Szükségbõl erényt

Páholyból **** (négy csillag)

A szereposztási, színészválasztási és -változtatási gondok mindennaposak a legjobban mûködõ színházban is. A szerepvisszaadástól a beugrásig a próbákon, a premieren, az akár esztendõkig tartó játszási folyamat szinte bármely állomásán történhet olyan esemény, amely a társulat vezetõjét, illetve a rendezõt - esetleg magát a közösséget - olyan, halogatott vagy azonnali döntésre készteti, amely merõben átalakítja az addig érvényesített koncepciót, netán a már kész elõadás képét.

Forrás:Népszava

A szereposztási, színészválasztási és -változtatási gondok mindennaposak a legjobban működő színházban is. A szerepvisszaadástól a beugrásig a próbákon, a premieren, az akár esztendőkig tartó játszási folyamat szinte bármely állomásán történhet olyan esemény, amely a társulat vezetőjét, illetve a rendezőt - esetleg magát a közösséget - olyan, halogatott vagy azonnali döntésre készteti, amely merőben átalakítja az addig érvényesített koncepciót, netán a már kész előadás képét.

Zsótér Sándorról sokadszor derült ki, hogy eredeti - játszó személyre, személyekre vonatkozó - szándékaiból nem enged. Inkább olyan redukciót hajt végre - ha már szereposztási nehézségei támadtak -, amely alapelképzelésének radikalizálásával jár. Ezúttal - a korábbi példákat, a nyomukban keletkezett, eltérő minőségű művészi eredményeket fel nem emlegetve - a Bárka Színház Stuart Mária-bemutatójáról töprenghetünk el: amennyiben a címszerepre (Skócia királynőjének alakjára) és a másik királynőfigurára (Erzsébetre, Anglia királynőjére) nincs két, a rendező által megfelelnőnek tartott művésznő, osztható-e a két szerep egy megformálóra, Spolarics Andreára? A produkcióból vissza lehet-e következtetni az originális zsótéri plánumra - arra, amiért feltehetően elvállalta Friedrich Schiller (Kálnoky László fordította, erősen megdolgozott és megrövidített szövegű) darabjának színrevitelét? Beavatást nyer-e a közönség a dráma világába?

Ahány kérdés, annyi válasz.

Spolarics kiváló.

Sejtelmünk sincs, milyen lehetne a játék két (egymásra fenekedő) királynővel.

A közönség egy része megérti, egy része nem, hogy a tudathasadt hatalom két rivális szférája kopírozódik egymásra (mesteri kézre vall, hogy a primitív aktualizálás nyomai nélkül), ezért majdhogynem mindegy, egyes színészek egy vagy két - "rokon", "ellentétes" - szerepet alakítanak-e.

Börtön (siralomház), ápolda (elmegyógyintézet), stúdió (valamiféle szalon) egyaránt lehet az Ambrus Mária m. v. tervezte - talán tévéképernyő-függöny mögé rejtett - játéktér, melyben Benedek Mari m. v. a történelemből és a mából is gúnyt űző ruhákat hordat Balázs Zoltánnal, Varga Gabriellával, Gados Bélával, Horváth Kristóffal, Varga Anikóval, Ollé Erikkel, Kiss Réka Judittal. Az ő kissé szertartásszínházi, kissé szappanoperás, kissé a romantikus történelmi drámát s annak színházát parodizáló jelenlétük a hűvös közlő funkcióban összegződik. Kliséket közölnek, melyeket nem az állítólagos históriai közegük, hanem a maguk klisé volta határoz meg, s mert így teljességgel dekonkretizálódnak, a séma is foszforeszkálni kezd. Az áruló, az áldozat, a hős, a köpönyegforgató - a hűséges és a hűtlen - e típusok semmiféle védelmét nem élvezi (még a schilleri szövegét is alig), s ezzel egy tábla nélküli sakkjáték revelatív, ám csak relatív érdekességének tanúivá válunk. A Bárka szünet nélküli spektákuluma artisztikusabb és extravagánsabb, mint amennyire értelmezhető és tartalmas. Ám belső mozgásai és ritmusai, meglepő villanási és hármas csavarú ötletei éppen elég asszociációt biztosítanak annak, aki nem feltétlenül a schilleri remekkel találkozva, mégis gazdagon, nyolcvan percig befelé élve, a termékeny szemlélődés és a fragmentumos befogadás állapotában hajlandó létezni.

Spolarics Andrea egy elvirágzófélben levő díva hengergőzéseivel, a "minden mindegy" hanghordozás riadalmával, egy vasalódeszkaszerű masszázs-alkalmatosságon folytatott testbeszéddel mondja el: egyik kutya, másik eb, ennek a két-egy nőnek befellegzett. Talán a kéz-, láb- és fejtartásból ki lehetne olvasni, mikor kap szót Mária, mikor Erzsébet. Ám ennek a jelentősége is elvész a magát lehántó - főleg a következetességére rátarti - Zsótér-rendezésben. Marad egy nő - Spolarics áldozza fel neki magát -, valahonnan a görög tragédiák messzeségéből örökölt fekete-fehér, geometrizáló öltözékében, akinek egy pillanat jutott - két testben - a mindenségből, s furcsa módon képes ától cettig deklamálni-deklarálni, mi is az a (nagyon kisbetűs) teremtés.

Tarján Tamás

Friedrich Schiller: Stuart Mária

Bárka Színház

Rendező: Zsótér Sándor m. v.

Forrás:Népszava