák, itt vannak, a lányok ujjonganak, virágokat dobálnak, ez villódzás, nem egy tank jön, mint egyes modern "Hűhó" rendezésekben, hanem minden repül, mint a pezsgő, mint az operett.

Kozma György rajza


Puskás tudja, mert húsz évig volt színpadon, hogy a színész soha nem értheti, mit miért mond a Rendező, mert azt a színész nem láthatja... A színész a próbán szöveg és testjeleket rögzít. És lélegzik, mert a lélek-zet a lélek. Nem az érzelmi bensőség számít, hiszen az nem látszik. Színeket, hangokat érzékelünk és távolságokat. Beállított tablóképek, balett, táncok, gyors áttűnések, az egyik oldalon kirohannak a szereplők, a következő jelenet máris begurul szinte: Látszik a színészeken, hogy tudják: muszáj, hogy a mellkasuk vezesse őket. Tánc-szerűen...Lentről akkor néz ki Caludio (Száraz Dénes) ifjú szélfútta hősnek…

Puskás Tamás színpadán a kicsivel több és a kicsivel kevesebb már rossz. És pont van egy jó. Ezt keresi és meg is találja. Festőként, balettmesterként, zeneszerzőként rendez. És pszichológusként. A férfi-szereplők viszonyában emlékeire támaszkodik: Caludiónak mutatnia kell zaklatott légzésével, hogy mintha az ellenfelével, a hatalommal, a Herceggel, apjával, egy másik férfival, akivel küzdelemben van most a békülés mutatkozik…Ettől erős sírhatnék, meghatottság vesz erőt rajta…Miközben részt vesz a pillanatban. Ez majdnem sírás. Nem hüppög…Ekkor valami boldogság tölti el, hogy ő, a másik férfi, jót akar neki…Féltél, hogy rosszra fordítja, mert a férfi mind harcos…És a világ legnagyobb hülyeségét mondja ekkor Claudio a Hercegnek…hogy a szerelem sötét verem…Vagyis: látja, hogy fontos a másik férfinak, az apjának!
Puskás színpadán a ritmus,, a filmi áttűnések, a zeneiség együtt hat: mert szerinte az emberi nyelv arra való, hogy félreértsék egymást az emberek. A szöveg része csak egy összképnek, amely hol kiegyensúlyozódik, hol összezavarodik minden. Mintha egy belső , lelki tájban volnánk s a cselekmény fordulatai a férfi és a nő egymásra találásának és visszahőkölésének rezdüléseit ábrázolnák. Az apa és a vőlegény annyira fél a lány elvesztésétől és elvételétől, hogy kapva kap a rágalmon, s megölik a lányt - aki ettől válik nővé.

Mindenki fél a házasságtól, a másiktól, aki idegen „Egy másik Héró?” – kiáltja Caludio a végén ijedten.


Beatrice /Kovács Vanda/Kerekes Éva/ érzi, hogy jól zavarba jön a Herceg /Schlanger András/ a simogatásától. ..Itt két ember hirtelen egy pillanatra a nagy zajban meghallja egymást: Nem uram, magányos vagyok, anyám meghalt…Ó, jaj, Istenem!-fogja majd érezni a néző, ha sikerül szinte gépzongoraként működnie a Puskás-balettnek.

Puskásnál a szöveget a színésznek muszáj versként felfogni…És beszél és beleáll a szövegbe és mondja…A beszédhanggal a Puskás-színész úgy van, mint az énektanulással is, hogy.. nem hiszi el, hogy a hangja betölt egy egész termet…Ha azt mondja „Mo-mo-mo”---ez hüüülye bohócságnak tűnik a magánemberi énjének…De ez kell, az a jó, ami a mindennapokban hihetetlen, az lesz élő a színpadon. .Hero egy szajha..ez túl van a lehetségesen, de lentről, a nézőtérről annak látszik…A színész nem azt csinálja amit más, nem csak beszél..Közöl. Olyat tesz, amit senki más nem tesz.
És mivel a Meyerhold-Grotowski-féle funkcionalista színház ma nem divat, egyre ritkább az ilyen módon működő színházi előadás.

Straub Dezső-Barocchio kiköp János gróf után, s a nézőnek jó látni, ahogy hogy a gonosznak most az egyszer igaza van. A szineztézia (összművészeti hatás) és a pszichologizálás mellett ez a harmadik fontos rendhagyó elem Puskás Tamás színházában: fontos, hogy mit gondol és mit érez a néző. Sőt, ez a legfontosabb. De nem lesújtani vagy felébreszteni akarja a nézőt, hanem jó érzéseket akar kelteni benne. Meg akarja vígasztalni.
Nem azt mondja a színésznek, hogy mit érezzen, milyen belső konfliktusát hozza felszínre, hanem hogy "Ott vegyen levegőt, ahol a "szerelemnél" tart, ott szívjon be levegőt." És ettől látjuk nézőként, hogy veszi a levegőt, és innen tudjuk, mit is érez. Puskásnál a színész táblamutogató. Nem kell, hogy mélyen magába nézzen. Ez az exhibíció, ez hiányzik a mai színészetből (a z oktatásból is.) És ennek van egy elvontabb üzenete: az ember egy gép, mint Freud-nál, sőt Pavlovnál: ha a színész gyorsan lélegzik, a néző is izgulni fog. A zene és a táncszerűen gyorsuló-lelassuló mozgások, a ritmikusan változó színű háttér-fények és a rendületlenül felgyorsítottan versben beszélő jelenetek mind a színpad és a nézőtér közös lélek-zését hivatottak elérni. Ezért minden gesztus és lépés számít és ki van számítva. És csak akkor nem lesz mindez gépies, marionett-szerű és merev, ha a gyerek-én és a szülő-én minden rezdülését elmondja a színészeknek a próbán. Miközben az összes többi színész a felnőtt-énből, a szubjektumból indít és a színészre bízza a jelenet érzésekből való felépítését, Puskás archetipusokkal és kollektívummal dolgozik. Az erő a művészetben az árral szemben haladásból adódik, vagyis az önfegyelemből. (Hiszen sokkal több szakmai dícséretet, vagyis örömöt aratna le, ha ugyanezzel a műgonddal a hagyományos melankolikus, a rossz-ra ráébresztő, "lepusztult a világ"- színházat csinálna, mint mesterei - kinek hatása érződik azért - , Ascher vagy Jeles.)
Az andante és a gyors közt igazi különbség van l - látjuk, hogy mind a három színésznek egyszerre kell akarni. A búskomorságnál tesz be egy gyorsulást…”Ez megfürdött! Festi magát! Ez buzi lett! Szinte hallom, mit beszélnek!", gúnyolja a Herceg a szerelmes Benedeket. Két felgyorsulást, andantét látunk és a rácsapó részt utána. Mintha vitatkoznának Leonato-papa és Claudio-fiú. Kettőjük ál-disputájáról van szó. Boldog ez a két férfi a játék-vitától, igazi jó apa-fiú kapcsolatban vannak s ezt mutatja meg Puskás. A művész kötelessége hírt hozni önmagából. Ha belül nem zűrzavar van és nem tépett szülő-gyerek viszony, akkor, ha őszinte akar lenni, a harmóniát és a vigaszt kell felmutatnia. A jó apa-fiú viszonyt. Ritkán látni ilyet a mai színházban. Elterjedt az a nézet, hogy a művész neurotikus és a közönségének a szétzuhanását kell megmutatnia. Nem tudom, milyen volt a fiatal Puskás Tamás. De hogy a gyerekkora egészséges volt, az több, mint valószínű. Van bátorsága vigasztalni. Ma ez az igazán avantgárd gesztus.

Tud valamit a férfi nő és férfi-férfi kapcsolatokról s azok gyógyuló oldaláról, amit lehet, hogy más is tud, de nem akar művészi szinten megmutatni. Puskás éppen ezt akarja, vállalva a kollektív neurózis (korunk államvallása) ortodoxiájának kiközösítését.
Puskásnál néha csak azért beszél valaki, hogy a hangja megnyugtató legyen. Olyan sírás kell nála a színésztől, amitől megszakad a néző szíve. Muszáj nagyon mutatni, muszáj ripacsszerűen túljátszani mindent a színészeknek, különben a nézőnek nem szakad meg a szíve. Ha sikerül a helyzet, akkor persze nem kell nagy sírás. Az önsajnálat bennünk, a színészekben és nézőkben iszonyú erő, hat ránk, ha a színész elsírja magát.
A Puskás-színházban egy dolog érdekes. Hogy ott vagyok: a ritmus, a hangszín nem fontos, csak eszközök a jelenlét létrehozásában. Az fontos csak , hogy megfelelő helyen legyen minden apró részlet elem, mert különben nem tudja meg a néző, hogy jelen van a színész…Ilyet az életben nem csinálunk. Amit a másik lény éppen csinál, arra kell válaszolni a színpadon. Ebben segít a beállítások szigorú szerkezete, amit viszont adandó alkalmakkor szabad egy szökelléssel áthágni.

Az Esküvő- jelenetben, ahol a fiú elhiszi, hogy a lány megcsalja és ezért eltaszítja, Claudiónak neki kell indulnia, hogy pont oda érjen, ahonnan ellökheti a lányt, akit előbb megráz.. A Puskás színházában, mint minden színházban, ki kell találni okot, hogy mi miért van…”Minden vádját könnybe fürdeti... " a néző először itt látja 'közeliben'. Látjuk, ahogy a fiú nézi a lányt, akit bűnösnek gondol, hogy eltaszítsa. Megvolt itt már a sírás, kicsit gyerekes,: "Ez én vagyok? Ez ő? És ez a herceg öccse? - Arra gondol a színész, hogy a mama azt mondta, hogy minden jó lesz, de ez nem igaz, akkor a mama hazudott? A vénemberre dühös, ő a papája, kiskakasként viselkedik Claudio, aki öklelni akar. Kurvanyázva dühöng, túljátszott mozdulatokkal, azt akarja, hogy üssék meg! És itt győzi le a sírást. Férfi leszek és vádolom! Összecsukja a színész a fogát, úgy mondja. Elfordul, szemét törli, összeszedi magát.
Teleszívja magát levegővel, csak levegőből tud a színész indulatos lenni. Újra és újra teleszívja magát, s úgy kiáltja: "Nem, Leonato!"
Ha nem vesz elég levegőt…lent marad és feszül az ember derekánál s kemény, mint a vas…Ezt ugyanúgy bele kell tenni a Puskás-színésznek az előadás próbái alatt a szerep elemei közé, mint azt, hogy melyik kezét fogja meg a partnerénak. Az ablakban azt láttam, hogy az én szentemet ölelik! Ó, iszonyat! Idézze föl a színész, gondoljon arra, ami neki undorító, s ebből az undorból kell beszélnie! . A legfurcsább, hogy attól sírja el magát, hogy életében először szembeszáll papájával! Mikor szerelmes volt, helyettesítette a herceg, hogy „én beszélek vele”. De féltél az apádtól. És most először öl meg egy papát! Dühtől, félelemtől kezd zokogni. Nincs olyan fiú, aki az apjával ne lenne így, hisz ő elveszi a fiúktól az anyjukat. Aki ebben veszít, az nyomorult ember lesz. Leonato /Gáti Oszlkár/ elég gonosz Caludióval s ezzel segíti, hogy végre merjen haragudni „apjára”.
Puskás itt azt mondta a színésznek talán: "Megcsalt mindenki, az apáddal szembe mentél, az anyád is elhagyott…A szerelem regresszió-az édesanyád egyetlen gyermekévé visszafogadjon…Édesanyánk mással baszik, ettől őrület és sírás jön"Magányos gyerek vagy. Érted, apa? Most születik itt a szemünk láttára egy férfi. A kisfiúból férfi lesz. Bújik ki a pillangó…Leonato, érted, az a bajom, hogy férfinak kell lennem. Nem én voltam a hibás, hanem a papa, meg a a mama…Egyedül kell lennem…És olyan Shakespeare, hogy ezt megmutatja a színész: eddig nem úgy voltam, s most így kell lennem'Szép volt, hogy itt láttuk együtt, te meg én…a szemünk láttára meg kell születni a zsenge fiúból a halállal szembenéző férfinak…Ez nem semmi. Ez a legnehezebb színészi feladat. Bármilyen gesztust elfogad majd ez a pillanat. Mintha bújna ki...öööö...ééén...én..úgy kell megszületni belőle…”

Shakespeare azon dolgozik, hogy a fiatal fiú megszűnik s férfi lesz…Itt meg azon, hogy a lány megszűnik és igazi nő lesz. Arról szól Shakespeare, hogyan veszti el a fiatalságát és készen áll a felnőtt életre

Fátylas hölgyek be. Ez közös ünnep, hogy tisztává válnak a dolgok. A félelem, a vádaskodások megölték a lányt és most, hogy minden tisztázódik, négy lefátyolozott lány közül kell egyet elvennie. Fontos, hogy a Törvény elfogadja a fiatalokat! Ebben a képben tükör-szimmetria van, mert minden rendbe jön. Csak egy pillanatra, de rendben van minden! Claudio azt látja, hogy a halott lány feléledt. 'Egy másik Hero!' Ez csoda. Vállaljuk a páros létet egy idegennel. Ez a házasság. Istennőként nézi. Mindenki ölelkezik. Zene.

Kozma György írása


Főszereplők: Magyar Attila (Benedek) , Kerekes
Éva/Kovács Vanda (Beatrice) , Gubás Gabi (Hero), Gáti
Oszkár (Leonato), Schlanger András (Herceg), Száraz
Dénes (Claudio), Szakács Tibor (Konrád), Kárász Zénó
(János gróf) Straub Dezső (Boracchio)Kiss Jenő
(Lasponya)Simon Kornél(Faszén)