Kisvárdai díjak

HATÁRON TÚLI MAGYAR SZÍNHÁZAK XVI. FESZTIVÁLJA - DÍJKIOSZTÁS
2004. június 26.

Kisvárdai Várszínház és Mûvészetek Háza >>

A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma ÉLETMŰ DÍJAT adományoz.
- SENKÁLSZKY ENDRÉNEK, a Kolozsvári Állami Magyar Színház oszlopos színművészének és
- KÖVESDI SZABÓ MÁRIÁNAK, a Kassai Thália Színház színművésznőjének.

A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának FŐDÍJÁT a szakmai zsűri döntése alapján az Újvidéki Színház előadása, a Fodor Tamás rendezte
A POJÁCA nyerte el.

Az Illyés Közalapítvány díját a szakmai zsűri döntése alapján két sepsiszentgyörgyi előadás kapja megosztva. Az egyik A NŐK ISKOLÁJA, rendezte: Kövesdi István. A másik az ANTIGONÉ című előadás, rendező: Bocsárdi László

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye díját a szakmai zsűri döntése alapján a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának Bodó Viktor rendezte előadása, a BOLDOGTALANOK nyerte el.

Kisvárda város díját a szakmai zsűri döntése alapján a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház Vidnyánszky Attila rendezte előadása,
A SZARVASSÁ VÁLTOZOTT FIÚ nyerte el.

A Magyar Hivatalos Közlönykiadó Kft két díjat ajánlott fel. A szakmai zsűri döntése alapján a LEGJOBB NŐI ALAKÍTÁS DÍJÁT a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának Boldogtalanok című előadásában nyújtott alakításáért elnyerte: TOMPA KLÁRA.
A LEGJOBB FÉRFI ALAKÍTÁS DÍJÁT a Sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház A NŐK ISKOLÁJA című előadásában nyújtott alakításáért elnyerte: PÁLFFY TIBOR



Várszínház és Művészetek Háza díjai:

A közönségzsűri döntése alapján Kisvárda város közönségdíját a Nagyváradi Állami Színház Szigligeti Társulatának előadása, a ZÁRT TÁRGYALÁS nyerte el.

A tehetséges pályakezdők számára 2000-ben Teplánszky díjat alapított Nyakó Béla, a Kisvárdai Várszínház és Művészetek Háza igazgatója.
A szakmai zsűri döntése alapján a Teplánszky díjat a Székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház SIRÁLY című előadásának "Nyiná-jáért" elnyerte: SZALMA HAJNALKA.

A szakmai zsűri egyéni művészi díjat adományoz három színművésznek.
- Díjban részesül A POJÁCA című előadásban "Platonov" megformálásáért : -
BALÁZS ÁRON színművész.

- Díjban részesül az ANTIGONÉ című előadásban "Kreon" megformálásáért : BÍRÓ JÓZSEF színművész

- Díjban részesül A POJÁCA című előadásban "Anna Petrovna" valamint az ANTIGONÉ című előadás címszerepének megformálásáért : SZORCSIK KRISZTA

A zsűri különdíját a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház A MALOM című előadása kapta.

Kisvárda város polgármestere, Dr. Oláh Albert különdíját a FALSTAFF című előadásban nyújtott alakításáért elnyerte: CZINTOS JÓZSEF, a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának színművésze.

A térség országgyűlési képviselője, Borkó Károly úr különdíját a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház kapja.

Az Euro-Sec KFT által felajánlott díjat a szakmai zsűri döntése alapján az Újvidéki Színház VIA ITÁLIA előadásában "Balázs Feri" megformálásáért, valamint a POJÁCÁ-ban "Vojnyicev" alakításáért elnyerte: NAGYPÁL GÁBOR.

A Vár Étterem vezetője, Juhász László által felajánlott díjat a szakmai zsűri döntése alapján az Újvidéki Színház VIA ITÁLIA című előadásának létrehozásáért, valamint a POJÁCÁ-ban nyújtott "Szofja" alakításáért elnyerte: MEZEI KINGA.

A BÁSTYA Panzió tulajdonosa, Kerezsi Béláné által felajánlott díjat a szakmai zsűri döntése alapján az ANTIGONÉ-ban az "ŐR" szerepének megformálásáért elnyerte: SZABÓ TIBOR színművész.

A PARISH BULL Vendégház tulajdonosa, Homoki Attiláné által felajánlott díjat a szakmai zsűri döntése alapján a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház ANTIGONÉ és A NŐK ISKOLÁJA című előadások jelmez- illetve díszletterveiért elnyerte: DOBRE-KÓTHAY JUDIT díszlet- jelmeztervező.


Kisvárdai Várszínház és Művészetek Háza >>

süti beállítások módosítása