Össztûz Jordán Tamásra

Végre lett volna lehetõség egy kiadós szakmai vitára a Pécsi Országos Színházi Találkozón (POSZT), mivel a Nemzeti Színház produkciója, Csiky Gergely Buborékok címû vígjátékának versenyprogramba válogatása a hangos közönségsiker ellenére is erõsen megosztotta a szakmai közönséget. Ennek oka valószínûleg abban keresendõ, hogy a rendezõ Jordán Tamás a Nemzeti Színház direktora és egyben a fesztivál igazgatója.

Népszava Online - Kultúra 2004. június 9. szerda

Forrás: Observer

Végre lett volna lehetőség egy kiadós szakmai vitára a Pécsi Országos Színházi Találkozón (POSZT), mivel a Nemzeti Színház produkciója, Csiky Gergely Buborékok című vígjátékának versenyprogramba válogatása a hangos közönségsiker ellenére is erősen megosztotta a szakmai közönséget. Ennek oka valószínűleg abban keresendő, hogy a rendező Jordán Tamás a Nemzeti Színház direktora és egyben a fesztivál igazgatója.



Az előadást kétszer játszották el a Pécsi Nemzeti Színház nagyszínpadán: a zsúfolásig telt nézőtér mindkét estén hangos bravózással köszöntötte a produkció színészeit, közülük is elsősorban Blaskó Pétert, Udvaros Dorottyát, Újvári Zoltánt és Stohl Andrást. A szerdai szakmai vitán (ami még a beszélgetés szintjét sem érte el, nemhogy a vitáét) a két felkért opponens közül Békés Pál író is kiemelte, hogy "öröm a látványos siker, ami nem olcsó, mégis lehetőséget ad remek színészi bravúráriákra." Kifogásolta ugyanakkor, hogy nézőként eleve nem érinthette meg az 1880-as években született mű, mert kérdés, hogy az megpendíthet-e bárkit is 2004-ben az életünkből. A korrupcióról, vagy legalábbis annak árnyékáról találóan beszélő, és az ízléstelen túlköltekezésnek görbe tükröt tartó darab, főleg Hamvai Kornél átiratában, igenis friss - hangzott el a beszélgetésen. Csáki Judit kritikus vetette fel a kérdést, megengedheti-e magának a fesztivál igazgatójaként Jordán, hogy rendezése a versenyprogramban szerepeljen, különösen, ha csak túlzó kompromisszumok árán lehet Pécsett is bemutatni a Buborékokat. A Nemzeti Színház stúdiójában színre vitt darab díszlete ugyanis jóval szélesebb, mint a legnagyobb pécsi játszóhely színpadnyílása, így csak a játéktér zsugorításával, a díszlet csonkolásával és a színészek mozgásának jelentős változtatásával lehetett megtartani az előadást. Csáki egyébként meg is válaszolta kérdését: szerinte az összes többinél százszor jobbnak kell Jordán rendezésének lennie ahhoz, hogy a POSZT-on szerepeljen. A versenyprogramot összeállító Csengery Adrienne operaénekes az ilyen megszólítások alkalmával úgy védekezik, mintha legalábbis szükség lenne rá. Elmondta, elsősorban a színészi alakítások miatt akarta a szélesebb szakmának megmutatni a Nemzeti produkcióját, amelynek köszönhetően kiderült, hogy "az avíttasnak tűnő Csiky Gergely ízig-vérig mai darabot írt. A fenn az ernyő, nincsen kas mai probléma is, nem vitás" - tette hozzá. Miután egy másik kritkus, Szűcs Katalin is védelmébe vette az előadást, a beszélgetést vezető Mélykuti Ilona gyakorlatilag lezárta a vitát, pedig még el sem kezdődött. Az alkotók nem érezték, hogy a felszólalásokra reagálniuk kellene, pedig mindenki tudta, az előadás napján jóval szélsőségesebb véleményt is megfogalmaztak a Buborékok legjobbak közé válogatásáról.

Jordán Tamás értetlenül áll a közöny előtt, úgy érzi, azért nem szólaltak fel többen, mert egyszerűen nem érdekli a szakmát ez az előadás, és legyintenek a sokszáz néző tapsviharára is. Mint mondja, nem akart ugyanolyan kabátlopási ügybe keveredni, mint amilyenről éppen Csiky komédiája szól. "Nincs jó döntés, mert valóban lehet összeférhetetlennek látni, ha a fesztivál igazgatójaként és az egyik versenyelőadás rendezőjeként egyszerre vagyok jelen, de nem tehettem meg, hogy az előadásban játszó kiváló színészektől elveszem a szakmai siker lehetőségét." Jordán Tamás ugyanakkor azt is elmondta, nem hiszi, hogy bármelyik kategóriában díjat kaphatna a Buborékok. A tavalyi válogató Németh Ákos szerint jól megírt, fordulatos darabról van szó, amely hihetetlen közönségsikert aratott. Arra a kérdésre, hogy beválogatta volna-e az előadást, ha egy évvel korábban mutatják be, egyértelmű igennel válaszolt.

Tavaly egyébként Jordán színészként szerepelt a POSZT versenyprogramjában: Spiró Az imposztor című darabjának címszerepében lépett fel. Rendezőként idén először, és ....


Koren Zsolt (Pécs)

Népszava Online - Kultúra 2004. június 9. szerda




süti beállítások módosítása