Páholyból nézik a világot

- Schiller Kata felvétele -


Henrik Ibsen: Nóra

Kutszegi Csaba


"Lentrõl a becsapódó kapu dördülése hallatszik." Ez a szerzõi utasítás Henrik Ibsen 1879-ben írt, Babaotthon címû drámájának utolsó mondata (Németh László fordításában). A javasolt hangeffektus azt hivatott jelezni, hogy a darab hõsnõje, bejelentéséhez híven, elhagyta otthonát. De mi történt Nórával, miután elment hazulról? A kérdés sokakat foglalkoztatott az õsbemutató után. Szerb Antal ezt írta errõl világirodalom-történetében: "a Nóra-polémia könyvtárakra terjed, és megszámlálhatatlan sok együgyû folytatást írtak hozzá". Érthetõ a kíváncsiság.

Henrik Ibsen: Nóra

Kutszegi Csaba


"Lentről a becsapódó kapu dördülése hallatszik." Ez a szerzői utasítás Henrik Ibsen 1879-ben írt, Babaotthon című drámájának utolsó mondata (Németh László fordításában). A javasolt hangeffektus azt hivatott jelezni, hogy a darab hősnője, bejelentéséhez híven, elhagyta otthonát. De mi történt Nórával, miután elment hazulról? A kérdés sokakat foglalkoztatott az ősbemutató után. Szerb Antal ezt írta erről világirodalom-történetében: "a Nóra-polémia könyvtárakra terjed, és megszámlálhatatlan sok együgyű folytatást írtak hozzá". Érthető a kíváncsiság. A korabeli néző számára fantasztikusan izgalmas lehetett elképzelni, hogyan boldogul egyedül a férjét elhagyó asszony, pláne ha addig felelőtlen gyermekként élt védett világában. Ma, az életben (és az irodalomban) egyre gyarapodó jól szituált szinglik korában ez már nem izgat fel senkit.


{kozep}Simon Kornél (Helmer), Sáfár Kovács Zsolt (Rank) és Tari Orsolya (Nóra) - Schiller Kata felvétele{/kozep}

Ibsen drámájának egyik csúcspontja az a jelenet, amelyben Helmer, miután a Krogstadtól visszakapott adóslevelet elégette, örömmámorban úszik ("csak ujjongjunk, s hajtogassuk, hogy túl vagyunk rajta; túl vagyunk rajta!"), miközben Nórában már megszületett a férje számára felfoghatatlan döntés, hogy elhagyja a házat. Ami ez után következik, a mai nézőnek már nem mond semmit. Nóra leülteti megdöbbent urát ("Ülj le. Hosszú lesz. Sokat kell beszélnem veled."), és - valóban sokat beszélve - hét-nyolc oldalon keresztül erkölcsileg leiskolázza az idők szavát felfogni nem képes hitvesét. E nagy beszélgetés az Artéria Színházi Társulás Baráthy György rendezte előadásából kimaradt. Pedig Bernard Shaw szerint ezzel a jelenettel új szakasz kezdődött a dráma történetében, mert a Nórában esett meg először, hogy a házasságot nem szerelmi bonyodalom, hanem az erkölcsi szemlélet különbözősége szakította szét. De a számtalan moralizáló színpadi művet termő XX. század utáni XXI-ben már az sem újdonság, hogy nézetkülönbségek zilálnak szét emberi kapcsolatokat. Az izgalmas kérdés a mában az, hogy erkölcsi érzékkel rendelkező személy (férfi vagy nő, mindegy) talál-e magának olyan helyet a világban, ahol új életet kezdhet, ahová elmenekülhet, ha erkölcsi okokból képtelen tovább vállalni korábbi önmagát. Az R. S. 9. Stúdiószínházban látható Nóra erről a problémáról szól.

A korabeli Norvégiában a boldogulás és a gazdagodás nélkülözhetetlen előfeltétele a megkérdőjelezhetetlen tisztesség volt. Manapság a hirtelen tisztességessé változókra inkább bukás vár. A Baráthy rendezte Nóra szereplői a mából valók. A rendező nem a darabot helyezte a jelenbe, hanem mai figurákkal játszatja el a százharminc éves drámát. Az Artéria előadásában a dráma helyszíne színházi páholy, amely lehet XIX. századi, de lehet akár mai is. Ugyanez igaz a szereplők ruhájára. Helmer és Rank szmokingja időtlen, Lindéné és Nóra estélyijéhez hasonló kreációt manapság is hordanak puccos rendezvényeken. Talán egyedül Krogstad szerényen elegáns öltönye-nyakkendője tetszik egészen mainak. A Hetényi Zoltán alakította figura amúgy is egy kortárs fiktívszámla-gyárosra emlékeztet: halk szavú, intelligens és titokzatos. Nehéz lehet eldönteni, mennyire szabad megbízni benne, mennyire kockázatos üzleti ügybe keveredni vele, álca-e az udvariassága és a jó modora. A színdarab, amelyet a szereplők páholyból néznek, szintén lehet akár mai is, hiszen a benne felcsendülő zenerészletek között hallható XIX. századi romantikus, XX. századi modern, sőt még néhány taktusnyi diszkó stílusú muzsika is. Az eredetileg háromfelvonásos dráma egy felvonásban, végig egyetlen helyszínen játszódik. Az idő múlása a darabban nem reális, nincs kapcsolatban a szereplők nézte előadással, a párbeszédek, a ki-bejárkálások páholyból páholyba nem a színházi szünetekben, hanem a fiktív előadással időpárhuzamban, folyamatosan történnek. Ennek ellenére minden látható történés felfogható valóságosnak is, hiszen a XIX. században nem ritkán létfontosságú megbeszélések zajlottak a színházi páholyokban, például opera- és balettelőadások közben. A Baráthy György teremtette világ korabelinek és mainak egyaránt felfogható, realitásként és szimbólumként is észlelhető. Az értelmezhetőségnek ez a különös "mozgása" teszi érdekessé rendezését.


{kozep}Hetényi Zoltán (Krogstad), Hajós Eszter (Kristine), Sáfár Kovács Zsolt, Tari Orsolya és Simon Kornél - Schiller Kata felvétele{/kozep}

A darab elején Helmer és Nóra páholyból szemléli a világot. Alattuk, a nézők számára láthatatlan zsöllyékben, valamint a páholy mögötti folyosón - ahonnét érkeznek és ahová távoznak a szereplők - játszódik a nagybetűs Élet. A páholyban ülők kapcsolatban vannak a "külvilággal", figyelik a visszajelzéseket, jól akarják játszani a "szerepüket", adnak a látszatra. Gyakran udvariasan integetnek ismerőseiknek. Helmer kétségbeesetten leplezni akarja a nyilvánosság előtt felesége kitöréseit, Krogstad zsákmányra éhesen színházi látcsővel pásztázza a földszintet. Ez utóbbi szimbólum igen hatásossá válik, amikor a lecsúszott ügyvéd a "terepszemle" után gukkerét a mellette ülő Nórára szegezi: Helmerné az, aki a célkeresztbe került, a leendő bankigazgató felesége a zsákmányként leterítendő nagyvad.

A helyszín végig meg tudja őrizni szimbólumértékét és realitáslátszatát. Az eredeti dráma mindhárom felvonása ugyanabban a szobában játszódik, csak más-más időben. Baráthy rendezésében a páholy úgy változik a Helmer házaspár intim szférájává, hogy közben megőrzi páholyjellegét. A jelmezbál feltehetően a fiktív színházi előadást követő fogadás vagy premierbuli. Lehetséges az is (ez a valószínűbb), hogy az események egy manapság divatos rendezvényen játszódnak: Helmer cége, a tőkeerős multinacionális pénzintézet kibérelt egy operaházat, megvette az előadást, amely után partit szervezett a VIP-vendégeknek. A jelenre való utalások egyike sem harsány, inkább jelzésszerű, a néző azért érezheti mában játszódónak a történetet, mert mai figurákat lát. A rendező és az előadók egy jól kiaknázott alapötlettel (a színházi helyszínnel) és a színészi játékkal modernizálják Ibsent. Ez utóbbi tény az előadás legszimpatikusabb jellemzője.

Helmer Simon Kornél alakításában törtető fiatal üzletember. A figura Ibsen északiságából (is) levezethető "vonalas" merevsége adekvát a pénzhajszoló, magas kultúráért nem rajongó mai újgazdag színházi viselkedésével. Helmer, amikor tapsol, nem azért teszi, mert tetszett neki a produkció, hanem mert mások is tapsolnak. A bukás előtt nem romantikus hősként áll, hanem idegroncsként veszti el pillanatok alatt az önkontrollját. Erkölcsi hullává lesz, leköpi a feleségét, térdre rogy az előbb még lenézett és megvetett Krogstad előtt, könyörög neki, csókolgatja a kezét, mindent felajánl, csak hogy elkerülje a bukást. (Baráthy rendezésében nem a szobalány hozza be a megmentő levelet, hanem Krogstad és Lindéné személyesen adja át, de Helmer ekkor még nem ismeri a levél pozitív tartalmát.)

Sáfár Kovács Zsolt fakó színekkel díszíti, visszafogott eszközökkel építi fel Rank doktor szerepét. Utolsó - Ibsen által meg nem írt - néma megjelenése adja meg alakítása értelmét: nem csupán egy haldokló embert, hanem magát a Halált játszotta - bölcs, kiegyensúlyozott, elkerülhetetlen és megnyugtató volt.

Hajós Eszter Lindénéje jóindulatú, de kicsit mindig gyanús: lehet, hogy hátsó gondolatai (is) vannak? Nagyon okos, folyton jár az esze. Néha már úgy tűnik, mintha ő volna a titokzatos mágus, aki a háttérből irányítja az eseményeket. Eleinte Nórával kettesben is alázatos, elesett. Aztán ahogy Nóra egyre lejjebb süllyed a bajban, régi barátnője úgy kerekedik fokról fokra föléje. Amikor Nóra kétségbeesésében Rank doktortól akar segítséget kérni, Lindéné előkészíti a találkozásra: vigasztalja, biztatgatja, közben csábítóra festi a száját. Mintha tudna Rank eltitkolt érzéseiről.

Nórát tisztessége védtelenné teszi. Törvénytelenséget követett el, de gondolkodása egyenes, becsülete makulátlan. Tabi Orsolya szerepformálásában mutatkozik meg a legkövetkezetesebben a jelen és Ibsen korának furcsa elegye. Nóra nemcsak a történetnek, hanem a rendezői koncepciónak is központi szereplője. A jólét, a biztonság és a szép jövő biztos tudatában felszínes és lekezelő. A kultúrához és az elfogyasztható javakhoz egyformán felületes a viszonya, reakciói, megnyilatkozásai a mai, bevásárlóközpontokat sűrűn látogató típusfogyasztóiéra emlékeztetnek. Úgy viselkedik a színházban, mint plázacsaj a rockkoncerten: tetszést tapssal és sikongatással nyilvánít. Jó tulajdonságai, igazi karaktere később, a bajban mutatkoznak meg. A dráma egyik fordulópontja Nóra és Rank már említett kettőse. Nóra ebben válik bonyolult lelki alkatú, különleges hősnővé: erkölcsi tartása nem engedi kihasználni a kínálkozó esélyt, pedig korunk Nóráját Rank megvallott szerelme valószínűleg nagyobb pénzsegély igénylésére ösztönözné. A jelenet után XIX. századi erkölcs alapján undorral törli le szájáról a XXI. századi kéz ráfestette hivalkodó rúzst. Elege van mindenből, környezetétől és önmagától végzetesen megcsömörlött. Nem akarja jobban megismerni a társadalmat, nincs benne önállósodási törekvés. Ösztönösen a végsőkig küzd, de mintha tudná: nincs hová kilépnie. Nincsen másik hely, nem különb a távoli szülőváros sem, amelyet - tudható - férjéhez hasonló erkölcsi hullák népesítenek be. Nincs hová emancipálódni.

Ha Nóra tisztessége valóban makulátlan, nem lehet más útja, mint követni Rank doktort. Mi történik Nórával, miután elmegy hazulról? A páholyban a vidámság a tetőfokára hág, folyik a pezsgő, összekoccannak a poharak, Helmer örömmámorban énekli: túl vagyunk rajta, túl vagyunk rajta... A társaság észre sem veszi, amikor a meghasonlott Nóra kinyitja a hátsó ajtót. Az ajtó mögött misztikus, ködös világ. A küszöbön túl Rank néma kísértete gyászos vigyázzt áll. Nóra megteszi az utolsó lépést, és a mélybe hull. Nincsen együgyű folytatás.


IBSEN: NÓRA
(Artéria Színházi Társaság, R. S. 9. Stúdiószínház)


SZÖVEGKÖNYV: Németh László fordítása alapján készítette Baráthy György

DRAMATURG: Csikós Ildikó

JELMEZ: Varga Klára

DÍSZLET: Donkó László

PRODUKCIÓS ASSZISZTENS: Rácz Katinka

RENDEZŐ: Baráthy György

SZEREPLŐK: Tabi Orsolya, Simon Kornél/Szalkó Dániel, Sáfár Kovács Zsolt,
Hajós Eszter, Hetényi Zoltán.