Jiøi Menzel január 20-án, a színházi viszonyokhoz képest korán, már reggel kilenckor megérkezett az Új Színházba, hogy megkezdje Michael Frayn bohózatának, a Még egyszer hátulról próbáit. A "mûszak" - ahogy a kulisszák mögött hívják a színpadi dolgozókat - tettre készen várta a világhírû Oscar-díjas rendezõt, hogy megbeszéljék a starthoz szükségeseket, s aztán hamarosan megérkeztek a kíváncsi színészek is, Botos Éva, Gáspár Sándor, Györgyi Anna, Hirtling István, Kecskés Karina, Nagy Zoltán, Takács Kati, Trill Zsolt és Vass György.
Olyan volt ez az első találkozás, mintha már nagyon régóta ismernék egymást. Rögtön elkezdtek a próbálni a színpadon, s másnap már olyan otthonosan mozogtak a Frayn-darab díszletjelzéseiben, mintha már hónapok óta együtt dolgoznának...
A bemutató március 20-án lesz, a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretén belül.
Jiři Menzelt a Ferihegyi repülőtéren Márta István, az Új Színház igazgatója fogadta.
(Mellettük Szabó G. László, aki a rendező munkatársa, barátja és tolmácsa is)