Lélekidomárok a színházban

A drámairodalomnak Christopher Hampton az, ami Emil Ludwig vagy Stefan Zweig a regénynek. Nem Harsányi Zsolt, hogy a jól csúszó regényes életrajzokat mûvelje, amelyek jólesnek a keveset olvasó olvasóknak és az egyáltalán nem olvasó filmproducereknek. Alaposan fölkészült. Hõseinek életfordulataiból átélt, õszinte életrajzi színdarabokat szokott készíteni két forgatókönyv között. Hõsei nem antik regékbõl közismertek, hanem az irodalom- és mûvészettörténetbõl. Jelen esetben dr. Freud és dr. Carl Gustav Jung, valamint ápoltja, Sabine Spielrein orosz zsidó, szkizofrén nõ esete (késõbb maga is lélekidomár lett).

NSZ • 2004. február 16. • Szerzõ: M. G. P.

1977-ben megjelentek Sabine naplójának részletei és levelezésének egy része. John Kerr megregényesítette a történetet, Hampton – felhasználva Kerr művét –, színdarabot készített. Hampton Freud és Jung konfliktusát amolyan Mozart- és Salieri-anekdotának dolgozta föl. Freud és kiszemelt trónörököse szakításának azonban elvi okai voltak. Viszonyt folytatni kezelt beteggel szabályellenes: Freud H. W. Fink nevű tanítványa beleszeretett egy asszony betegébe, a férj nagy botrányt csapott. A mester elsimította az ügyet. Freud magyar tanítványa, Ferenczi Sándor ugyancsak viszonyt folytatott Pálos Gizella nevű betegével, majd annak Elma lányát is analizálta, és beleszeretett abba is. Átadta a korábbi beteget mesterének, aki kipletykálta az anyának, hogy Ferenczi évek óta viszonyt folytat lányával. Freudot ezért ma kizárnák a lélekidomárok társaságából.

A Budapesti Kamaraszínház a Dunaújvárosi Kamaraszínházzal közös produkciójában adja a Tivoliban Valló Péter e heti rendezését: Jung a díványon (A kúra), Galambos Attila pikánsan kétértelmű című fordításában. Hampton The Talking Cure darabjában Ralph Fiennes játszotta Jungot a londoni Nemzeti Színházban 2003 januárjától. A Tivoliban dr. Jungként Szervét Tibor szépen figyel az első vizsgálatnál. Polgári iróniája is érvényesül. Horváth Lili elegáns fegyelmű társalgási lazasága jó kiegészítő partnere meglehetősen hálátlan szerepében.

Stefanovics Angélában (Sabine Spielrein) érdekes színészi egyéniség bontakozik. A hisztéria ábrázolása az első részben föltehetően elmekórtani szakértők felügyelete alatt történt, hatásában mégis színházias nyavalyatörés. Sigmund Freudot Benedek Miklós játssza gondos, szép és hiteles maszkkal. Bozsó Péter érdekes kábítószeres Otto Gross. Szerepe azonban belekenődik a cselekmény pontatlan rendezői kibontásába.

Dőry Virág ízléssel, alkatra szabottan öltöztette fel a mezíteleneket. Szlávik könnyeden fogalmazott díszlete erősen segít a szerencsétlen teret bejátszhatóvá tenni. Néhány – nem muranói, hanem Murányi utcai – csillárral többet lógatnak le és húznak föl a térben a kelleténél, követve Feld Zsigmondot, a városligeti színház direktorát, aki erdődíszletbe is leeresztette a csillárt: hadd lássák, hogy van!

Nincsen csillár, sem díszlet, kulissza sincs. Csak dobogó, mikrofon és reflektor van a Godot Kávéházban. A pőre tehetség vagy tehetségtelenség kerül színre. Sem irodalmi mankó, sem képzőművészeti, zenei segély nem támogatja az előadót. Színtiszta színház. Így kezdődött az ókorban is. Kiállt valaki a többi elé. Ha nem tetszett: elkergették. Ha hatott rájuk: megválasztották varázslójukká. Az elapadt pesti kabaré kiszikkadt medrébe néhány elszánt behozta az angolszász területen ismert Stand-Up Comedyt (Dumaszínházra keresztelten). Az importált előadói formából nem lett sohóbeli franchise-humor, sem New York-i entertainerek ceglédi utánjátszása. Az előadói számokban megjelenik a kendőzetlen napi magyar valóság.

A globális humor továbbra is a televíziók sajátja marad. Ott gyűlik az archív kabaré, a marcona viccek, a húsdarálón letekert antiszeptikus tréfák halmazata. A Godot-ban lábadozik a pesti kabaré, a helyi humor, az elesettek életben tartó, keserű humora. Szmoking helyett vasalatlan nadrágok, gyűrött zubbonyok, értelmiségi szvetter, népviseleti T-shirtök az előadókon. Ahol fölfakad az igazi humor: terem hozzá közönség. Udvarias. Tűr, de nem kötelességszerűen szórakozik. Baráti előnevetők ellenére csakis örömében tapsol.

Péntek-szombatonként sok vihart látott komikumszállítók lépnek fel. Csütörtökönként (fél áron) fiatal félőrültek kapnak helyet kínálatuk és személyiségük kipróbálására.

A kávéház tele. Ki a néző? Ki a fellépő? Úgy van ez, mint egy El Al repülőn, ahol egészen titkos a terroristaelhárító személye, ígérvén: csak munkába lépte után ismerik meg az utasok. Útitársaink tekintetéből, összeszedett fegyelméből mégis pontosan tudni: melyik vár fellépésére. A Godot asztalainál is a feszes készenlétéből előre megmondható, melyik vendég fog poénokkal lövöldözni.

Bolondos sörreklámból ismert Királyváry Zsolt (Törpe) filléresen koplalós lengyelországi utazásairól beszél a nyolcvanas évek elején. Joó Ádám lakáscseréjéről és a mesterekkel való kalandjairól fuldoklik. Lasz Vegeta, középkorú indián, bőrnadrágban, hátul hosszú fekete lobbonccal a pornójárványról. Belekezdésekor: kevés jót ígért ellenkulturális megjelenése, mégis illedelmesebb a tévé főműsoridejű hivatásos mosolyfagyasztóinál. Határozottan elmésen kerüli ki a trágár beszédet.

Leghevesebb a sikere Haraszti Bálintnak. Cérnavékony ifjú – vendégként be nem engednék ide nyolc óra után – a meséskönyveinek figuráiból fabrikált hatásos számot rajzfilmek szinkronhangjain, mórikálás nélküli természetes kedvességgel.

A piknikus-pösze Aranyosi Péter miskolci slemil bájjal a diósgyőri meccsek szociológiájáról tart beszámolót gyilkos kedvességgel és fondorlatos ártatlansággal. A bérből–nyugdíjból–munkanélküli-segélyből élők kapufahumorát képviseli.

Litkai Gergely vezeti le az estet, gördülékenyen köti össze a számokat. Egészségesen mosolyog. Érdeklődéssel figyeli a többieket. Szakszerűen tud fölpörgetni, megmozdítani a fagyos nézőket.

A legmegragadóbb, hogy a színpadon mindenki az – aki. Nem akar másnak látszani, győztesnek, nyertesnek, hódítónak. S ha megpróbálja: nincs vele sikere. Kiszolgáltatottan áttetsző mindenki az alacsony emelvényen. Őszintesége hódít. Nagy szó ez napjainkban: a színházban ugyanolyan kevés az őszinte tekintet, akár a parlamentben vagy a köznapokban.

Csoportterápia című érdekes kísérletét fejlesztgeti Bozsik Yvette. A Trafóban most Táncterápiának nevezi folytatását. Helyesebb volna Franciasalátának hívni. Közelebb kerülnénk a történtekhez, ha műfaji meghatározására azt mondanánk: táncos ez-az. Vagy koreográfiai katyvasz. Maga a koreográfus asszony vallja, hogy az előadás „megalkotását” néptánc, akrobatika, modern és klasszikus balett nyelvezeténektechnikájának tanulmányozásával kezdték. Hozzávették Han Kui Yuan mester betanításában a thai-chit (ez a kínai aerobik). Vagyis a felsorolt mozdulati anyagok sorra megjelennek az előadásban. Továbbá beillesztődött Bóta Ildikó koreográfus-táncterapeuta a Bliss alapítvány Tánceánia együttesének komponált kettőse, a kerekes székben ülő, mozgásában és kifejezésében gátolt Potoczky Gábor önfeledt előadásában a táncvédőnővel mint partnerrel. Néhány akrobatamutatvány is van a koreográfiai puzzle-ban: Ritter Emőke cirkuszi száma üvegasztalon és lelógatott karikán.

A kísérleti színházban Bozsik Yvette egyre közelebb kerül a varietéhez. A zenét a svájci Jean-Philippe Héritier több francia zeneszerzőből – Saint-Saëns, Ravel, César Frank – és népdalbetétekből alkotta meg. Dinamikusan növekvő, jó színházi balettzene.

A koreográfiákat erős, személyes mondanivalóval megtöltő Krausz Aliz, Vati Tamás és Blaskó Borbála, Ertl Péter, Fülöp Tímea, Gombai Szabolcs, Halász Anna, Lisztóczki Hajnalka, Tokai Tibor végzik művészi feladataikat az említetteken kívül.

Bozsik új táncdarabja hasonlít Christopher Hampton terápiáról vallott fölfogásához. Hamptonnál a szkizoid Sabinét nem az analitikus díványon gyógyítja meg dr. Jung, hanem az ágyban. Bozsik Yvette ugyan nem szögezi le, hogy „ép testben ép lélek”, mégis félreérthetetlenül hisz a tánc gyógyító hatásában. Az első tételek önmaguk körül magányosan kerengő rosszkedvű táncosai a gyakorlatoktól felvidulnak, párkapcsolatokra képesen, vidáman folytatják életüket. Biztató vég, ha nem is nagyon mély gondolat.

Vajon nem kellene-e néhány rendezőt analízisbe küldeni?

NSZ • 2004. február 16. • Szerző: M. G. P.