Farsangi rögtönzések a Szabad Színjátszásért

A február 22-én 10 órakor kezdõdõ elsõ "FARSANGI RÖGTÖNZÉSEK" improvizáció fesztivált, hagyományteremtõ szándékkal hirdeti meg a Szabad Színjátszásért Egyesület, diák (középiskolás korosztály) és felnõtt színjátszó csoportok számára. Négyfõs csoportok jelentkezését várjuk.

IMPRO FESZTIVÁL "FARSANGI RÖGTÖNZÉSEK"


A Szabad Színjátszásért Egyesület 2004. február 22-én a Budapesti Művelődési Központban rendezi meg első "FARSANGI RÖGTÖNZÉSEK" improvizáció fesztiválját, melyre diák (középiskolás korosztály) és felnőtt színjátszók jelentkezését várjuk.
A négyfős csoportok 10 órakor borítékot húznak, melyben 4 mondat lesz.
A csapatok lehetőséget kapnak az elvonulásra, hogy megbeszéljék a kapcsolatokat és kiosszák a szerepeket. A játékidő, amit rögtönözni kell 3 perc. Nem a 4 mondat elmondása az elsődleges, hanem az a játéksor, amely a négy mondatot kíséri.

A rendezvény moderátorai:
Lengyel Pál rendező, színházigazgató,
Lőkös Ildikó az Új Színház dramaturgja,
Solténszky Tibor rendező-dramaturg.

A díjakat a farsang hangulatához igazítva egyelőre meglepetésnek szánjuk, az ebéd közös szendvicsezés lesz a BMK épületében.

A fesztivál helyszíne:
Budapesti Művelődési Központ, 1119 Budapest, Etele út 55.

Jelentkezés és további információ:
a fenti címen Zalatnay Edithnél, tel: 371-2761/704 mellék, vagy
06-30/977-1110 E-mail: szszee@freemail.hu
Szabad Színjátszásért Egyesület

-------------


MEGHÍVÓ


2004. február 22-én 13.30-kor, az Impro Fesztivál után tartja a Szabad Színjátszásért Egyesület tisztújító közgyűlését a Budapesti Művelődési Központban.



Napirendi javaslat:

13.30. Megnyitó

1.A levezető elnök megállapítja határozat képes-e a közgyűlés, ismerteti a napirendet.
A napirend megszavazása.

2.Beszámoló az egyesület tevékenységéről, az elmúlt öt évről, az elnökség leköszönése.
A beszámoló megszavazása.

3.Az elnökségi posztok betöltésével járó feladatok megbeszélése, javaslatok az új elnökség működésére, a tagság kívánságai az új elnökség felé, esetleges vitatott kérdések megbeszélése a működéssel kapcsolatban stb.

4.A jelölőbizottság ismerteti a jelöltek névsorát, kortes beszédek.

5.A levezető elnök további jelölteket kér, kortes beszédek, azokat egyenként megszavaztatja.

6.Egymás javára visszalépések, vagy visszaléptetések, stb.

7.A lista lezárása.

8.A számláló bizottság megválasztása.

9.Titkos szavazás.

10.A jelölőbizottság ismerteti az új elnökség névsorát.

11.A tisztújító közgyűlés bezárása.


Fontos tudnivalók!

Szavazati joga csak az Egyesület tagjának van. Alapszabályunk értelmében az tag, aki szabályosan belépett az Egyesületbe és rendezte éves tagdíját. Erre a közgyűlés előtt is lesz még mód. Minden együttesnek 1 szavazata van, függetlenül attól, hány tagja van jelen. (Szavazáskor beszéljétek meg ki szavaz.) A tisztújító közgyűlés csak akkor határozatképes, ha a tagok legalább 50%-a+1fő jelen van.

Amennyiben 13.30-kor a tisztújító közgyűlés határozatképtelen, 14.00-kor hívjuk össze az új közgyűlést, mely a megjelentek számára tekintet nélkül határozatképes.

Kérünk mindenkit, hogy február 18-ig juttassa el javaslatát az Egyesülethez, mellékelve az általa jelölt személy elérhetőségét. (A jelölő bizottságnak a jelöltet fel kell kérnie.). Mivel országosan nem mindenki ismer mindenkit, a közgyűlésen kortes beszédeket is várunk, minden listára felkerülő személyről néhány szóban ismertetni kell, hogy a jelölő miért érzi úgy, hogy a jelölt alkalmas a felnőtt színjátszók érdekeit képviselni, mit tehet egy adott régión belül.


Szabad Színjátszásért Egyesület


süti beállítások módosítása