Súgó Csiga Díj 2004

A legolvasottabb hazai ingyenes színházi programmagazin, a Súgó idén immár negyedik alkalommal adja át Súgó Csiga Díját a közönség által a 2003-as évben legnépszerûbbnek kikiáltott színmûvészeknek.
Összeállt a Súgó Csiga Díj 25-ös listája!

Nagyszabású Súgó Csiga Gálával készül az Est Média

Mivel szélesebb körhöz kívánjuk eljuttatni a Súgó Csiga Díj hírét és hangulatát, az egész országra kiterjedő szavazás során már nem csak interneten (www.csiga.sugo.hu), hanem SMS-ben is lehet voksolni, a 06-90-620-000 számon*. Ezúttal a szavazók is részt vehetnek a március végén a Színházi Világnap tiszteletére megrendezendő Súgó Csiga Gálán. Az SMS-ben szavazók és az internetes voksolók között a Gálára szóló belépőjegyeket sorsolunk ki. A Népszabadságban a jövő héttől megjelenő Súgó Csiga játékot helyesen megválaszolók is Súgó Csiga Gála részvételt nyerhetnek. A szavazatokat a Súgó március 18-án összesíti.

Lezárult a Súgó Csiga Díj szavazásának első szakasza, és kiderült, ki az a 25 színművésznő és színművész, akik a nagyközönség szavazatai alapján a 2003-as év legnépszerűbb színészei:

Bertók Lajos (1)
Csányi Sándor (2)
Csőre Gábor (3)
Dolhai Attila (4)
Eszenyi Enikő (5)
Für Anikó (6)
Gálffi László (7)
Hajdu István (8)
Hujber Ferenc (9)
Igó Éva (10)
Kocsis Gergely (11)
Kovács Lajos (12)
Lehoczky Zsuzsa (13)
Marton Róbert (14)
Mészáros Árpád Zsolt (15)
Miller Zoltán (16)
Mucsi Zoltán (17)
Őze Áron (18)
Rudolf Péter (19)
Szabó Győző (20)
Szabó P. Szilveszter (21)
Szervét Tibor (22)
Szilágyi Tibor (23)
Udvaros Dorottya (24)
Venczel Vera (25)

Az Est Média továbbra is kiemelt feladatának tekinti a színvonalas kultúra támogatását és értékek közvetítését közönsége számára. Ennek jegyében a Súgó Csiga Díj átadása mellett idén többek között a Bobby McFerrin koncert és a Giacometti kiállítás támogatója is a kiadó. A cégcsoport üzemelteti Budapest egyik legszínvonalasabb art moziját, a Toldi mozit, az Operettszínház Raktárszínháza pedig egy tavaly megkötött együttműködés keretében Súgó Raktárszínházként működik. A Pesti Est évek óta támogatója a Sziget Fesztiválnak, az ARC óriásplakát kiállításnak, valamint több filmhét szervezése is nevéhez fűződik, így a Francia Filmnapok, a Junior Filmfesztivál és a Cseh Filmnapok.




*SMS-ben történő szavazásnál a SUGO szót, majd szóközt, és a színész neve mellett található kódot küldje el. (pl. SUGO 26)

Kiadta: az Est Média

További információ:

Roskó Katalin
PR vezető
telefon: 436 50 28
e-mail: rosko.katalin@estmedia.hu

Petik Katalin
PR munkatárs
telefon: 436 50 98
e-mail: petik.katalin@estmedia.hu

süti beállítások módosítása