Pálya párnák nélkül

Sándor Erzsi


Lady Macbethet játssza a Hamupipõkében. Nem eltévedt színész a be nem váltott ígéretek között, nem bizonyításkényszeres sztahanovista. Egyszerûen csak nem tud kevesebb lenni, így aztán Hétzsákné hataloméhes féltékenysége Lady Macbeth erejével gáncsolja Hamupipõkét. A nézõnek mulattató ez a színházi pazarlás. Csak annak. Igót százötven kilósra tömte ki a jelmeztervezõi fantázia. Hétzsákné, legyen teli. Világos! Igó Éva önfeledt boldogsággal gyömöszöli magát esténként a jelmez vatelinjai közé. Önfeledtsége szólhatna a benne lakó bohóc kielégített örömének is, ám nemcsak errõl van szó. A párnák között majdnem húsz évvel mozizza vissza magát, egy egykor volt, rémes, zöld dzsörzéruha tömései közé, ahonnan indult az a pálya, amely most, íme, újra tömött párnákba fut. Mindebbõl nem következik, hogy az út ki lett volna párnázva, sõt!

Pálya párnák nélkül

Sándor Erzsi


Lady Macbethet játssza a Hamupipőkében. Nem eltévedt színész a be nem váltott ígéretek között, nem bizonyításkényszeres sztahanovista. Egyszerűen csak nem tud kevesebb lenni, így aztán Hétzsákné hataloméhes féltékenysége Lady Macbeth erejével gáncsolja Hamupipőkét. A nézőnek mulattató ez a színházi pazarlás. Csak annak. Igót százötven kilósra tömte ki a jelmeztervezői fantázia. Hétzsákné, legyen teli.



A Hamupipőkében Oroszlán Szonjával és Pápai Erikával


Igó időben gondoskodott a nehezékekről. Álmoskönyvek szerint nagy reményű filmrendező-hallgatóhoz feleségül menni, tőle még a főiskola alatt gyereket szülni - jó kondíciók a színésznői pályához. Csakhogy az álmoskönyvek nem számolnak a veszélyeztetett terhesség frászával, a harminckilós plusszal, a szülés előtt félbeszakadt házassággal. Jó szerep kisbabát szoptatni az Ódry alagsori öltözőjében, csak ritkán szoktak rá a direktorok szerződési ajánlatot tenni. A zöld dzsörzéruha a maga töméseivel nemcsak figurakönnyítésül szolgált, hanem takarónak és persze fogyasztó szaunának is. Egyébként meg a figura egyáltalán nem volt könnyű. Majornak, aki kitalálta, persze igen. Ő csontsoványan is bármikor keresztülment a színpadon, mint zsírtól csöpögő, olvadékony nagynéni Moliere-ben vagy másban. Igó képlékeny bohócalkatának köszönhette, hogy egyáltalán életben maradt. A négy év Kerényi-osztályt gyorstalpalón kellett Majornál nyolc hét alatt az elejétől megismételnie. Az Öreg (Mester - kinek hogy) nem volt vevő a jól hangzó sémákra. Az Igónak nemcsak kívülről kellett kövérnek lennie - ezt megoldotta a jelmez -, hanem belülről is. A belülről hozott zsírpárnáknak köszönhetően Igónak óriási sikere lett a Tudós nőkben. Talán Madách színházi szerződés is lett volna a dologból, ám abban az évben minden végzettnek vidékre kellett szerződnie.

Miskolci szerződés lett belőle és a Lila ákác Tóth Mancija. A hivatalos finnyogás fölemlegette ugyan, hogy az édességes szerepben ki mindenki bírt már jó lenni minden következmény nélkül, mindez csak arra volt jó, hogy az Igó egyetlen percre se lehessen felhőtlenül boldog. Holott a Tóth Mancija akkorát szólt, hogy kis jóindulattal máig elhangzik. Igó sosem látott drámákat játszott el a Szép Ernő-i könnyed-búsban. Tehette, iszonyú boldogtalan volt. A gyerekére a mamája vigyázott, rá meg senki. Önmagára sem számíthatott. Egy reggel arra ébredt, hogy a miskolci színház vezető művésznője. Meghívják minden városi protokollvacsorára, a színházban előre tudja, mit fog játszani, kicsit még diktálhat is, miközben fogalma sincs arról, hogy mindez nem az élet természetes ajándéka, csak pillanatnyi érdekek csillagok diktálta együttállása.



Gyémánt László festménye


Cordéliát és a Bolondot játszotta a Learben Majorral, Stázit a Csárdáskirálynőben, bérletet váltottak rá a miskolciak, izgatott pesti kritikusok állták a büfészámláját, miközben ő a színház alagsorában érezte igazán jól magát a díszítőkkel. Nem tudta és nem is akarta tudni a státusa megkövetelte viseletet. Azzal ámította magát, hogy vérbeli ferencvárosi proli lány, reménykedett, így megússza a rá mért kötelező köröket. Ezt a proli dumát pedig már senki sem vette be akkoriban. A társulat tudomásul vette, mint megkerülhetetlen adottságot, és tartott tőle. Igó elképesztoen próbált, egyetlen köhintéssel lefújt bárkit a színpadról, imádták a rendezők, miért szerették volna a kollégák. Színpadi sikereiért cserébe magányos volt, vad, űzött és boldogtalan. A sikert nemcsak elérni kell, hanem megérteni és megtartani is. Egyikre sem volt alkalmas. A gyerekébe kapaszkodott, aki rendes színházi kislányként cseperedett különböző bébicsőszök között, hirtelen jött szerelmébe, akihez férjhez rohant menedéket keresve. Eljátszott minden eljátszhatót, díjesők zuhogtak rá, és amikor már tiszteletbeli rendőrnek is megválasztották Miskolcon, hanyatt-homlok elhagyta a várost.

Kaposvárra szerződött. Hitte, Básti Juli megüresedett státusára hívják az övét. A kaposváriakat meg egyáltalán nem érdekelték Igó magával hozott babérjai. Nem voltak vevők a hozott státusra. Nem szerették, ha valaki kívülről próbálta előzni őket. Nem is könnyítették meg Igónak a társulati beilleszkedést. Cserébe az Igó sem magának. Adok-kapokból lehet jó színházi közérzet. Nem lett. Így hát Kaposvárt is kipróbálta. Legalább nem tehet szemrehányást magának. Volt mit elfelejtenie.



Ugyancsak a Hamupipőkében - Hétzsákné szerepében Oberfrank Pálla


Az utolsó pillanatban szerződött a Vígszínházba, Rica Macaként a Csókos asszonyba. Iglódi emlékezett egy vérbeli szubrettre. Igó meg emlékezett azokra a szerepekre, amelyeket eljátszott, amelyekben sírni tudott és nevetni, megríkatnibárkit, emlékezett, hogy elöl jegyezték a nevét plakátokon, de már nem merte mondani sem magának, sem másoknak. Belátta a belátnivalókat, és hálás vígszínházi társulati tagként elcsöndesedett. Ez annyira jól sikerült, hogy egyszer csak már hang sem jött ki a torkán. Mondták, hangszalag, meg túlerőltetés, vírus, ízületi gyulladás, mondanak mindent. Igó tudta jól, azért némult meg, mert ahogy addig, úgy már nem beszélhetett, de még nem tudta, hogyan kéne. Rászánta az időt. Nem azzal törődött, kit miért nem büntet meg az élet, hanem azzal, ő hogyan engesztelje ki. Nagytakarított. Minden létező szemetet lajstromba vett és kihajított. Kíméletlen volt. Megérezte némaságában a különleges adományt, azt, hogy nagy csöndjében figyeljen végre másokra is. Azokra, akiket szeret, és akik kitartóan mellette maradnak. Végre ideje jutott magára is. Beletemetkezett a könyvekbe, és ha beszéltek hozzá, élvezte, hogy másokat hallgat. Hiszen esélye sem volt beleszólni. Mire hónapok múlva megszólalhatott, elkészült benne az a hang, amelyen egész életében beszélnie kellett volna. Hogy vannak, akik megússzák az életüket e nélkül is? Vannak. Azoknak másképpen szar. Mire az Igó beszélni volt képes, már nem volt benne többé sem harag, sem dac, sem sértettség, semmi, ami görcsbe fogná a hangszalagjait. Átemelte magát és köszönte szépen, hogy ezt is megérhette. A kényszerű csöndet pedig megkedvelte. Megtölti vele az életét, a házát. Kiderült: így mindenre jut ideje. A lányára, a társára, kutyáira, alig látó, agg macskájára, nemrég hozzájuk költözött papagájára.

Újabban diákokra és iskolára is. Igó tanít a főiskolán, amely ma már egyetem. Ezért tanul is, hogy a diplomáját tanárira egészítse ki. Színészvizsgát rendez félve, aggódva, hiszen tudja, senkinek sem spórolhat meg semmit. Mindenkinek a saját életébe kötelező belehalnia. De mégis próbálkozik. Fájdalommentesítést keres, görcsoldó receptet.



Esterházy Péter Egy nő címu darabjában


Három nagyra nőtt színészlány magázódva aggódik a tanárnő előtt. Igó bohócba álló szeméből az elégedettséget szeretnék kiolvasni. Aggódást találnak. Ő tudja: nem lehet ezt a pályát nem csinálni, csak muszáj akár egy ficni egérutat találni hozzá. Gyereket, társat, csobánkai házat, gondozni való mamát, tanítványokat, könyveket vagy mindet együtt. Ha ezek megvannak, akkor zokszó nélkül ölti magára Hétzsákné közalkalmazotti töméseit. Azon pedig, hogy Lady Macbeth-i erővel mozgatja őket két felvonáson keresztül, gondolkozzanak el mások. Ő csókoltat mindenkit, ül be a kocsiba és irány Csobánka.