Vidám vígszínházi évadzáró a Budapest hajón

Hajdú István lett a Népszava-díj nyertese

Ötödik alkalommal tartotta a Népszava támogatásával a Dunán évadzáró társulati ülését a Vígszínház. A Budapest hajón Németh Péter, a Népszava fõszerkesztõje és Marton László, a Vígszínház igazgatója köszöntötte a mûvészeket, a színház dolgozóit és a meghívott vendégeket. Az ünnepség alkalmából adták át a különbözõ vígszínházi díjakat, köszöntötték a jubilálókat és átvehette a közönség szavazatai alapján a Népszava-díjat , a Budavár Tours által felajánlott két személyes marokkói utat Hajdú István színmûvész. Õ vágta fel a díszes tortát is.

Forrás: Observer Népszava

Ötödik alkalommal tartotta a Népszava támogatásával a Dunán évadzáró társulati ülését a Vígszínház. A Budapest hajón Németh Péter, a Népszava főszerkesztője és Marton László, a Vígszínház igazgatója köszöntötte a művészeket, a színház dolgozóit és a meghívott vendégeket. Az ünnepség alkalmából adták át a különböző vígszínházi díjakat, köszöntötték a jubilálókat és átvehette a közönség szavazatai alapján a Népszava-díjat , a Budavár Tours által felajánlott két személyes marokkói utat Hajdú István színművész. Ő vágta fel a díszes tortát is.



Marton László értékelte az elmúlt évadot: 350 000 néző látta az előadásaikat. A Vígszínház 93 százalékos, a Pesti Színház 87 százalékos nézettségű idényt tudhat maga mögött, a Stúdiószínpad mindig telt házas volt. A jövő évadról nem kis szomorúsággal mondta el, hogy 100 millióval kevesebből gazdálkodhatnak. Hogy ez mennyit jelent, annak érzékeltetésére elmondta, hogy az elmúlt szezon teljes díszlet-és jelmezköltsége 58 millió forint volt.

Ezután ismét kellemesebb dolgokról esett szó. A színművészek közül huszonöt éve a színház tagja a Pap Vera, negyven éve Bárdy György, akit a napokban választottak be az Örökös Tagok közé. Tábori Nóra hatvan esztendeje lépett először színpadra. Nemrégiben ünnepelte 60. születésnapját Tahi Tóth László és 70 éves lett Harkányi Endre. Ezután kiosztották a művészeti díjakat. A kuratórium egyhangúlag Börcsök Enikőnek ítélte oda a Harsányi Zsolt-díjat. A színház dolgozóinak szavazata alapján a Roboz Imre Emlékdíjat Kútvölgyi Erzsébet vehette át, a Várkonyi Zoltán Emlékérmet Wiesmeyer Erik ügyelő, a Hegedűs Gyula Emlékérmet Csöre Gábor és Hajdú István közösen érdemelte ki. Az Ajtay Andor Emlékdíj tulajdonosa Harkányi Endre, valamint (közösen) Pap Vera és Venczel Vera lett.

- Az első fellépésem a Vígszínházban még főiskolásként Molnár Ferenc Üvegcipőjében volt -emlékezett huszonöt évvel ezelőttre Pap Vera. - Rögtön utána a Nyár című darabban is játszottam, és azután le is szerződtetett Várkonyi Zoltán. Azóta itt vagyok. Fel sem merült bennem, hogy elmenjek máshova. Sokat játszottam más színházakban vendégként, és ha az ember máshol is játszik, találkozik új emberekkel, az amolyan vérátömlesztés. De aztán mindig visszamegy a szerelemhez, a Vígszínházhoz. Ez az évadom is nagyon jól sikerült. Három bemutatóm volt. Szerepeltem a Varrónőkben, a Revizorban és a Zűrzavaros éjszakában. Három különböző karaktert játszottam. Nagyon örülök a díjaknak, mert ezeket a kollegák, vagy a nézők szavazzák meg. Ez előtt már háromszor kaptam Ajtay Andor Emlékdíjat. Van már Varsányi Irén- és Ruttkai Éva Emlékgyűrűm is, minden díjat megkaptam, amit a színháztól meg lehet kapni. Még nem tudom jövőre mit játszom. A nyáron Szigligeten leszek, ott él a párom, ott nyaralok, dolgozgatok a kertben. Talán elmegyünk egy kevés időre Horvátországba.

Bemutatták a színház új tagjait, Csonka Szilviát, Danis Líviát, Földi Lászlót és Lajos Andrást. Ezután hirdették ki, hogy a Népszava olvasói és az újságírók szavazata alapján Hajdú István utazhat a Budavár Tours jóvoltából, Népszava-díjasként Marokkóba.



A jövő szezon bemutatói

Vígszínház. Shakespeare: Tévedések vígjátéka, Örkény István: Pisti a vérzivatarban, Goldoni: A kávéház.

Pesti Színház. Martin McDonagh: Vaknyugat, Joanna Murray-Smith: Hűtlenek, Neil LaBute: A modell, Schiller: Stuart Mária.


Kocsi Tibor

Forrás: Népszava




süti beállítások módosítása