Testbõl, csöndbõl

- Koncz Zsuzsa felvétele -


Véred íze

Tompa Andrea


Az olyan elõadást, mint a Véred íze tíz évvel ezelõtt még biztosan táncosok adták volna elõ, ma már színészek játsszák-táncolják, a Katona színészei. Részint azért, mert ma a prózai színésznek nemcsak a szavakkal kell tudnia bánni, de a testével, sõt az énekhangjával is. Részint pedig a színház maga is megváltozott közben, a "határsértések" gyakoriakká, szinte kötelezõvé váltak, elmosódtak a különbségek a színész-táncos és a szószínház-mozgásszínház fogalmak között.

Véred íze

Tompa Andrea


Az olyan előadást, mint a Véred íze tíz évvel ezelőtt még biztosan táncosok adták volna elő, ma már színészek játsszák-táncolják, a Katona színészei. Részint azért, mert ma a prózai színésznek nemcsak a szavakkal kell tudnia bánni, de a testével, sőt az énekhangjával is. Részint pedig a színház maga is megváltozott közben, a "határsértések" gyakoriakká, szinte kötelezővé váltak, elmosódtak a különbségek a színész-táncos és a szószínház-mozgásszínház fogalmak között. A Katonában (illetve a kísérletező kedvű Kamrában) pedig nemcsak azért fognak ilyen munkába, hogy bemutató legyen belőle, hanem mert a tanulási és próbafolyamat, az ismerkedés másféle színházi nyelvekkel, technikákkal, módszerekkel, a színészek továbbképzése, a műhelymunka legalább olyan fontossá vált, mint az előadás. Az Uray Péter rendezte produkció - még ha előadásnak szánták is - belső használatra készült, a színészek számára, elsősorban a folyamat kedvéért. Hogy aztán az eredményről azt gondolták - egyébként jogosan -, hogy a nézőknek is megmutatható előadás, más kérdés. (Kíváncsi lennék rá, hány fővárosi kőszínház tudna hasonlót - nem előadást! - felmutatni.) A "végtermék" a kritikus számára sem lehet más, mint pusztán előadás, de az a helyzet és szándék, amely a munkafolyamatot meghatározta, legalább olyan fontos, mint a "mű".

A Véred íze hat színészre - három férfi, három nő - komponált "klasszikus" kontakttánc-előadás. A színészek ezúttal nem beszélnek a színpadon, hanem táncolnak. (Néhány néző megrökönyödésére. "Pedig ezek olyan jó színészek, miért nem beszélnek?" - súgja valaki a nézőtéren. Hát... nekik is nehezebb hallgatni.) "Háromszögtörténetek" - hirdeti az alcím, s a produkció is három egységre bontott. Mindhárom rész egy-egy kis, hasonló szerkezetű-szemléletű történetet villant fel: a középpontban mindig egy-egy nő áll, akiért két-két férfi verseng, a többi szereplő pedig ilyen-olyan viszonyokba, alakzatokba rendeződik a fő dramaturgiai szál körül. Történetközpontú, narratív egységek ezek, amelyekben rendre felfejthető egy-egy archetipikus, irodalmi műből merített helyzet. Az át- meg átalakuló férfi-nő viszonyok története verekedéssel terhes, s rendszerint gyilkossággal végződik. Az első egységben Lorca Vérnászának története sejlik fel: a fehér ruhás nőért-menyasszonyért két férfi kel birokra. A második részben mintha Carmen figurája elevenedne meg, a harmadikban egy idős(ebb) házaspár-fiatal fiú háromszögében az asszony zuhan szerelmi mámorba a fiúval. A három központi történet nőalakjai jobban vannak egyénítve, mint a férfiak (Varga Zoltán, Rajkai Zoltán, Nagy Ervin alakításában), akik szerepüknél fogva esetlegesebbek, felcserélhetőbbek.

A második egység a legletisztultabb, ebben a történetben kevesebb az elágazás, a mellékszál, ezért ez működik a legjobban, aminek dramaturgiai és színészi okai egyaránt vannak. A jelenet stilizált, ritmikus, felpörgő kártyázással indul, a kártyaszenvedély adja meg a jelenet alaphangulatát, amelyet feszülő indulat, érzelmi túlfűtöttség hat át. A többi résszel ellentétben a mellékfiguráknak itt nincs egyéni történetük, megmaradnak "közegnek", ezért a nézői figyelem jobban koncentrálhat a központi dramaturgiai szálra. A nőt (akinek bő szoknyája is a Carmen ikonográfiáját idézi) Pelsőczy Réka alakítja. Pelsőczy nem csak koreográfiát táncol. Nem is látni nála spiccelő lábfejet, szép kéztartást. Színészi jelenléte egészével, mozdulatainak szabálytalanságával alakít, kibontott hajával, gesztusainak váratlan emberi dimenziójával, közönyös-kihívó tekintetével megteremti a Nőt. A nőt, aki hol teljességgel átadja magát a férfinak, hol pedig kemény kézzel (vagy éppen lábbal) irányítja őt. Pelsőczy mostanában igen figyelemreméltó színésszé nőtte ki magát, akár beszél, akár a testével beszél: jelenléte van, alakításai erőteljesek, energikusak. A színészi többlet - a koreográfiához való "nagyvonalú" viszony, a szabálytalan játékmód és testbeszéd - az ő alakításában érvényesül leginkább.


{kozep}Nagy Ervin, Szirtes Ági, Kiss Eszter és Rajkai Zoltán - Koncz Zsuzsa felvétele{/kozep}

Pontosak Szirtes Ági (a harmadik egység Asszonya) és Kiss Eszter (az első rész menyasszonya) mozdulatai is, csak az ő jeleneteik dramaturgiailag szétesőbbek. Túl sok történet szövődik, túl gyakran rendeződnek újra a viszonyok, s ez némiképp követhetetlenné teszi az "alapeseteket". Lehetséges dramaturgia lenne ez is akkor, ha a férfi-nő viszony állandó feszültségének, forgatagának, forrongásának ábrázolása lenne a cél, ha nem arra törekednének, hogy egy-egy jól megragadható háromszögtörténetet meséljenek el (tehát mégiscsak narratív szerkezetük van). Ráadásul a túl sok részlet miatt a nézői figyelem mindegyre elkalandozik.

Az első egység erőssége a különleges hanganyag: egy férfi (Rajkai Zoltán) kihangosított s így a nézőhöz közel hozott kiáltásait, zihálását, suttogását hallani, ami azt a képzetet kelti, hogy a hang maga a történés. A harmadik egység pedig intenzív, hatásos képben fogalmazza meg az Asszony és a Fiú találkozását: a hintázás ritmusa és jellege utal a szerelmi vágy fokozódására és a kielégülésre.

A három történet - a menyasszonyé, az érett nőé és a feleségé-idősebb asszonyé - tükröz ugyan egyfajta időbeliséget, linearitást, a női lét három hiposztázisát, ám ez az ív nézés közben (befogadáskor) nem tudatosul, nem jut érvényre, legfeljebb utólag, az elemzés során merül fel. Ez azért lehet így, mert a három rész közötti összefüggések nem hangsúlyosak, a részek nem ívelnek át egymásba, nincsenek összekötve vagy összegezve, s nem is vezetnek sehová. Az előadásnak nincs igazi dramaturgiai íve, a történetek nem egymásra, hanem egymás mellé épülnek fel. Pedig a színészek pontosan eltáncolják a koreográfiát, s a figurákat színészileg, belülről is sikerül megteremteniük. Azonban mindhárom egység koreográfiája hasonló, tehát a három rész a mozgássorok szempontjából sem változik vagy különbözik. Bizonyos mozdulatok némi monotóniával ismétlődnek: a férfiba kapaszkodó, oldalról-hátulról ráugró, belecsimpaszkodó nő képe túlságosan gyakran jelenik meg. Ez a mozdulatsor talán nem véletlenül tekinthető a produkció alapgesztusának. Hiszen az "egy nő plusz két férfi" képletet variáló előadás férfiszempontú rendezés, amelyből a hagyományos, klasszikus férfi-nő szerepek olvashatók ki. Mindig a nő kapaszkodik a férfiba, mindig két férfi küzd egy nőért, s meg is ölik egymást érte, ha ugyan nem a nőt a másik férfiért.


Véred íze
(Kamra)


Koreográfus-rendező: Uray Péter m. v.

Szereplők: Kiss Eszter, Nagy Ervin, Pelsőczy Réka, Rajkai Zoltán, Szirtes Ági, Varga Zoltán.