Korlát

Beszélgetés Baán Lászlóval

Szerkesztette és az interjút készítette: Csáki Judit




- A kerekasztal-beszélgetésen említette: bizonyos korlátot kellene állítani a színházi intézmények elé, hogy biztosítani lehessen az alternatív társulatok mûködését. Hogyan oldható ez meg a jelenlegi keretek között?

A Színház című lap 2003 novemberi számábólBeszélgetés Baán Lászlóval

Szerkesztette és az interjút készítette: Csáki Judit




- A kerekasztal-beszélgetésen említette: bizonyos korlátot kellene állítani a színházi intézmények elé, hogy biztosítani lehessen az alternatív társulatok működését. Hogyan oldható ez meg a jelenlegi keretek között?

- A különböző színházi támogatási keretek között, mint ismeretes, van egy több mint tízmilliárd forintos összeg a Belügyminisztérium előirányzataiban, amely az önkormányzatokhoz kerül, a színházak fenntartására, művészeti és pályázati támogatására. Ezen belül van egy mindössze kétszázmilliós keret a színházi vállalkozások és alternatív színházi műhelyek számára. Ez utóbbit mindenképp növelni kellene a jövő évben, többletforrás híján akár belső átcsoportosítással is. Megjegyzem, tavaly ilyenkor, a 2003. évi költségvetés elkészítésének időszakában, amikor az önkormányzati színházi terület négymilliárd forintos többletet kapott, ezt jóval könnyebb lett volna megoldani. A közel tizenötmilliárd forint köztámogatással gazdálkodó önkormányzati színházak számára sem 2003-ban, sem 2004-ben nem jelenthet különösebb problémát az alternatívok részére átcsoportosítandó néhány százmillió forint.

- Kinek kell dönteni erről?

- Az országgyűlésnek - kormányjavaslatra. Szerintem most legalább kétszázötvenmillió forintos többletre volna szükség ahhoz, hogy érdemben biztosítani lehessen a kiemelt alternatív színházi műhelyek finanszírozását. Azt gondolom, hogy a jelenlegi egységes alternatív támogatási keretet tovább kell bontani: külön kell kezelni a színházi vállalkozásokat, külön az alternatívokat. Az alternatívokon belül pedig külön kell kezelni a hagyományos alternatívokat, a sok kisebb csoportot, és kiemelni a több éve működő, nagyobb alternatív színházi műhelyeket. Ez utóbbiak számára szerintem egy körülbelül háromszázmilliós külön keretet kellene létrehozni. Így végeredményben a kiemelteket úgy finanszírozhatná az állam, hogy a többi alternatív csoport számára is több jusson az eddiginél.

- Kii dönt arról, hogy kik kapnak ebből az elkülönített pénzből?

- Minisztériumi rendelet alapján kuratórium döntene. A rendeletre azért van szükség, hogy ne egy kuratórium, hanem jogszabály mondja meg, kik kerülhetnek a kiemelt alternatív műhelyek finanszírozási körébe.

- Ezt nevezi Szabó István előminősítésnek.

- Igen. Fontos, hogy tudni lehessen, ki miért kerül ebbe a körbe.

- És akkor a minisztérium, amelyről nemigen lehet állítani, hogy túlságosan gyakorol egy elvszerű kultúrpolitikát, egyszer csak megtenné ezt?

- Azért van rá példa, hogy gyakorol, és ez az eljárás is ezek közé tartozna. Mindenesetre ennek a szabályozásnak a jogi feltételeit is meg kell teremteni. Eddig a vonatkozó törvényi szöveg úgy szólt, hogy az alternatív színházaknak juttatott pénzről kuratórium dönt. Ebbe nem fér bele az, hogy a minisztérium egyszer csak azt mondja: ennyit erre és erre a célra elkülönít. Tehát valószínűleg kell egy kis módosítás a költségvetési törvény szövegében. Külön sorban fel kell tüntetni a kiemelt alternatív műhelyek keretösszegét, lehetőség szerint azzal a bizonyos háromszázmillióval, és azt kell mondani, hogy erről az összegről miniszteri rendelet alapján kuratórium dönt. És a miniszteri rendeletben már lehet szabályozni a részleteket: ki, miért és hogyan kerül ebbe a kategóriába.

- Mikortól működhet ez a rendszer?

- Január elsejétől. Most kell a költségvetési törvényben végrehajtani a változtatást.

- Visszatérve a kiindulóponthoz, ezzel meg is képződik az a bizonyos korlát a "nagyok" előtt ahhoz, hogy ne tudják elszippantani a "kicsik" pénzét?

- Részben igen. Én ugyanis úgy gondolom, hogy a helyzet kulcsa, ha olyan kereteket képezünk, amelyekért külön-külön csak hasonló helyzetű és feladatú pályázók versenghetnek. Tétre menő meccsen nem szabad összeengedni a nehéz- és könnyűsúlyú versenyzőket. Ezt a Nemzeti Kulturális Alapprogramnál is meg kellene csinálni: vagy a színházi kollégiumnak vagy a fölötte álló NKA Bizottságnak kellene hoznia egy olyan döntést, amely a versenyesélyek ilyetén kiegyenlítését biztosítja. Jelentős összegekről van itt szó: az NKA bevételei dinamikusan nőnek, ebben az évben mintegy nyolcmilliárd forinttal gazdálkodhat.

- A színházra fordítható pénz távolról sem tükrözi ezt a növekedést.

- Az én információim szerint a jelenleg mintegy négyszázmillió forintos színházi keret is növekszik a jövőben, 2004-ben akár ötszázmilliós is lehet. És akkor azt kellene mondania a kollégiumnak vagy a bizottságnak, hogy ebből, ha esik, ha fúj, mondjuk, kétszázat a nem intézményes színházak kapnak. Ettől kezdve akár ugyanaz a kollégium is dönthet mindkét keretről. Mindaddig, amíg az intézményes és nem intézményes színházi támogatási pénzek egybemosódnak, mindig lesz legalább öt-tíz érv, amely miatt aktuálisan éppen nem az alternatívoknak kell kapniuk.

- Most szeretnék egy kicsit hazabeszélni: a külön keretet mindenütt meg kellene csinálni a lapok vonatkozásában is, méghozzá némi emeléssel. Mindenesetre a fenti elgondolás biztató kezdetnek tűnik.

- Hosszú távon persze ez csak a megoldás kezdete, hiszen a cél az, hogy a nem intézményes színházaknak ne kelljen intézménnyé válniuk ahhoz, hogy anyagilag biztonságban tudhassák magukat.

- A minisztérium foglalkozik ennek az elképzelésnek a kidolgozásával?

- Most valószínűleg sikerül az az elkülönítés, amelyről beszéltem. Ha az NKA-ban is ki lehet hasítani azt a kétszázmilliót, ami minden körülmények közt az alternatívokat illeti, akkor ez a terület máris az eddigi pénz több mint háromszorosát kapná. Ez néhány évre rendbe tenné az alternatív színházak finanszírozását.

- Praktikusan igen, de ez nem elég. Hiszen ha bármi történik, még csak nem is kormányváltás, csak valami kisebb földrengés - nagyon ingatag lábakon áll ez az egész. Koncepcionálisan kell eldönteni, mi legyen ezzel a területtel. Ha például az önkormányzatnál a legnagyobb műhelyek nevesítve kerülnének föl arra a bizonyos listára, amelynek alapján a "kötelező" támogatást osztják, akkor hosszabb távra csökkennének a gondok.

- Ezt végig kell gondolni. Meg kell őrizni a rendszer rugalmasságát. Ez tényleg hosszabb távú feladat. De a legégetőbb kérdések most megoldódhatnak.

- Az önkormányzatnál is rendbe kellene tenni az alternatívok dolgát. Márpedig a minisztériumnak - noha a főváros legalább formálisan tőle kapja a pénzt - úgy tűnik, gyakorlatilag nemigen van lehetősége arra, hogy befolyást gyakoroljon az elosztásra.

- Nem is kell. Parancsszóval biztosan nem. A fővárosi önkormányzatnál is tudnak erről a problémáról, és biztos vagyok benne, hogy gondolkodnak a megoldáson. Mi szívesen együtt gondolkodunk velük. A színházi struktúrát nem lehet átjárhatóvá, rugalmassá tenni az önkormányzat aktív részvétele nélkül, hiszen nagyrészt az ő intézményeiről van szó.

- Ha már itt tartunk: miféle büntetőrátát lehetne bevezetni arra az esetre, hogy amikor egy intézményes - mondjuk, vidéki - színház az államtól több pénzt kap, akkor az önkormányzat erre hivatkozva ne adhasson neki kevesebbet?

- Valóban be kellene vezetni egy olyan finanszírozási szabályozást, amely - ha nem akadályozza is meg ezt a lépést, hiszen az önkormányzatnak jogában áll kevesebbet adni - olyan következményekkel jár, hogy adott évben nagyon ne érje meg egy önkormányzatnak visszavonulnia az előző évi finanszírozási hajlandóságához képest.

- És mit lehet tenni az ellen, hogy az önkormányzat bizonyos esetekben lenyúlja az állami támogatást, például úgy, hogy bérleti díj formájában elkéri az adott társaságtól?

- Nem hiszem, hogy ez ellen normatív módon bármit is lehetne tenni.

- Most akkor egy konkrét célra kérdeznék rá. Elképzelhető-e, hogy a három illetékes pénzforrás megegyezésével létrejöjjön az a bizonyos inkubátorház - azaz több próbaterem az alternatívoknak, esetleg önkormányzati vagy minisztériumi fenntartással?

- Erre szerintem is nagy szükség lenne. Nem akarok a részletekbe belemenni, de konkrét ötletek - így a helyszínre vonatkozóan is - vannak már. Maradjunk annyiban, hogy számos lehetőség létezik; ilyen például, hogy valamelyik fővárosi színházat a legközelebbi pályáztatásnál úgy írnak ki, hogy a jövőben ezt a funkciót lássa el.

- Csak zárójelben tenném ehhez hozzá, hogy a minisztériumnak is van színháza a fővárosban. Ráadásul már vagy tíz éve arról van szó, hogy át fogják adni a fővárosnak.

- A rendszerváltás óta, több mint tíz éve szó van arról, hogy azok a színházak, amelyek nem tartoznak a tényleges nemzeti kulturális intézmények körébe, jelesül a Játékszín és a Budapesti Kamaraszínház, a fővárosi önkormányzat fenntartásába kerüljenek. E tárgyban ez idő alatt én már ültem a tárgyalóasztal egyik és másik oldalán is: emlékszem, volt, amikor a fővárosnak nem kellettek ezek a színházak, és volt, amikor a minisztérium nem akarta adni őket. Az egyszerű, józan megfontolás amellett szól, hogy előbb-utóbb - konkrét határidőt nem mernék mondani - ezek a színházak a nemzeti intézmények köréből azért mégiscsak önkormányzati fenntartásba kerüljenek.