A mai napom a pulai Bárka-kikötőben zajlik. A fesztivál első napjától láthatók itt is kiállítások - például a Tojástánc, Csuhaj Tünde nem csak anyagában finom-törékeny tojáshéj-domborművei; a Tűzoltószertárban Krizsán András építész kállítása, és a Templom utcán Kassay Róbert fotói.
Igazából azonban a hétfői napon mozdul meg az élet a Kikötőben, a Templomban és a Faluházban. Ez utóbbi helyszínen délelőtt tizenegytől (gyerek)színház születik Varga Anikó, a Bárka színésznője és a jelentkező gyerekek össz-játékából: a kiválasztott meséhez díszletet-jelmezt készítenek, játékaikból szombatig előadást hoznak létre.
Pula felé kipróbálom a csigabuszt, amely a körülményekhez képest becsülendő pontossággal jár, még annak ellenére is, hogy hárombusznyi tömeget kénytelen szállítani. A közlekedők többnyire humorral vészelik át a szorult helyzetet. Végre lepréselődöm Pulán - jutalomképpen a Szegedi Gitárkvartett koncertjét hallhatom a Templomban (aki figyelmesen lapozza a műsorfüzetet, észrevehette: idén Jirí Menzel és Szeged város a Völgy díszvendége). A négy Zeneművészeti Főiskolás együttese a barokk csendességből a Carmen tüzes hangulatán át a kortárs Leo Brouwerig (kubai és progresszív hangzás!) vezet bennünket.
Majd a szabadtéri színpadon, harmadik alkalommal (Nem) mindennapi irodalmunk, amelyet most is Parti Nagy Lajos Nyelvhús című szövege vezet fel, a szerző felolvasásában (tradíció születik, ugye mondtam?). A játékos-ironikus, nyelvi leleményektől - és azok mögé bújt jelentésektől - dús textust beszélgetés követi. A felolvasásról, a hangzó szövegről, műveinek kritikai olvasatairól kérdezi Bérczes László Parti Nagy Lajost. Nem hiszem, hogy ennek a beszélgetésnek létezhet érvényes összefoglalása, hiszen éppen az árnyalatok, a kis, látszatra részletkérdések mentén bomlik ki a hiteles, óvatos, nem lezáró dialógus. Egyetlen példázatot említek csupán: a komód fiókjába zárt, hosszas munkával csiszolt vasgolyókét, amelyek átviláglanak a szekrényen, és ily módon válnak műalkotássá.
Két koncert követi a beszélgetést: előbb a Bárka Társulat Operett-koncertje. Gombrowicz Operettjének soha sehol máshol meg nem írt betétdalai ezek (zeneszerző: Faragó Béla, szövegíró: Parti Nagy Lajos), amelyek a színház előadásához születtek. Finoman ironikus kacérkodás az operett műfajával - hogy helyzetekre fordítsam át: Albertinka tágra nyílt ártatlan szemétől a rap-énekes papig terjed a skála.
A második koncert Egy Kiss Erzsi Zene. Nem halandzsa. Pedig annak tüntetik fel magukat a hol angol, hol francia, talán olykor török vagy arab nyelvre emlékeztető dalszövegek. A magyar fonetikában ismeretlen, zártabb vagy épp nyíltabb e-k, ű-k, í-k, és a még nehezebben leírható mássalhangzók belső, ösztönös hangok szövedékévé állnak össze. Helyenként - ad abszurdum - mégis felismerhető egy-egy szókapcsolat. Vagy talán inkább "belegondolható". Én például a franciás szövegből azt vélem valóban francia nyelven kihallani: La parole c'est moi - "A szó én vagyok". Nem halandzsa. Mert hangzásában, előadásmódjában, minden ízében és hangjában mélységesen igaz.
Sebestyén Rita
Fotók: Kassay Róbert