Átkozott tehenek

"A szabadságvágy beteljesítéséért, a változás igényével a nõk kényszerûen, szinte naponta újra alkotják saját szerepeiket. Minden eszközzel azon vannak, hogy ezeket a közösséggel, melyben élnek, el is fogadtassák."

A darab John Updike novellái, Virginia Woolf önéletrajzi írásai, és Sarah Kane életének eseményei nyomán, öt nõ sorsán keresztül keresi a választ: hogyan válhat halálossá házasság, egyedüllét, magunknak feleljünk - e meg, vagy elvárt szerepeinknek.

Az előadás kísérletet tesz arra, hogy a "nő történelmileg passzív szubjektumát", tehát a "nő mítoszt" elválassza a nőtől. Zárt közösségben élő nők közül három elválik, ezzel kizárva önmagukat a közösségből. Olyan közösségből, mely a házasélet és család szentsége mögé bújva folyamatosan önigazolást keres arra, hogy gyengeségből, kényelemből miért is nem lép ki régen tönkrement kapcsolataiból. A közösség, bár szemet huny házasság törés és félrelépés felett a tisztesség hamis álarca alatt, de megbocsáthatatlannak ítéli a klasszikus szerepek felrúgását. Pedig jellemző XXI. Századi tendencia, hogy a szabadságvágy beteljesítéséért, a változás igényével a nők kénytelenül, vagy vállaltan, szinte naponta újra alkotják saját szerepeiket, és minden eszközzel azon vannak, hogy ezeket a közeggel melyben élnek, el is fogadtassák.



Nyilvánvaló így az ellentét a két nő identitás között: a szokásrend bigott őrei és az individualista "szingli"-k között. Az előadás nem értékítéletet akar hozni, mindkét álláspontban keresi a pozitívumot, rámutatva, hogy ha nem él bennünk az alkalmazkodó készség és a változásra-változtatásra való igény, akkor hamarosan magány lesz az osztályrészünk.

Egy kihűlt, megszokásból működő házasság szürkesége épp olyan gyilkos méreg, mint a biztonságvágyból elkövetett partnerkereséssel járó, folyamatos "készenlét".
Nyilvánvaló a nők két csoportjának problémája közös, megoldást egyik sem talál rá, és két teljesen eltérő módon élik meg. A szerepeikre, nőiségükre rakódott sztereotípiák miatt, saját maguk sem ismerik fel a közös problémát, így a harc és az egymásra mutogatás elveszi minden erejük és idejük attól, hogy a valódi problémát kezelni tudják.

A dialógusok, éppúgy, mint a mozgás szigorúan leszűkült, hogy felkiáltójelként mutassa a kommunikációs zavart". Karsai Veronika által kialakított mozgásvilág, minden non-verbális eszközt fölhasználva, arra törekszik, hogy szerep-sztereotípiák jellemző vonásait megjelenítse.



A szerepek így, egy jellemző feminin tulajdonság allegóriájává válnak. Ezt erősítendő a térkialakításban is a minimalizmus érvényesül. A "sztereotípiák erdejében" tévelygők alternatívákat nem találnak, csak "feketét vagy fehéret" ismernek. Ezért a szinte üres tér horizontálisan fehér, míg vertikálisan fekete, és a csoportok folyamatos mozgásának vektorai tagolják csak azt.
A jelenetek rövid felvillanás jellegű képek, szinte csak hangulatokat hagynak maguk után a nézőben. Apró képek, szófoszlányok, melyek szereplőink fejében, emlékeibe beégtek. Pillanatok, melyek gyökeresen megváltoztatták sorsukat.

A szövegkönyv töredékes szövegéhez John Updike novellái és regényei szolgáltak alapul, melyre ráépül ismert feminista művésznők élete és önéletrajzi szövegeik néhány jellemző része. Virginia Woolf és Sarah Kane munkásságának, írásainak számos pontján kapcsolódik a történet szereplőihez. Sorsuk közös, így a szerepekbe beépül Kane és Woolf sorsa. A szövegbe épül számos ponton, annak montázs jellegét érzékeltetendő, Carol Ann Duffy, és Ted Hughes verseinek részletei, mint a dialógus részei.

A produkció honlapja: http://web.axelero.hu/sudabala