Középlények

- Koncz Zsuzsa felvétele -

Dosztojevszkij: Fehér éjszakák

Baros Bea



Két, élesen elkülönülõ világszint bontakozik ki a Fehér éjszakák címû elbeszélésben; dosztojevszkiji terminológiával élve: a természetes, cselekvõ, egészséges, "hétköznapi" emberé, illetve - ezzel szembeállítva - a túlfejlett tudatú, akaratgyenge lényeké. A két embertípus nem képes egymással megfelelõ kommunikációra lépni, ledönthetetlen falak, áthatolhatatlan határok választják el õket egymástól.

Dosztojevszkij: Fehér éjszakák

Baros Bea




Két, élesen elkülönülő világszint bontakozik ki a Fehér éjszakák című elbeszélésben; dosztojevszkiji terminológiával élve: a természetes, cselekvő, egészséges, "hétköznapi" emberé, illetve - ezzel szembeállítva - a túlfejlett tudatú, akaratgyenge lényeké. A két embertípus nem képes egymással megfelelő kommunikációra lépni, ledönthetetlen falak, áthatolhatatlan határok választják el őket egymástól.

A Fehér éjszakák Álmodozója "típuslény" - így határozza meg maga is önmagát. Középlény, aki se nem jó, se nem gonosz. Ez a típus megelőlegezi a később keletkezett nagyregények alakjait, a legevidensebb rokonságban pedig a Feljegyzések az egérlyukból odúlakójával áll.

Alapvetően két irányba tarthat az olvasat, illetve az elbeszélésből készült előadás. Vehet romantikus irányt, melyben egy be nem teljesült, tiszta szerelem tragédiájáról esik szó. A szöveget azonban lehet másként is értelmezni: a beteljesületlen szerelem után az Álmodozó éli tovább ugyanazt a sivár életet, mint addig, és szövögeti tovább az álmait. Ebben az olvasatban nem kevés irónia bújik meg.


{kozep}Cservenák Vilmos (Álmodozó) és
Hámori Gabriella (Nasztyenka) - Koncz Zsuzsa felvétele{/kozep}

Dosztojevszkij alakjai általában boldogtalanok, de azokban a ritka pillanatokban, amikor a boldogság közelébe kerülnek, sokkal intenzívebben élik át a boldogságot, mint az "egészséges", cselekvő emberek. Tárgyakra minimális az igényük, komfortérzésüket ezek egyáltalán nem befolyásolják. E két motívumnak - az érzelmek patologikus intenzitásának, illetve ennek a "dologiatlanságnak" - tudható be, hogy Dosztojevszkij-regényt vagy -elbeszélést szinte teljesen üres térben, minimális díszlettel, tárgyi környezettel is lehet színpadra adaptálni.

Így teszik ezt a veszprémi előadás alkotói is: Füzér Anni felénk lejtő üvegszínpada szinte tökéletesen csupasz, rajta mindössze egyetlen felborított pad, amely később játszani fog: az Álmodozó és a lány, Nasztyenka a négy fehér éjszakán ezen vall egymásnak az életéről. A színpad jobb első szegletét korlát keretezi, hátul középen egy háromszög alakú bemélyedésben van az Álmodozó "odúja", melyben csak néhány könyv, egyetlen szék és egy kis ablak látható.

Dosztojevszkij elbeszélésében az Álmodozó mondja el a történetet, egyes szám első személyben. Az előadás is az ő visszaemlékezésével kezdődik, a történet azonban később megelevenedik.

Az előadás elején az Álmodozó felszögez egy levelet a falra, melynek tartalma és értelme csak a végén válik világossá (a színpadi "elbeszélés" ekkor kanyarodik hozzá vissza): a lány levele ez, amelyben közli, hogy feleségül megy egy másik férfihoz. Az Álmodozó elégeti a levelet. (Az elbeszélésben nem ez történik.) A hangsúlyban, ahogy felteszi a kérdést - "Az üdvösség egy teljes perce. Hát nem elég ez egy egész életre?" -, illetve a levélégetés gesztusában már benne foglaltatik a válasz: nem, nem lehetséges, nem elég.

Cservenák Vilmos ideggyenge Álmodozót formál. Gyors ritmusban, emelt tónusban beszél, szinte mindig kiabál. Ideges, dekoncentrált, felfokozott idegállapotban van. Gesztusai hevesek, túlméretezettek, idegesítőek. Mindig robbanásra kész. Egyértelműen hiányzik belőle az az ironikus látásmód, amely az elbeszélés Álmodozójának sajátja. Dosztojevszkijnél ugyanis az Álmodozó mintegy "rálát" önmagára, ez pedig mindenképpen bizonyos iróniával, ironikus reflektáltsággal jár együtt. Van benne naivitás is, persze, az álmok és a szép naiv szeretete. És naiv a lelkesedése, a reménykedése is. Sokrétű figura: cinikus, szarkasztikus, ironikus, gyermeteg, naiv és lelkes egyszerre. Néha takargatja az egyiket, máskor felfedi a másikat. Látszólag egyszerű, valójában bonyolult karakter.

Hámori Gabriellának bizonyos értelemben könnyebb a dolga: a lány egyszerű, tiszta lélek, az elbeszélésben is. Az általa játszott alak ugyancsak mindvégig felfokozott, érzékeny idegállapotban van, heves gesztusokkal kíséri beszédét. Élénk figyelmével, pontos szerepformálásával segíti Cservenák Vilmos alakítását. Vibrál, minden pillanatban intenzív és színes, muszáj rá odafigyelni. Akkor is, amikor éppen ő figyel a másikra teljes odaadással.

Gálffi László, aki 1988-ban az Álmodozót játszotta a Kapás Dezső készítette színpadi adaptációban, rendezőként elemeli az előadást a költői realista történettől. Ezt leginkább a színészvezetéssel éri el: Hámori Gabriella fejjel lefelé lóg egy korlátról, a Néva-parton. Máskor mezítláb rohangál, vagy éppen befekszik a park padja alá. Szép jelenésként feltűnik az Álmodozó "odújában", beleharap egy almába, majd egy kicsit később a sarokban levő könyvekre helyezi a gyümölcsöt. Mintha bepillantana vagy beköltözne az Álmodozó lelkébe.

A veszprémi Petőfi Színház és a Thália Színház közös előadásához Gálffi László készített Dosztojevszkij elbeszéléséből színpadi változatot, Kapás Dezső szövegkönyvének és Devecseriné Guthi Erzsébet fordításának felhasználásával. A szöveg erőteljesen közelít a mai beszélt nyelvhez, komoly leegyszerűsítésekkel és húzásokkal él, melyek következtében bizonyos motívumok kevésbé érthetőek.

A rendezés nem tüntet semmiféle erőszakolt koncepcióval, nem akarja az eredetitől eltérően újrafogalmazni a történetet. Mindazonáltal atmoszferikus előadás született, mely erőteljes képi nyelvet használ: futó felhők vetülnek az Álmodozó lakásának falára, fekvő (halott?) férfi, aki talán maga az Álmodozó. Az üdvösség néhány pillanata valóban nem lehet elég egy teljes életre. De lehetőség lenne a boldogságra, a beteljesült szerelemre. Ha úgy alakult volna. Ha a lány történetesen nem szeretne mást. Ha...




Dosztojevszkij: Fehér éjszakák
(Veszprémi Petőfi Színház-Thália Színház)



Kapás Dezső szövegkönyvének és Devecseriné Guthi Erzsébet fordításának felhasználásával a színpadi változatot készítette és rendezte: Gálffi László m. v.

Díszlet-jelmez: Füzér Anni m. v.

Művészeti munkatárs: Csonka Zoltán

Szereplők: Cservenák Vilmos, Hámori Gabriella m. v., Koscsisák András