A születés halált okoz

A ma hetvenéves Bodrogi Gyula minden színészt elküldene igazgatni, hogy végleg beleszeressen a színjátszásba. Amióta elhagyta a Vidám Színpadot, az egyik legfoglalkoztatottabb színész lett. Ma a Nemzeti Színház tagja, és hamarosan Alföldi Róberttel próbálja Az ügynök halálát.
NSZ • 2004. április 15. • Szerzõ: Szemere Katalin

Szemere Katalin: Biztos, hogy azt szeretné, hogy így, jelmezben fotózza a kolléganőm?


Bodrogi Gyula: Persze, én vagyok a Czillei és a Hunyadiakban Iván, a jobbágy. Tessék csak, fotózzon!


Én vagyok a Czillei és a Hunyadiakban Iván, a jobbágy (kép: Népszabadság - Szabó Bernadett)

Szemere Katalin: Újra felfedezték önt. A Nemzeti tagja, több színházban játszik. Korábban úgy nyilatkozott, nem hisz a művészszínházban, ugyanakkor legtöbbet ilyenekben játszik.


Bodrogi Gyula: Nem gondolom, hogy van ilyen külön kategória: művészszínház. A színésznek nincs műfaji határ, a szerepét kell eljátszania. Csak a közönség válogathat, hogy mit akar megnézni... Én nemcsak a vígjátékokban hiszek... A szórakoztató színháznak nem ellentéte a művészszínház, ugyanis a művészszínháznak is szórakoztatónak kell lennie.

Szemere Katalin: És nem hiányoznak a szórakoztató darabok?


Bodrogi Gyula: Játszom én olyanokat a József Attila Színházban, a Játékszínben, ahol ha-ha-ha-val jutalmaz a közönség.

Szemere Katalin: Alföldi Róbert újra önben gondolkodik, a Kabaré Schultz ura után Willy Lomannek hívta Az ügynök halálába. Ön azt nyilatkozta, nem szereti a "farmerben játszom a Rómeó és Júliát az asztal alatt" típusú rendezést. Alföldi garantáltan nem hagyományos előadást csinál. Ilyenkor mi van az elveivel?


Bodrogi Gyula: Láttam olyan produkciót, amikor tizenévesek játszottak Rómeót és Júliát. Ott jó tud lenni a farmer is. Nem a farmer ellen van kifogásom. Alföldi érdekes előadásokat rendez. Értem, amit csinál. A Kabarénál is úgy éreztem, hogy az ötleteivel a darabot közelebb akarja hozni a közönséghez. Az tetszik a nézőnek, mikor sírni lehet, nevetni, a szereplőket szeretni, vagy a történéseken boszszankodni. Őrületesen utálom, ha unatkozom vagy nem értem.

Szemere Katalin: Most több ideje van, mint mikor a Vidám Színpad igazgatója volt?


Bodrogi Gyula: Ezt nem mondanám így. Akkor reggel tíztől este tízig a színházépületben voltam. Most csak ha dolgom van ott.

Szemere Katalin: Nem hiányzik az a nyüzsgés, ami az igazgatással járt?


Bodrogi Gyula: A húsz évből az utolsó ötöt szívesen elengedtem volna. Már nagyon vágytam arra, hogy - idézőjelben - csak színész legyek. A fenntartónak és nekem is elegünk volt az igazgatásomból. A Jóisten szerencsés helyzetbe hozott, még ki sem tettem a lábam a Vidámról, már hívott Balázsovits Lajos, Marton László, Léner Péter, Alföldi. Kedvességgel fogadtak vissza, ez a visszafogadás is egy idézőjeles szó. Mintha már várt volna Jordán Tamás, a Nemzeti igazgatója.

Szemere Katalin: Miért akart igazgató lenni?


Bodrogi Gyula: A nyolcvanas években felkértek arra, vezessem a Vidámot. Nem rajongtam az ötletért. És Vinkó Jóskával, aki akkor dramaturg volt, megbeszéltük, megpróbáljuk. Ma, aki szeretne színházigazgató lenni, jelentkezhet. A fenntartó úgy csinál, mintha pályáztatna, de lehet, hogy előre tudják, ki lesz a nyertes. A nyolcvanas években felelősséget vállaltak azért, ha valakit felkértek. Ha ma megkérdezik: miért pont ő? A válasz: a kuratórium döntött.

Szemere Katalin: Rengeteg ötletéről lehetett hallani, ezekből nem sok valósult meg.


Bodrogi Gyula: Még a rendszerváltozás előtt engedélyem volt a kísérleti gazdálkodásra. Én vezettem az első színházi közhasznú társaságot is. Először kft.-t szerettem volna létrehozni, de azt mondták, azt nem lehet támogatni. Mindenképpen gazdasági változtatást akartam, gondoltam, itt az ideje. Ma már a színházak jó része ebben a gazdasági formában működik. Ráéreztem erre. A Vidám Színpadon volt gazdasági igazgató Schmidt Bözsi, ő kezelte a pénzt, nem én. Mondtam egy ötletet, és ő válaszolt, hogy kivitelezhető-e. Azt akartam, hogy a színészeim jobban éljenek. De azzal ő sem tudott mit kezdeni, hogy a költségvetésünknek csak a negyede volt az állami pénz. Mikor szóba jött a kht. alapítása, mondták, a támogatásunk inflációkövető lesz, de a szerződés már nem erről szólt.

Szemere Katalin: Emiatt kapott az önt követő igazgató tetemes adósságot a színházzal?


Bodrogi Gyula: Az adósság az alig-támogatásból és a számlatartozásokból jött össze. Szóltam a városvezetőknek, ha a következő igazgató ugyanennyi támogatást kap, ő is csak az adósságokat halmozza majd. Így is lett. De ettől függetlenül: minden színészt elküldenék igazgatni, hogy végleg beleszeressen a színjátszásba.

Szemere Katalin: Meg van bántva? Kerüli a Vidámot?



Bodrogi Gyula: Elfelejtettem. Be kellett valamiért mennem, és nem emlékeztem, hol a titkárság.

Szemere Katalin: Tudatosan felejt?


Bodrogi Gyula: Valahogy nem esett olyan jól a szerelem utolsó öt éve a Vidám Színpadon. Lehet, hogy tizenöt év után kellett volna felállni.

Szemere Katalin: Szakított a Színes Csokornyakkendősök Pártjával is?


Bodrogi Gyula: A tévében ment a Gyuszi ül a fülben című műsorom. Akkor minden bokorban alakult egy párt. Mikor a kabaréban létrehoztam az SzCsP-t, nem gondoltam, hogy ilyen hatása lesz. Sokan biztattak, hogy jegyeztessem be. Pedig csak gúnyból csináltam. Ma is sokan odajönnek hozzám, mutatják a csokornyakkendőjüket és azt mondják: Benn vagyunk a pártban... Én különben sosem voltam párttag.

Szemere Katalin: Csak a Köztársaság Párt tagja.


Bodrogi Gyula: Rövid ideig voltam tag Palotás János pártjában, mert amikor ott is jelentkeztek a belső ellentétek, kiléptem. Más párt tagja nem voltam, akkor sem, mikor illett volna.

Szemere Katalin: Hogy lehetett így igazgató?


Bodrogi Gyula: Mikor kineveztek, behívtak a VI. kerületi pártbizottságba, milyen jó lenne, ha belépnék a pártba. Én csak azt mondtam: ahhoz egész ember kellene. Azt válaszolták: akkor nem kell.

Szemere Katalin: Arra kérték a Hukkle film készítői, hogy csuklást szinkronizáljon. Ebből nem lett semmi, de furcsa, hogy pont azt gondolták, jól tud csuklani.


Bodrogi Gyula: Nem furcsa. Játszottam már a rádióban gilisztát is, meg azt a sok rajzfilmfigurát szinkronizáltam. Sokan ma is Süsüvel azonosítanak. Jópofa dolog a szinkron, az ember elhiszi magáról, hogy ő a székláb... Na mindegy! Hetvenéves vagyok, harmincöttel el tudok számolni.

Szemere Katalin: És a többi hova lett?


Bodrogi Gyula: A többi elszaladt. Nem érzem magamat többnek harmincötnél. Jó, elmegyek negyvenig - némi alku árán.

Szemere Katalin: Sokat dohányzik. Ez a hosszú élet titka?

Bodrogi Gyula: Mindennap leszokom a dohányzásról, de délután öt és fél hat között visszaszokom. Egy évig gyakoroltam, hogy reggel minél később gyújtsak rá. De nem akarok leszokni róla. Olvasom a cigarettadobozokon: a dohányzás halált okoz. Ez a feliratot a szülőszobákba is ki lehetne írni: A születés halált okoz.

NSZ • 2004. április 15. • Szerző: Szemere Katalin
Az eredeti cikk erre >>