Negyedik alkalommal vehették át a közönség szavazatai alapján az idei év legnépszerûbbnek megválasztott színészei (szám szerint 12) a Súgó Csiga díjat.
![]() |
A Budapesti Operett Színházban tartott díjkiosztó gála a tavalyihoz képest lényegesen jobban sikerült, nagy kár azonban, hogy a hazai mûvészvilág nem örvendeztette meg sem a közönséget, sem a rendezvény létrehozóit azzal, hogy nagyobb számban képviseltette magát. Elvégre ez az este a színpad és a nézőtér közötti távolság csökkentésén is dolgozott - volna. Sok esetben csak elsuhanó árnyakat láthattunk a potenciális díjazottakból, akik közül nem is jelent meg mindenki. De ne szaladjunk a dolgok elejébe. Az est házigazdája, Hajós András gyerekkora színházi anekdotáival melegítette be a nézőtéren helyet foglalókat.
![]() |
Többek között azt is megtudhattuk tőle, mennyi kókuszgolyó illetve üdítő jár egy Wagner-opera végighallgatásáért, amikor az ember fia még csak 11-12 éves. Szórakoztató volt őt hallgatni, még ha - saját bevallása szerint - nem is mozog igazán otthonosan a színházi közegben.A nevetgélés percei után betekintést kaphattunk a Budapesti Operett Színház nemrégiben bemutatott előadásába, a Rómeó és Júliába.
![]() |
A még kivonataiban is lenyűgözően látványos produkció szemet és fület egyaránt elkápráztatott. Igényes kivitelezésű jelmezek, erőteljes, jó hangú énekesek (a szereplők közül később hárman is megkapták a közönség elismerését jelző díjat). A franciaországi ősbemutató óta szinte kultuszdarabbá vált musical részleteiből azok is megismerhették a színház tehetséges fiataljait, akik eddig nem, vagy csak ritkán jártak a Nagymező utcai teátrumban.
![]() |
A díjak átadását megelőző szünetben több program közül is választhattunk, a Raktárszínházban bérversmondás Galkó Balázstól, egy másik teremben a MATÁV Szimfonikus Zenekar koncertje, a Balett-teremben stílszerűen táncos produkció a Budapesti Tánciskola növendékei és az OFF Társulat előadásában, az előcsarnokban bábjáték volt.
![]() |
A meghívóval érkezőket ezenközben elegáns állófogadás keretében vendégelték meg az emeleten. Miután Hajós mesterségesen generált tapsviharral és rikoltással visszacsalogatott mindenkit a színházterembe, a Bolyki Brothers lépett színpadra. Lenyűgöző vokális zenéjükkel nemcsak a spirituálék világába, de a dzsungelbe is elkalauzolták a közönséget. Majd következett az idei színházi világnapi üzenet Galkó Balázs tolmácsolásában.
![]() |
Ha már szomorú módon sok színházban elmulasztották felolvasni március 27-én, legalább itt részesei lehettünk Fathia El Assal egyiptomi írónő gondolatainak. Végül elérkeztünk az ünnepélyes díjátadáshoz. Először a Népszabadság által alapított Üstökös-díjat adta át a lap megbízott főszerkesztője, Vörös T. Károly a Katona József Színház fiatal művészének, Szantner Annának.
![]() |
Ezután Gáspár Máté, a Súgó alapítója mondott pár szót a díj létrejöttéről, és miután annak támogatóit is a színpadra szólították, végre sor került a díjazottak bemutatására, akik a következők:
![]() |
Bertók Lajos
![]() |
Csányi Sándor
![]() |
Dolhai Attila
![]() |
Eszenyi Enikő
![]() |
Miller Zoltán
![]() |
Őze Áron
![]() |
Szabó P. Szilveszter
![]() |
Szervét Tibor
Mucsi Zoltán és Udvaros Dorottya nem voltak jelen, így Csigájukat nem tudták átvenni. Rudolf Pétert a technika segítségével sikerült utolérni, őszintén reméljük, teljesül az a kívánsága, amellyel nagy derültséget keltett: hogy minden este ekkora tapsot kapjon telefonon keresztül. A Súgó Csiga vándordíjat az őrizheti egy éven át, aki a legtöbb szavazatot kapja.
![]() |
Idén Mészáros Árpád Zsolt, a Budapesti Operett Színház tagja vihette haza a különlegesen szép tengeri csigaházat, amelyet a tavalyi közönségkedvenc, Vári Éva adott át neki.
Gratulálunk a nyerteseknek!
- ballafruzsi -
fotók: Színházi Portál