Torzó

Vinnai András-Bodó Viktor: Motel

Sándor L. István

- Schiller Kata felvétele -

Nem tudom, láttam-e valaha színházi elõadást, amely ennyire egyértelmûen filmes ambíciókból táplálkozott volna, mint a Motel. Még Hajdú Szabolcs filmeket elõkészítõ, filmeket pótló rendezései (Tamara, Aranyszögekkel kivert hazugságok) is sokkal színházszerûbbek voltak, mint Bodó Viktor mostani munkája. Talán azért, mert a Motel nemcsak filmszerûnek hat, hanem élményanyagában is filmekre támaszkodik, elsõsorban filmélmények tükrözõdnek benne.

Vinnai András-Bodó Viktor: Motel

Sándor L. István


Nem tudom, láttam-e valaha színházi előadást, amely ennyire egyértelműen filmes ambíciókból táplálkozott volna, mint a Motel. Még Hajdú Szabolcs filmeket előkészítő, filmeket pótló rendezései (Tamara, Aranyszögekkel kivert hazugságok) is sokkal színházszerűbbek voltak, mint Bodó Viktor mostani munkája. Talán azért, mert a Motel nemcsak filmszerűnek hat, hanem élményanyagában is filmekre támaszkodik, elsősorban filmélmények tükröződnek benne.

Quentin Tarantino, Guy Ritchie és David Lynch nevével fémjelezhető az a vonulat, amely a Motel ihlető anyagául szolgált. Munkáik számos jellemezője köszön vissza a Katona mostani bemutatójában. Például a történetalakítás módja. Az említett rendezők majdŐ minden filmjét az az egyszerre sokféle (egymáshoz nem is mindig kapcsolódó) szálat bonyolító cselekményvezetés jellemzi, amely a Motel szerkezetét is adja. A különálló cselekményszálakat pusztán a közös helyszín köti össze, akárcsak a Tarantino, Rodriquez, Rockwel és Alison által készített Négy szoba esetében, amely egy hotel lakóinak életéből villant fel különféle epizódokat. Míg azonban az említett amerikai film mindezt különálló epizódokban (önálló szkeccsekben) fogalmazza meg, addig a Motel párhuzamosan, egymást váltogatva bonyolítja a szálakat.



{kozep}Szabó Győző, Kun Vilmos, Elek Ferenc - Schiller Kata felvétele{/kozep}


A motel és a hotel mint téma, tematikus egységet teremtő helyszín Hitchcock Psychója óta egyébként is filmes közhelynek számít. Az újabb munkák közül John Madden Mementója, Jarmusch Mistery Trainje, illetve Wenders Millió dolláros hotelje említhető. Ezektől a filmektől azonban hangulatában, világképében is távol áll a Motel. Nem Jarmusch és Wenders groteszk humánuma, hanem Tarantino és Ritchie morbid humora köszön vissza benne. Meg egy picit Lynch szorongásos misztikuma, amely többek között a cselekményvezetés esetlegességéből is adódik. A Lynch-filmek többsége (a Kék bársony és a Twin Peaks éppúgy, mint a Mullholand Drive) a titokfejtés dramaturgiájára épül. (A Motel több epizódjában visszaköszön ez a motívum.) De Lynchnél a titok lényegében mindvégig talány marad. Ezt a hatást nemcsak azzal éri el a rendező, hogy a középpontba állított rejtélyre a legjobb esetben is csak részleges megoldás kínálnak a filmek zárlatai, hanem a cselekménybonyolítás ravaszságával is: vak szálakat épít be a rendező a történetbe, amelyek nem vezetnek sehová, amelyek csak bonyolultabbá, kiismerhetetlenebbé teszik a bemutatott problémát.

Bodó Viktor egyik nyilatkozata utal rá, hogy Lynch példája efféle "dramaturgiai pofátlanságok" elkövetésére sarkalta az alkotókat: felvetett, majd elejtett, sehová ki nem futó szálak írására. Ehhez a hatásmechanizmushoz azonban nagyon pontos szerkezetre van szükség, hogy ezek a vaktörténetek ne lepleződjenek le idő előtt, a néző fontosnak érezze őket, meglepődjön, amikor rájön, hogy zsákutcába vezetik őt. A Motel bemutatott formája azonban híján van ennek a ravasz pontosságnak, pimaszul kicentizett kiszámítottságnak. Túlságosan is sok az aránytalanság benne ahhoz, hogy ne tűnjön számtalan részlet eleve esetlegesnek. Épp ezért nincs is útvesztő jellege a cselekménybonyolításnak. Azok az epizódok, amelyek ezt szolgálnák, kényszerűen redukálódtak, így inkább csak ötletszerűnek hatnak. Mintha az alkotók nem ismernék a mértéket, nem tudnak ellenállni a kísértésnek, hogy újabb és újabb filmélményeiket zsúfolják bele a történetbe.



{kozep}Hajduk Károly, Csonka Szilvia és Kocsis Gergely - Schiller Kata felvétele{/kozep}


Lehet, hogy az eredeti verzió dramaturgiailag még nem volt ennyire kaotikus, hisz Bodó nyilatkozataiból az derül ki, hogy a kezdetben hat-hétszáz oldalas kézirat háromszáznegyvenöt oldalas volt a próbák kezdetén, de még ebből is kihúztak egy órányit a próbák utolsó hetében. A szerkesztés ezen esetlegessége azonban mindenképpen érződik a bemutatott változaton. Például abban, hogy legalább négy befejezése van az előadásnak. A motel-képek végén felhangzik a színészek zenekara által előadott finálé-dal (amelynek az erősítés torzításai miatt alig érteni a szövegét, így a funkcióját se nagyon), majd - mintha mi sem történt volna - afféle túlvilági misztikus zagyvasággá transzponálva folytatódik a történet (mintha a Star Wars, Harry Potter, Gyűrűk ura vonulat paródiájába is átfordulna az előadás). Majd - amikor ennek is vége - váratlanul egy semmiben lebegő, háromszereplős párbeszéd zárja a produkciót, mint afféle sután előkészített, épp ezért hatástalan slusszpoén.

Nemcsak Lynch, hanem Jarmusch és Wenders több filmje is az az érzetet keltik a nézőben, hogy vakvilágban élünk, az eseményeknek nincs kauzális rendje, épp ezért a véletlen törvénye irányítja az emberi sorsot. De a Szellemkutya vagy A világ végéig, a Halott ember, az Éjfél után vagy Az erőszak vége mégiscsak belső rendet teremtett, koherens személyiségeket, szerethető figurákat ábrázol, akik mintegy kárvallottjai a kaotikussá formálódott világrendnek. (A világ elsajátításának, a személyiségnek a tapasztalatokból származó felépítése - mint polgári hagyomány - mindkét rendező életművében felismerhető. A korai Wenders még el is készítette a Wilhelm Meister modernizált változatát, de Jarmusch is vissza-visszautalt a fejlődésregény dramaturgiai szerkezetére, az Örökös vakációban éppúgy, mint a Törvénytől sújtvában.)

Tarantinónál és Ritchie-nél azonban a káosz mint világállapot nemcsak kívül, hanem magában a személyiségben is érezhető. Épp ezért nincs a figuráik közt egyetlen normális ember sem. Mindegyik egy kicsit habókos, mániákus, lökött, agyament. Furcsa, groteszk, morbid humorral van átitatva valamennyi. Épp ezért jellemzi őket annyi melléfogás: téblábolnak, eltévednek, elvétenek majdnem mindent. Rossz helyen rosszul cselekszenek - még azok az alakok is, akik erősnek, fölényesnek akarnak látszódni. Vinnai András és Bodó Viktor darabja ezt a metódust folytatja.

A Motel mindegyik figurája furcsa, nevetséges csudabogár. A nehéz felfogású recepciós (Kocsis Gergely) éppúgy, mint a kismerhetetlen író (Mészáros Béla), a holdkóros kísértetként osonó hölgy (Ónodi Eszter) hasonlóképp, mint a marcona panziós (Szacsvay László). A bolond tudóstársaságot (Szabó Győző, Elek Ferenc, Kun Vilmos, Vajdai Vilmos) éppolyan különös szerzetek alkotják, mint az alkalmi fogadásból és leckéztetésből kialakuló véletlen és beváltatlan szerelmi háromszög figuráit (Hajduk Károly, Csonka Szilvia, Csuja Imre). Sokat lehet nevetni a két esetlen, kisstílű szerencsétlen bérgyilkoson (Vajda Milán, Czukor Balázs), akik mintha egyenesen a Ponyvaregényből vagy a Ravasz, az agy és a két füstölgő puskacsőből sétáltak volna át a színpadra (bár Bodó nyilatkozata Pinter Ételliftjére hivatkozik, mint ősforrásra). Remek alakok lennének valamennyien, de nincsenek igazán helyzetbe hozva. Az epizódok ugyanis kicsit önkörükben forognak, az egymást követő jelenetekben alig haladnak előre, lassú variációkkal, ráérősen építkeznek, s így végső soron nem rajzolnak ki határozott cselekményívet. Mintha egyfajta öncélúság jellemezné őket. És ez az idő haladtával - valljuk be végre! - egyre fárasztóbbá teszi az eleinte igencsak mulatságosnak ható produkciót.

Bodó Viktor rendező most mintha kicsit háttérbe húzódott volna, hogy teret engedjen Bodó Viktornak, a forgatókönyvírónak. Az alapanyaggal való birkózás elvonta a figyelmét a szövegkönyv teatralizálásának feladatáról. Nincsenek igazi színpadi hatások, valódi színházi találmányok. A díszlet az egyik legközhelyesebb színházi konvenciót követi (a forgószínpad nyitja meg a különböző szobákat), s ennek ironizálására alig látunk jelzést. Egy-két kísérletet látunk ugyan vizuális hatások teremtésére (például akkor, amikor a panzió alatti panzióba felérkező tulajdonos önmagával találja magát szembe), de ezek sem működnek igazán jól. Így még a legjobb jelenetek sem igen lépnek túl a szituációs gyakorlatok szintjén. (De azért akad kivétel is: például az a gyilkossági jelenet, amelyben a nő megcsonkolva, vérbe fagyva tovább perlekedik a gyilkosaival, a példaképek filmjeinek legmorbidabb részleteire emlékeztet.)

Grandiózus vállalkozásnak indult a Motel, amelyből végül csak torzó született. Csak nyomokban idézi a Citromfej abszurditását, nyoma sincs benne az Attack személyességének. Egy tehetséges társaság tanulságos fiaskója.


Vinnai András-Bodó Viktor: Motel
(Katona József Színház)


Díszlet: Mózsik Imre m. v.

Jelmez: Berzsenyi Krisztina m. v.

Zene: Kunert Péter m. v., Keresztes Tamás e. h.

Rendező: Bodó Viktor.

Szereplők: Szacsvay László, Máthé Erzsi, Ónodi Eszter, Mészáros Béla, Vajda Milán m. v., Czukor Balázs m. v., Kocsis Gergely, Lengyel Ferenc, Csuja Imre m. v., Elek Ferenc, Szabó Győző, Vajdai Vilmos, Keresztes Tamás e. h., Hajduk Károly e. h., Kun Vilmos, Szantner Anna, Csonka Szilvia e. h., Pető Kata e. h.