Néhány mozdulat

| szaszsz fesztiválnapló 06 |
A Hûsítõn a tegnapi Bozgorok, Rusznyák Gábor rendezése a téma. Végre egy igazi színház, mert az elõadás vitatható pontjainak ellenére a legjobb az eddig látottak közül. Mondják néhányan.

2004.07.22

Mert kétes pontok azért akadnak, például Shakespeare Ahogy tetszik című drámájának erdő jelenete, hogyan kerül az erdélyi kiskocsma terébe. Költészet, színház a színházban, minden megtörténhet, bárki bejöhet? Akkor miért nem III. Richárd lép be az ajtón? Az előadás felvet kérdéseket, amelyeket nem válaszol meg. Mégis izgalmas, már-már látomásos ez a szellemi tér, amelyet erősítenek a naturalisztikus elemek, mint a "padlásról" hajunkba érkező rizsszemek, vagy a puliszka, amely éppen az előadás ideje alatt fő meg, s amelyből jóízűen falatozunk a végén. Amikor már mindenki (szereplők) elment "magyarba". Utoljára Zsámbékon látott "vendégül" a Krétakör, a Hazámhazám után virslit kaptunk sörrel. Az is politikus színház volt, s nagyszerű.




Néhány szó esik a Bon Voyage című előadásról is, lévén jelen vannak az alkotók. A látottakról Hegedűs Sándor beszél, világokat emleget, amelyek vagy találkoznak, vagy nem. Ebben az esetben az ő világa ( sem ) találkozott az alkotók világával. Miközben beszél, arra gondolok, miért is járunk színházba. Amikor este felteszem a költői kérdést egy kocsmaasztalnál, valaki azt válaszolja, miközben hideg sörét kortyolgatja, mert kíváncsiak vagyunk a másik érzéseire, gondolataira, vagyis a saját érzéseinkre, gondolatainkra.

Én is keresek egy érzést, valamiféle totális, egész élményt itt, a fesztiválon, amelyet még nem kaptam meg.

S nem kapom meg később sem a Széchenyi téren, ahol a németországi BK produkciója látható. Bár két bronzba "öntött" figura lassú mozgása, vagy hosszú percekig tartó mozdulatlansága és a zene gyorsasága elindít egy gondolatot a lélek lassúságáról, de ez a felismerés nem tart ki egy órán keresztül, mint az előadás.
Üde színfolt a régi zsinagógában az Opera In/ Vita és a Compania Dell' Arte darabja.

A fiatalok hangja gyönyörű, a téma, a művészet öncélúsága is leköt egy ideig. A jelmez és a tér is találó, de ezt az előadást is hosszúnak érzem, finom humora ellenére.



Este hatalmas sor kígyózik a régi Hungária szálló előtt, ahol Horváth Csaba Medeia című előadása látható. A nézőtér tömve, sokan a földön ülnek. Csend és sötét jelzi, hogy nemsokára megmozdulnak a táncosok. Zarnóczai Gizella újra elvarázsol, ahogy néhány nappal korábban ugyanitt már megtette a Barbara L.-ben is. Jászon vagyis Vati Tamás hozza a kegyetlen, csak magának és játékainak élő férfit, kisautóval játszik, miközben a nőt csókolja, és Zarnóczai hozza a szerelemből kikerült, de még visszakapaszkodni akaró nő figuráját.

Ja igen, elengedni nem könnyű.

Közben oldalt a tenger hullámzik, az időtlenség szimbóluma, amelyben Medeia alakja el-eltűnik. S persze minden esetleges, mert a szerepek felcserélhetők. A másik két táncosra, Krámer Gyögyre és Prepeliczay Annamáriára is figyelni kell, mozdulataik markánsak, ismerősek, "Horváth Csabásak." J.S. Bach cimbalma elhallgat, újra csend van és sötét. Még néhány percig a taps után benn maradok, mert némely mozdulat a zsigerekig hatolt.

Berniczky K. Edit