Mikortól kell felelõsséget vállalni?

Stefo Nantsou (kép: Móricz Simon)

Ausztrál krimi két fiúról, akik unalomból gyilkossá válnak - így összegzi a Kolibri Színház a Kövek címû darabot, amelyet decemberben mutattak be. Rendezõje Stefo Nantsou, aki egyben Tom Lycosszal szerzõje is a mûnek. Az egyik fiút Szanitter Dávid, a másikat Ruszina Szabolcs játssza.

NSZ - 2004. január 5.- Szerzõ: Szemere Katalin
Forrás: Observer

Stefo Nantsou (kép: Móricz Simon)


Stefo Nantsou réges-régen maga is játszotta az egyik szerepet. Akkor színésznek készült. Az lett belőle, de aztán úgy döntött, a színészetnél jobban érdekli az írás és a rendezés. Mint mondja: Ausztráliában a "főszínházak" a londoni West Endet próbálják lekoppintani, a kisebb társulatok meg kis West End-teátrumokban gondolkodnak. Struktúrán kívüli vagy mondjuk, alternatív műhelyek igazából a hetvenes-nyolcvanas években virágoztak. Egyre kevesebb a pénz a valódi művészetre, minden kommercia-lizálódik. Ha gyerekdarabot akar elővenni egy teátrum, akkor jobban megéri a Jancsi és Juliskát előkapni, mint bármi újat. Az a biztos siker. Minden előadásban egy ügyeletes tévésztár a főszereplő. Hat-hét produkcióból jó, ha egy a kortárs darab, azok nagy része is csak akkor siker, ha hangzatos a címe - mint például a Shopping and Fuckingnak.

Ezért inkább úgy határozott Nantsou, kiszáll ebből, a tinédzsereknek készít előadásokat, ők még őszinték. A kamaszok általában utálják a színházat. Persze sokszor iskolai szervezésben viszik őket előadásokra, és akkor csak annak örülnek, hogy nem kell bemenni az órákra. Nekik, színházcsinálónak az a feladatuk, hogy meglepjék a gyerekeket.

Stefo Nantsou arról is beszél, hogy a felnőttek Ausztráliában nem nagyon bíznak a tinédzserekben. Ha például tizenévesek tűnnek fel egy bevásárlóközpontban, azonnal előbukkan egy biztonsági őr. A felnőttek azt csinálhatják, amit akarnak, a tinik viszont nem. Saját előadásaival a fiatalokat akarja elgondolkodtatni. A Köveket már nyolcszor rendezte meg. A darabbal arra szeretné irányítani a figyelmet, hogy hány éves kortól kell vállalni a felelősséget a tettekért. A műben egy autópálya fölötti hídról indít célba dobó versenyt a két srác.

A kőhajító versengés eredménye: egy kocsi az árokba borul, és a vezetője meghal. Azt szeretné az író-rendező, hogy a nézők töprengjenek el azon, mi van, ha az ő apjuk ült volna abban a kocsiban, vagy a gyerekük dobta volna azt a követ. Ez ugyanakkor egyáltalán nem egy morális lecke.

Meséli a rendező, hogy tizenéves korában ő is megcsinált egy-két hülyeséget, ha nem is ilyen durvát, mint ez a két srác. A történetben bíróság elé állítják a fiúkat, a bűnösségüket keresik. Kérdezem: bűnösnek ítéli-e szereplőit. Bűnösnek tartja, de nem küldené őket börtönbe.

Az előadás érdekessége, hogy ugyanaz a két színész játssza a fiúkat, mint a nyomozókat. Úgy tudnak "átugrani" egyik szerepből a másikba, hogy egy-egy overall a jelmezük. Ha a cipzár fel van húzva, akkor a srácokat adják, lehúzott cipzárnál látszik a nyomozók inge, nyakkendője.

Nem akar udvariaskodni Stefo Nantsou, de nagyon jól érezte magát Budapesten. Meglepte, hogy a Kolibri olyan, mint egy gyár, minden zugban egy-egy ember. Lenyűgözte ugyanakkor, hogy itt igazán képzett színészekkel dolgozhatott, olyanokkal, akik bábozni is tanultak meg énekelni, tragédiát játszani, valamint komédiát. Ráadásul rengeteget tanult a két művész - az ausztráloktól eltérő - színészi stílusából. A nyelvi akadályok miatt sokszor kellett előjátszania a jeleneteket. Ezt kevesen szeretik. Szanitter Dávid és Ruszina Szabolcs egyáltalán nem bánta, a gesztusokkal és az érzésekkel igazán jól tudtak kommunikálni.

NSZ - 2004. január 5.- Szerző: Szemere Katalin

Forrás: Observer