VIKINGEK UTÓDAI - Miskolcon újraindul a felolvasószínházi sorozat

A Miskolci Nemzeti Színház ebben az évadban újraindítja nagy szakmai és közönségsikert aratott felolvasószínházi sorozatát, az Európai Kortárs Drámaszemlét.
Ebben az évben a skandináv szerzõk új vonulatát szándékoznak bemutatni.
Stúdiószínházban, minimális szcenikával, szó szerint szövegkönyvvel a kézben, felolvasva.

A Miskolci Nemzeti Színház ebben az évadban újraindítja nagy szakmai és közönségsikert aratott felolvasószínházi sorozatát, az Európai Kortárs Drámaszemlét.
Az első sorozatban a német nyelvterületről, a másodikban a francia kortárs dráma legjobbjaiból válogatott a sorozatszerkesztő Hársing Hilda.
Ebben az évben a skandináv szerzők új vonulatát szándékoznak bemutatni.
Stúdiószínházban, minimális szcenikával, szó szerint szövegkönyvvel a kézben, felolvasva.
Olyan rendezőket kérnek fel, akik ebben a sajátos műfajban is otthonosan mozognak, a szereplők a miskolci színház művészei.
Egy előadást tartanak minden darabból.

A Játékszínben az alábbi bemutatókat tervezik:

2004. április 4., 19 óra
Line Knutzon: Közeleg az idő (ford.: Szappanos Gábor, rendező: Hegyi Árpád Jutocsa)

2004. április 25., 19 óra
Jon Fosse: Halálvariációk (ford.: Domsa Zsófi, rendező: Galambos Péter)

2004. május első fele
Lars Norén: Az idő a mi otthonunk (ford.: Osztovits Cecilia)

VIKINGEK UTÓDAI

A XX. századi skandináv dráma Ibsen és Strindberg árnyékában egészen a hetvenes évek közepéig szinte láthatatlan maradt. A svéd Per Olof Enquist volt az első, aki előlépett a homályból, és meghódította Európa színpadjait A tribádok éjszakája című művével, mely éppen az egyik északi óriás, Stringberg életéből merítette témáját. Ekkor már Ingmar Bergmant világszerte a filmművészet legnagyobbjai között tartották számon. A nyolcvanas évek elején pedig Lars Norén robbant be a svéd színházi életbe, akit eleinte "új Strindberg"-ként ünnepeltek hazájában, s hamarosan ő is népszerű és sokat játszott szerző lett Európa nyugati és keleti felén egyaránt. A kortárs skandináv dráma új hulláma tehát Svédországból indult, s bár tagadhatatlan Strindberg hatása az újonnan felbukkant szerzőkre, mégsem jelenthetjük ki, hogy az ő köpenyéből bújtak elő. Mindketten komoly irodalmi múlttal rendelkeztek, mikor kísérletezni kezdtek a dráma műfajával, Enquist akkor már sikeres és befutott prózaíró volt, Norént pedig, aki tizenkilenc éves korában költő üstökösként tűnt fel, színpadra kerülése előtt már egyértelműen kora egyik legkitűnőbb költőjeként emlegették. Az ő esetében, ha mindenáron elődöt akarunk keresni, akkor Csehovot is meg kell említenünk, hiszen saját bevallása szerint hozzá vonzódott legjobban. Norén rendkívül termékeny szerző, darabjainak száma meghaladja a negyvenet. A kortárs német dráma főáramával párhuzamosan a családi dráma megújítójaként indult, majd az önmagát elemző és magyarázó középosztálytól elfordulva a szociálisan érzékenyebb területekről választotta figuráit, a kitaszítottak: a narkósok, hajléktalanok, betegségekkel küzdők.. köréből. Azok közül, akik a lét és a nemlét határán vonszolják magukat, s akik valódi problémáik felismeréséig is nehezen jutnak el.
A kilencvenes évek közepén emelkedett ki kortársai közül a norvég Jon Fosse, aki néhány év alatt kivételes karriert futott be nemcsak Skandináviában, hanem Németországban és Franciaországban is. A franciák Beckett-el, a németek Kroetz-el és Thomas Berhard-al rokonították, és nem is teljesen alaptalanul, de némiképp felületesen. Mindenesetre mindkét nyelvterület közönsége hamar megbarátkozott Fosse költői és titokzatos, szabadversben írt darabjaival, s így a kilencvenes évek végére a francia, de különösen a német színházak házi szerzőjévé vált. Műveiből mindkét országban jelentős előadások készültek, melyeket a kritika is nagy elismeréssel fogadott, s Norénnel felváltva szinte minden évben elnyerték a legjobb külföldi dráma díját. Fosse nagy hatással volt a fiatal európai szerzőkre, de kiváltképp a nála idősebb Norénre, akivel kölcsönösen fordítják egymás darabjait. Fosse művei nem szabályos drámák, inkább ritmikus színpadi szövegek, melyek rengeteg titkot hordoznak, többet hallgatnak el figuráikról, mint amennyit elmondanak, s csak egy avatott rendező kezében a próbafolyamat során teljesednek ki. Szereplői többnyire a lét, vagy a társadalom perifériáján élő, illetve vegetáló személyek, akik magukba zártan, igazi kapcsolatok nélkül szinte maguknak ismételgetik nyelvi kliséiket.
A XX. századi dán drámaírók még szakmai körökben is tökéletesen ismeretlenek Magyarországon, de minden bizonnyal Európában sem tartoznak a gyakran játszott szerzők közé. Az utóbbi egy-két évben azonban, talán éppen más skandináv szerzők sikerein felbuzdulva, egyre nagyobb érdeklődés mutatkozik irányukban is. Németre, angolra fordítják műveiket, és lassan bekerülnek az irodalmi és színházi köztudatba. Szaklapokban fel-felbukkan a nevük, de a nagy áttörés még nem következett be. Talán Line Knutzon, a dán színházi élet üdvöskéje áll a legközelebb ahhoz, hogy nemzetközi elismertségre tegyen szert. A fiatal írónő a kilencvenes évek elején kezdte pályafutását, s mára igazi irodalmi sztárrá vált, akinek a darabjai után kapkodnak a színházak Dániában, de bemutatták már Londonban, Moszkvában és Amerikában is. Abszurd komédiákat ír, egyik nyilatkozata szerint azért kényszerül erre, mert a dán színházak a klasszikus tragédiákat is mindig közönséges revünek játsszák. Egyik német kritikusa találóan jegyzi meg, darabjai olyanok, mintha Beckett írta volna őket, de kábítószer hatása alatt. Line Knutzon fiatalokról ír, a hippi-generáció gyermekeiről, akik kivétel nélkül gyerekes felnőttek, illetve felnőttes gyerekek maradtak, akiknek nem kellett lázadniuk, mivel senki nem korlátozta szabadságukat. Nincsenek céljaik, alkotó energiájukat nevetséges semmiségekre fecsérlik el, s így céltalanul és talajtalanul hagyják, hogy az idő lassan eljárjon felettük. A kortárs dán szerzők közül még feltétlenül meg kell említenünk Peter Asmussen nevét is, aki színvonalas, ám hideglelősen szókimondó darabjaival fogja meg, illetve botránkoztatja meg közönségét.
Az elmúlt húsz évben a skandináv dráma újabb virágkorának lehetünk tanúi. A felnőtt drámaíró nemzedék markáns tehetségekkel büszkélkedhet, akik a közönség körében is elsöprő sikert arattak. Hazájukban műhelyeket teremtettek, hatottak egymásra is, de a kortárs színház fejlődését is befolyásolták műveikkel. Három meghatározó szerzőt kívánunk bemutatni a kortárs dráma iránt érdeklődőknek az idén újra induló Kortárs Európai Drámaszemle címet viselő felolvasó színházi sorozatunkban. Elsőként Line Knutzon Közeleg az idő című darabját állítjuk színpadra (bemutató: április 4.), majd Jon Fosse Halálvariációk című művét tűzzük műsorra (bemutató: április 25.), s végül, ha technikai lehetőségeink megengedik, Lars Norén Az idő a mi otthonunk című színművét olvassuk fel május első felében. Bízom benne, hogy előadásaink legalább akkora örömet fognak szerezni közönségünknek, mint nekem a kutatás, és a sorozat összeállítása. Szeretettel várok minden érdeklődőt!
Hársing Hilda