NSZ - 2004. május 28. - Szerzõ: Albert Györgyi
Forrás: Observer
A Vígszínház 100. születésnapján fővárosi és vidéki teátrumok tagjai műsorszámokkal kedveskedtek az ünnepeltnek. Egyetlen férfit láttam azon az estén a színpadon, akivel elmentem volna vacsorázni a gála után: Gábor Miklóst. Egyet, mert Darvas Iván - ha jól hiszem - betegség miatt nem tudta vállalni a föllépést. Darvas Iván, akitől egyszer egy interjúban - Lugosi Béla szerepét próbálta a Madáchban - megkérdeztem, hogy tudja-e: Kamarás Ivánt kiáltották ki az új, a fiatal Darvasnak. Mi erről a véleménye? "Minden bizonnyal olyan" - mondta, "mint nekem az öreg Kamarás Ivánnak lenni." Akkor (még) a két színész nem ismerte egymást személyesen, mígnem egy filmben, amelynek történetesen Szent Iván napja volt a címe (rendezte: Meskó Zsolt) a főszerepek egyikét Kamarás a másikat Darvas játszotta.
Kamarást a "legszigorúbb ítész" először Pécsett látta: pincérként sétált át a színpadon: figyelmet felkeltően. Pécsett, ahol Iván felnőtt, hisz édesanyja, Uhrik Dóra a legendás társulat művésze, később táncpedagógus, nevelőapja Lovas Pál, ugyancsak táncművész.
Kamarás a főiskolán fura figura volt: egy kicsit mindig kilógott társai közül: tetkóival, fülbevalójával, egy késsel, amit gyakran pörgetett egyik kezében... Nem akármilyen osztály voltak ők. Elébb Horvai-Kapás, majd Kapás Dezső halála után HorvaiMáté osztály: Marozsán Erikával, Schell Judittal, Fekete Ernővel, Hajdú Istvánnal, Keszég Lászlóval...
Iván a főiskola után a Budapesti Kamaraszínházban kezdett Othellóként, amiért abban az évben (1996) megkapta színikritikusok díját, egyesek szerint túl korán. Kamarás szerint ez persze nem könnyítette az életét, hisz mindent, amit után csinált, játszott: 'ahhoz képest' kellett tegye. A színész szerint mégsem ez volt a szerep legnagyobb elismerése, hanem találkozása pályafutása egyik legfontosabb, legmeghatározóbb művészével: Ruszt József rendezővel, akinek Bánk bánjában Molnár Gál Péter, lapunk színikritikusa szerint Kamarás "farkas mosolyú, táncoskomikus Ottóként" adta magát.
Ruszttól még egy Shakespeare-t kap ajándékba: Rómeó szerepét. Aztán Muley (Calderón: Állhatatos) és a nagy visszhangot kiváltó Horst szerepe után, (Shermann: Hajlam) azaz két évad elteltével Kamarás feljött a pincéből és - noha kapcsolata a Budapesti Kamarával a mai napig nem szakadt meg - Stanley (Williams: A vágy villamosa), Trepljov (Csehov: Sirály) James Tyron (O Neill: Boldogtalan hold) - leszerződött a Vígszínházhoz, ahol "természetesen" elébb csak a Pestiben és nem a nagykörúton játszott. Az átmeneti év után végre jöhet a sorozatgyilkos szerepe Elton Popcornjában, aztán Aljosa A Karamazov testvérekben, majd a legújabb: egy kimagasló alakítás bravúros monológja Hlesztakovként A Revizorban, sármos Sándor az Egy csók és más semmiben. Nem tudni: Macbeth mikor csúszik be, szerencsére Learre sokáig kell várni, hisz Kamarás még csak tavaly érte el a krisztusi kort. Velem egy késő tavaszi délutánon, egy ismert budai cukrászdában beszélt meg találkát.
Persze semmi esélyem, mert kétpercenként tizenéves lányok csoportokban jönnek oda autogramért.
Kamarás nyugati színész abból a szempontból (is), hogy testét (is) karban tartja. Tavalyig még bokszolt, most valami - számomra megjegyezhetetlen - keleti harcművészeti ágban jeleskedik.
Hisz, hogy is írja MGP? "a mesterségbeli kicsiszoltság, a szaktudás mintha korábban eltávolította volna a szerepek mélyéről - Kamarás Iván megérkezett saját magába."
Nagy feladat előtt áll. Ruszt József a közeljövőben újrarendezi egykori, legendás előadását, Az ember tragédiáját. A szereposztás változatlan. Egy kivétellel. Lucifer: Kamarás Iván. Emlékeznek, ki játszotta egykor? Gábor Miklós.
NSZ - 2004. május 28. - Szerző: Albert Györgyi