Persze a csigabusznál kötök ki megint, és ezúttal a kiskörút útvonalán kényelmesen ülve eltranszprotáltatom magam Apátiba. Közben kiderül: szinte mindenki a Krétakör Vándorcirkuszhoz indul. Igazi vurstli-hangulat: céllövölde, körhinta, egészen kis ellipszispályán bolygó gyerekvonat. A sátorban Bächer István műsora; könnyű kis nyári program Gyabronka József "celebrálásában", Darvas Kristóf zenei kíséretével.
A sátor bejárata előtt kissé kétes művészi értékűnek tűnő, túlszépelgő, túlszínes természetfotók (a Gösser természetfotó pályázat 2003-as képeinek kiállítása). Viszont a sátorban, a hagyományos játéktéren kívül eső, legkülső körfolyosó töredékrészén ma nyílt meg Merényi Dániel festőművész kiállítása Akasztott nők címmel. Nem titkolt iróniával próbálja hatalmába keríteni képein, képei által a hol hányaveti, hol elérhetetlen, hol kihívó női nemet.
Azután a Feketország munkabemutatója (csak felnőtteknek!). Valamilyen szinten a Hazámhazám folytatása ez - már amennyiben közvetlenül kapcsolódik az itt és most folyó közélethez. A - számomra jelentősnek tűnő - különbség az, hogy azt a színházi nyelvet, amelyen ez a politikai vagy dokumentarista látásmód megszólalhat, ezúttal sokkal jobban eltalálták.
Díszlet nincs, csak a szereplők "civil" neveivel allátott székek; a színészek fekete öltönyben - mintha egy kamarakórust, vagy egy PR-értekezlet tagjait látnánk. És a mozaikokból összeálló jelenetek mindegyike egy-egy wap-üzenettel zárul, amely a bal felső sarokban lévő kivetítőn jelenik meg. A színházi nyelv találékonysága folytán a nézői szempontok állandóan váltakoznak: hol a nevetésre ingerlő kívülállásra, hol pedig a teljes belehelyezkedésre nyújtanak lehetőséget. Döbbenetes például, ahogyan Csákányi Eszter fekete kiskosztümjében elmondja a másfél éves baba monológját - sokáig azt hiszem, az lesz a szörnyű "poén", hogy megégeti magát a célpontul kiszemelt fűtőtesthez érve. De nem, a lezáró akkordban az sms-t jelző pittyegést követően a gyermekét megerőszakoló apáról szóló hírt olvassuk a kivetítőn. Az eltartás-megérintés játéka másutt odáig elmegy, hogy az egyik néző kezébe kerül az a videókamera, amellyel a "civilizáltak" kínozzák "nem-civilizált" foglyaikat (hadd ne menjek ennél tovább a partikularizálásban), és a felszólításnak eleget téve, a kiszemelt néző akarva-akaratlanul is belekerül a gyűlöletes kínzók helyzetébe. Mondanom sem kell, hogy pillanatokon belül ellentétébe csap át a jelenet, és most az előbbi agresszorok a megkínzottak. Nem tudom, mit és hogyan olvas ki ebből az előadásból az a néző, aki nem a mi magyarországi mindennapjainkat éli. Az viszont, ahogyan figyelmünket irányítják, ahogyan több szemszöget felkínálnak, ahogyan maguk a játszók is ki-be csúszkálnak szerepeikbe, ahogyan nevettetnek és gyomorszájon vágnak, nagyon érvényes színházi reprezentációnak tűnik.
Közben szerkesztőségünk néhány tagja eljut a dörögdi Klastrom színpadbeli koncertre. A nyílt tér, a viharos szél azonban - mint elmondják - nem annyira Mozart Varázsfuvolájának és Dvořak Új világ-szimfóniájának (a legkevésbé sem a Szegedi Szimfonikusok hibájából), kedvez, mint inkább a kottalapozgatásos-mikrofonberezonálós performance-nak.
Sebestyén Rita
Fotók: Sebestyén Rita