Nemzetközi konferencia a születésrõl

Ugyanezen címmel, ugyancsak világhírû elõadókkal elsõ alkalommal 1992-ben hívtuk életre Szegeden a magyarországi szülészet forradalmasítását célzó, sok szülésznõt és civilt, de akkor még kevés szülészorvost vonzó konferenciát. 2003-ban pedig A születés hete keretében megrendeztük a Rendhagyó nemzetközi bábakonferenciát

Konferenciánk most helyet ad az ENCA (European Network of Childbirth Associations - Születéssel Foglalkozó Szervezetek Európai Hálózata) évi rendes találkozójának. Magyarország EU-csatlakozását közvetlenül megelőző konferenciára az ENCA tagjai számos európai országból érkeznek.


A konferencia színvonalas, színes programokkal szolgál mind a szakemberek, mind a laikusok, azaz a – szülők és leendő szülők számára. A szülésre felkészítő tanfolyam európai elméletét és gyakorlatát olasz, német, holland és svájci modellek bemutatásán keresztül ismerhetjük meg. Filmbemutatók is lesznek. A konferencia programjában – az előadások mellett - műhelymunkák vannak túlsúlyban. Ina May Gaskin vezetésével egész napos műhelymunka keretében lehetőség nyílik megismerni, hogyan élhető túl a születés iparosítása. Ugyancsak egy újfajta – az ősihez visszanyúlni képes - tudatosságot hangsúlyoz Michel Odent "Miért kell újra felfedezni, hogy mire van szüksége a szülő nőnek?" című műhelymunkája.

Az élet minden területén rendkívül fontos, már napi téma a fenntartható fejlődés. Ennek szétágazó területi vonatkozása, kapcsolódási pontja van, ám amiben mind megegyezik, hogy az emberiség keresi túlélésének módjait, s ez nem lehetséges másként, mint jelentős szemléletváltással. Erről lesz szó a Földerengés – Beszélgetés a Nagy Egészről - társadalom, ökológia, születés című kerekasztal-beszélgetésen.


Várjuk vendégeinket!

a Napvilág Születésház munkatársai, a konferencia szervezői

Letölthető jelentkezési lap erre >>

süti beállítások módosítása