A túl lelkiismeretes rendezõ

- Walter Péter felvétele -

Kiss Csaba: A dög

Zappe László





A szerzõ a mûsorfüzetben eljátszik a cím lehetséges jelentéseivel, vonatkozásaival. Hogy az eredetileg állati tetemet jelölõ szó miképpen válthatott át a "csábos fiatal lány" jelentésre, azt most hagyjuk. (S fõképp kár volna idekeverni, hogy napjainkra miképpen vált a dögös kifejezetten pozitív tartalmú jelzõvé.) A lényeg az, hogy a darab szereplõire mindkét értelmében alkalmazható. Elsõ renden nyilván a középkorú házaspár békés egymás mellett élését, a jól bejáratott házasság nyugalmát-unalmát földúló Lilikére vonatkozhat a szó átvitt értelme. A feleségre, aki mégiscsak önhibáján kívüli áldozata a történetnek - már amennyire persze bármi is történhet az emberrel önhibáján kívül -, érzésem szerint nemigen alkalmazható e negatív minõsítés. Amennyire lehetséges, igazán belátóan fogadja a házasságukba sorscsapásként betolakodó harmadikat. A szó eredeti jelentéséhez közelebb álló értelemben viszont a darab valamennyi fontosabb szereplõjét tekinthetjük dögnek - nem a viselkedésük, jellemük, hanem élethelyzetük okán. Csõdben vannak, nincs semmi reményük arra, hogy valamilyen értelmes, tartalmas, igényeiknek megfelelõ életformára vergõdjenek.

Kiss Csaba: A dög

Zappe László





A szerző a műsorfüzetben eljátszik a cím lehetséges jelentéseivel, vonatkozásaival. Hogy az eredetileg állati tetemet jelölő szó miképpen válthatott át a "csábos fiatal lány" jelentésre, azt most hagyjuk. (S főképp kár volna idekeverni, hogy napjainkra miképpen vált a dögös kifejezetten pozitív tartalmú jelzővé.) A lényeg az, hogy a darab szereplőire mindkét értelmében alkalmazható. Első renden nyilván a középkorú házaspár békés egymás mellett élését, a jól bejáratott házasság nyugalmát-unalmát földúló Lilikére vonatkozhat a szó átvitt értelme. A feleségre, aki mégiscsak önhibáján kívüli áldozata a történetnek - már amennyire persze bármi is történhet az emberrel önhibáján kívül -, érzésem szerint nemigen alkalmazható e negatív minősítés. Amennyire lehetséges, igazán belátóan fogadja a házasságukba sorscsapásként betolakodó harmadikat. A szó eredeti jelentéséhez közelebb álló értelemben viszont a darab valamennyi fontosabb szereplőjét tekinthetjük dögnek - nem a viselkedésük, jellemük, hanem élethelyzetük okán. Csődben vannak, nincs semmi reményük arra, hogy valamilyen értelmes, tartalmas, igényeiknek megfelelő életformára vergődjenek.

Ez a csődhelyzet azonban korántsem egyforma mértékű. A hullaszag leginkább Gézán, a férjen érződik, akinek belső válságát csak kirobbantja, tudatosítja, manifesztálja Lilike felbukkanása. Éppen ezért fölösleges is feltenni a nyilvánvalóan kínálkozó kérdést, vajon miért éppen ezt a jelentéktelen, összeomlóban lévő, öregedő férfit szúrta ki magának a Duna-parton unatkozó vidéki lány, akinek amúgy van egy gazdag öreg pártfogója. Bizonyára akad olyan középkorú színész, aki meg tudná jeleníteni azt a szexuális vonzerőt, ami az egyetlen értelmes magyarázat lehetne a lány viselkedésére, ennek azonban tulajdonképpen nincs igazi jelentősége. A lány döntése éppoly irreális dramaturgiai kiindulópont, mint, mondjuk, Lear királyé. Ezzel kezdődik a végzetes eseménysor - és kész. A néző nem tehet mást, mint hogy elfogadja a kész helyzetet - feltéve persze, hogy a további események ezt igazolják.

Márpedig a fejlemények megfelelnek egy félig naturalisztikus, félig abszurd darab követelményeinek. Gézának agyára megy a szerelem meg az életközépi válság: vidéki tanyát vásárol az asszony megtakarított pénzén, ahol őstermelőként kívánja leélni további napjait Lilikével és születendő gyermekükkel. Lilike azonban inkább a biztos jólétet választja, a gazdag öreg pártfogót, még ha Ausztráliáig kell is utaznia utána. A bohókás és fanyar humorral előadott történet végül groteszk tragédiába fordul: a gyermekéért reménytelen küzdelmet folytató Géza egy képtelen, burleszkbe illő huzakodás közben véletlenül maga fojtja meg a csecsemőt.

A két évvel ezelőtti POSZT-on, a Nyílt Fórum felolvasószínházában már láthattam a darabot. Ott bohózatnak játszották, a szövegből elsődlegesen adódó poénokat emelték ki, a publikum dőlt a röhögéstől. A végén persze a tragikus poén nagyot csattant, mintegy visszájára fordítva az egész addigi mulatságot.

A darab színházi bemutatóját most Pinczés István rendezte Kecskeméten. Két éve aznap este, amelynek délutánján A dögöt felolvasták, hatalmas sikert aratott Pécsett A Gézagyerekkel. A két mű dramaturgiai alapstruktúrája, hatásmechanizmusa is azonos. Háy János "istendrámája" is a triviális-naturalisztikus-humoros életábrázolást emeli át fokozatosan, de igazán csak a darab végén, a csattanóban észlelhetően egy másik, emelkedett, szimbolikus, filozofikus síkra. Itt is, ott is egy kesernyés bohózat fordul át tragédiába.


{kozep}Jablonkay Mária (Öreganya), Horányi László (Géza) és Horváth Erika (Lilike) - Walter Péter felvétele{/kozep}

Pinczés István talán ezért is próbálkozik ismét A Gézagyereknél alkalmazott hármas osztású díszlettel, amely egy istendráma esetében magától értetődő módon idézte föl a templomi oltárképek triptichonját. Kiss Csaba darabja azonban mélyebb értelmezhetősége ellenére sem istendráma - mint ahogy különben Háy későbbi darabjai sem azok, bár szerzőjük így nevezi őket. A dög egyszerű emberi tragikomédia. Így a Minorics Krisztián tervezte háromrészes díszlet sem oltárt, hanem inkább egy diavetítőt juttat eszünkbe. Az oldalsó szárnyak csak ritkán játszanak, inkább a következő kép előkészítésére szolgálnak, amely aztán az automata vetítőkre jellemző csattogás közepette becsúszik középre, majd a jelenet végeztével kihúzzák. A díszleten alul-fölül még perforációk is erősítik a filmes képzetet. A naturális valószerűségtől való elrugaszkodást jelzik a szinte függőlegesre fölállított ágyak, egyáltalán, a minimális számú, jelzésszerű berendezési tárgy. Huszthy Edit jelmezeivel, ahol lehet, karikíroz.

A színészi játékot alighanem túl lelkiismeretesen gondolta végig és szervezte meg a rendező. Mintha túl sok mögöttes tartalmat, mélyebb értelmet, lélektani igazságot próbálna fölfedezni ott is, ahol a primer, a szöveghez evidensen simuló színészi eszközök nemcsak hatásosabbak lennének, de jobban illenének a darab humorához is. Olykor a mélyebben elemzett igazság keresése fölösleges súlyként nehezedik az előadásra, oktalanul akadályozza a könnyed-fürge pörgést. Horányi László szemre idősebbnek látszik a férj szerepénél, s főképp a válság, a mániákus életcélkeresés, a fájdalmas csalódottság jeleneteit oldja meg erőteljesen. Töreky Zsuzsa a lázongó, de alapjában beletörődésre, a legkellemetlenebb helyzetek elfogadására is hajló asszony figurájában gondosan kiegyensúlyozza a komikumot és a paradox életbölcsességet. Horváth Erika Lilikéje elvből, élettapasztalatból eredően "dögös" és rámenős, de igazából az igali nyomorúság sem izgatja föl túlságosan, a fürdőtakarítói jelmezben hat igazán természetesnek. Jablonkay Mária mint Öreganya kedélyesen kommentálja a sorsot, Vitéz László vén pénzeszsákja is egykedvűen veszi tudomásul az élet mulandóságát, a testi bajok szaporodását. Fazakas Géza bizonyára valóban mulatságos produkcióját a bemutatón szétröhögték a nézőtérre beszabadult kollégák, így az igazi nézőkhöz aránylag kevés jutott el belőle. Leginkább pedig Kiss Jenő van elemében: egy főképp saját magának ripacskodó vén nőgyógyászt alakít.



Kiss Csaba: A dög (Katona József Színház, Kecskemét - Esztergomi Várszínház)



Díszlet: Minorics Krisztián.

Jelmez: Huszthy Edit.

Játéktér, látványterv, rendező: Pinczés István.

Szereplők: Horányi László, Töreky Zsuzsa, Horváth Erika, Vitéz László, Fazakas Géza, Kiss Jenő, Jablonkay Mária, Széplaky Géza, Reiter Zoltán, Pál Attila.