Chaplin mindig jókedvébõl játszott

A nagy mozikomikust eleveníti meg Bakai László A kölyök-ben. Július 9 - én mutatta be a Miskolci Nemzeti Színház A kölyök címû musicalt. A címszerep egy (két) kisfiúé, de a fõszerep - az eredeti filmváltozatban Chapliné - Bakai Lászlóra várt. Vele beszélgettünk.

-A kölyök című musical természetesen a hasonló című Chaplin-film nyomán - de nem csak abból - készült. A szereposztást olvasva a nézők többsége, meggyőződésem, az zal a várakozással ül be az előadásra: Bakai László nem egyszerűen a főszereplőt, de magát Chaplint játssza.



-Bakai László: Chaplint a tévében mostanában többször lehetett - újra - látni. Talán az is látható, hogy ez a szerep, Chapliné, nekem való. De valójában nem következtethető ki a színészi alkatomból, habitusomból, hogy Chaplint, a csavargó figuráját kell játszanom. Nem következett belőle Tartuffe se, egyetlen Shakespeare-szerep sem; ezek mind tragikus alkatúak voltak. Egyébként Chaplin sem kizárólag vígjátéki figura. Olyan inkább, mint Svejk.

-Magáról a filmes géniuszról tudott, hogy nem volt könnyű ember...

-Bakai László: ...többek között mérhetetlenül parázna ember volt. De a lényeg: A kölyök című musicalben valóban nem csak a filmben látott történet elevenedik meg, hanem a szerzők egy keretjátékot írtak hozzá, felelevenítve azt az epizódot a rendező életéből, amikor, így mesélik, meghalt a kisfia, és ezután írta ezt a filmjét. Aki látta a moziban, annak a számára nehéz is volna más figurát megjeleníteni - nem is lehet máshogy játszani. Ez egy meghatározott figura: a csavargóé. Tökéletes. Nem akartunk eltérni tőle.

-A másik főszereplő a kisfiú, a "kölyök", akit két gyerekszínész alakít váltva. Milyen velük?

-Bakai László: A gyerek a színpadon mindig érdekes. De ez itt nem elég, ez nagy főszerep, muszáj teljesíteni benne. A két fiú - egy nem bírná - más-más karakter, hol egyik, hol másik jár előbb a tanulásban.

-Mit érezne igazi sikernek a bemutató nyomán: ha Chaplint látnák bele az alakításába a nézők, vagy a sztori szerinti keménykalapost?

-Bakai László: Ha Chaplin figurája megelevenedik a színpadon és ezt majd Bakai Lászlónak tulajdonítják... Igyekszem a saját eszközeimmel megjeleníteni. Sok direkt elemet használunk ehhez. Hiszen ezt a színpadi alakot mindenki ismeri. Gyakran utánozzák, bár csak néhány elemet, mozdulatot, és a külsőt. De ennél sokkal összetettebb személyiség, színes, tánc- és pantomimszerű mozdulatokkal feldúsítva. Olykor, mint a filmekben látható, akrobatikus mozdulatokkal; ezek a mostani szerepformálásban is megjelennek.

-Az a lényege?

-Bakai László: Nem. Hanem hogy ez az ember - és mindig látható is - jókedvéből játszott. Ez a jó benne. Én is abból próbálok...




Szerző:
Balogh Attila

forrás: OBSERVER




A KÖLYÖK
musical két részben

Zene: NAGY TIBOR
Szövegkönyv: POZSGAI ZSOLT
Versek: BRADÁNYI IVÁN

Chaplin BAKAI LÁSZLÓ
Mary SZIRBIK BERNADETT
Jacky VERÉB TAMÁS
KISS DÉNES
Madame Foyer SERES ILDIKÓ
Lucy BARTA MÁRIA VIOLA
Rendőr LATABÁR ÁRPÁD
Ted SZATMÁRI GYÖRGY
Ed HOMONAI ISTVÁN
Med MOLNÁR SÁNDOR TAMÁS
Ben KERESZTESI LÁSZLÓ
Közreműködik:
A Miskolci Nemzeti Színház TÁNCKARA

Díszlet -jelmez: LACZÓ HENRIETT

Koreográfia: GYENES ILDIKÓ

Zenei vezető: REGŐS ZSOLT

Korrepetitor: CSERMELY ZSUZSA, VARGA ZSUZSA

Súgó: PÖLTZ JÚLIA, LABORFALVI MÁRIA

Ügyelő: KRIVJÁNSZKY ISTVÁN

Asszisztens: RADNAI ERIKA



Rendező:
HALASI IMRE
Jászai-díjas

Bemutató: 2004. július 09. NYÁRI SZÍNHÁZ 20.00



Egy szerencsétlen külvárosi csavargó és egy utcára kitett gyerek az 1920-as évek amerikai nagyvárosában - egyedül nincstelenek, de egymásra találnak, s így értelmet kap az életük. Ez Chaplin híres filmjének az alapmotívuma, s erre épül A kölyök című musical is.

A Csavargó rátalál egy kitett gyerekre. Először szabadulni akar tőle, megpróbálja a külvárosban eladni, de a Kölyök senkinek sem kell. A Csavargó végül magához veszi nyomorúságos padlásszobájába. Ám egy napon Jacky, a kisfiú veszélybe kerül.

"Chaplin akkor alkotta meg a filmet, miután meghalt első gyermeke. Egy kisfiú. Pár napot élt csak. Chaplin utána elkezdte forgatni a filmet. Gyereket forgatott magának. Erről már szólhat egy musical" - emlékezett vissza Pozsgai Zsolt, a darab írója a musical születésének körülményeire.

A musical nemcsak a Chaplin-filmet veszi alapul, hanem Chaplin életének eseményeit is felvillantja.

A darab zenéjét Nagy Tibor szerezte,
a dalszövegeket Bradányi Iván írta.
Főszerepben: Bakai László

Rendező: Halasi Imre

süti beállítások módosítása