Az égi és földi szerelemrõl

Weöres Sándor: Holdbeli csónakos

Perényi Balázs


Öltönyös férfi és kantáros halásznadrágú gyerekember - gyermeket játszó színész - ereszkedik alá óriási hintán a zsinórpadlásról. A magasból érkeznek, fentrõl, a képzelet, a tünemények szférájából. Elõresétálnak a rivaldához, ünnepélyes és barátságos arccal néznek ki a nézõtérre: mesélni kezdenek felnõtteknek és gyerekeknek. Megkapják a többi szereplõ - leginkább Vitéz László - narratív mondatait. Gyöngéd figyelemmel kísérik hõseik sorsát. Együtt élnek a mesével, jelmezbe bújnak, ha szükséges, és belépnek a történetbe.

Weöres Sándor: Holdbeli csónakos

Perényi Balázs


Öltönyös férfi és kantáros halásznadrágú gyerekember - gyermeket játszó színész - ereszkedik alá óriási hintán a zsinórpadlásról. A magasból érkeznek, fentről, a képzelet, a tünemények szférájából. Előresétálnak a rivaldához, ünnepélyes és barátságos arccal néznek ki a nézőtérre: mesélni kezdenek felnőtteknek és gyerekeknek. Megkapják a többi szereplő - leginkább Vitéz László - narratív mondatait. Gyöngéd figyelemmel kísérik hőseik sorsát. Együtt élnek a mesével, jelmezbe bújnak, ha szükséges, és belépnek a történetbe.



{kozep} Koncz Zsuzsa felvétele: Szarvas József, Gáspár Sándor és a bábszínház {/}


A két szereplő Valló Péter rendező és Dobák Lívia dramaturg leleménye. Kettősük jelzi, hogy az alkotók nem kívánták eldönteni a kérdést: hány éveseknek készült az előadás. Nagykorúaknak szánt mesét, kiskorúaknak bemutatott gondolati példázatot láthatunk. Telitalálat a színészválasztás. Gáspár Sándor (ő az öltönyös) és Szarvas József (ő a kantáros halásznadrágú) nagy alázattal, szemmel látható örömmel, egymást inspirálva, tökéletes összhangban játszik. Egyszerre oldottak és összefogottak. Ha szerepbe lépnek, alakításuk szándékoltan túlzó. Színesek és szórakoztatóak. Természetes mozdulattal öltik magukra a jelzésszerű ruhadarabokat, megváltoztatják testtartásukat, markáns arcot vágnak, eltorzítják hangjukat, s már meg is jelent a figura. Ha megszólítják a közönséget, nagy mesterségbeli tudással megteremtett egyszerűséggel és közvetlenséggel teszik: civilségük rafinált. Alakításuk játékos brechti elidegenítés - sok kedvességgel, de minden édelgés nélkül. Remekül énekelnek, duettjük, melyben Pávaszemet a rettentő veszélyre figyelmeztetik, igazán megrázó. Könnyedén cáfolják a közkeletű tézist, mely szerint a narrátor kívülálló, szerepe hálátlan színészi feladat. Jelenlétük összefogja a színpadi hatásokban tobzódó előadást.



{kozep} Koncz Zsuzsa felvétele: Bodrogi Gyula (Jégapó) és Csankó Zoltán (Kínai császár) {/}


Szükség is van erre, mert Valló Péter grandiózus látványszínházat rendezett a darabból, amely eredetileg (1940-ben) egy induló bábcsoport számára íródott. Trükkös szcenikai megoldások, meglepő hatások, bonyolult színpadi masinéria, valamint a bábszínház különleges adottságai "realizálják" a csodákat. "Valóra váltják" a varázslatot. Mert varázslat nélkül nincs mese. Van itt minden! Különleges fényhatások: bizarr színek, érdekes fényfoltok, anyagszerű fénypászmák festik meg a pazar díszleteket (fénytervező: Móray Ernő). A csónakos botjának végéből erős fénycsóva árad, elvilágít jó messzire, óriás arabeszkeket lehet írni vele a levegőbe. Egyes szereplők a zsinórpadlásról függnek alá, mintha repülnének vagy úsznának a semmiben. Egyszer csak királyi palota, Stonehenge-et idéző (mű)kőmonstrum nő ki a földből. Zölden foszforeszkáló óriáskígyó nyeli el a szereplőket. Sólyomistennő hosszú uszályán felsejlik Pávaszem és Medvefia kéken vibráló képmása (ez kissé stílusidegen, olyan, mint egy Depeche Mode-lemezborító). A csodatévő sólyommadár - messzi tájakat és eseményeket bűvöl Medvefia elé - az egyik mesélő vállára akasztott apró bábszínház videotechnikával felnagyított óriás képe.



{kozep} Koncz Zsuzsa felvétele: Vida Péter (Bolond Istók), Marton Róbert (Medvefia), Stohl András (Vitéz László), Mészáros Tamás (Paprika Jancsi).
A magasban: Kaszás Attila (Csónakos) és Szinetár Dóra (Pávaszem) {/}

A háttérfüggönyre és a színpadra Keresztes Dóra bűvös-bájos animációit vetítik. A művésznő, aki első rajzfilmjét Weöres Sándor és Pásztor Béla verse, a Holdaskönyv (!) alapján készítette, rendre visszatér a súlyos mitikus tartalmakat hordozó égitest témájához, hiszen közreműködött Koltai Jenő Holdnak háza van című filmjénél is, most pedig a Holdbeli csónakos látványvilágáért felel. Alkotásában a népi mitológia szépségesen stilizált motívumai (madár, virág, nap, hold) fordulnak egymásba szakadatlan. Szétcsapnak és összeállnak a formák, óriásivá dagadnak, majd összeesnek az alakzatok. Minden lüktet és zihál, mint valami ősi organizmus. Az animáció lelke, legfontosabb hatáseleme az átformálódás, ahogy a mesei-mitologikus világmagyarázat része, hogy minden létező átlényegülhet, mert ontológiailag minden egylényegű: fű, fa, füst, állat, ember. Végül az átlényegülés teremtő aktusa és egyszersmind a bábjáték törvényszerű sajátja a "mese játék", hiszen a színjátékosnak a játszó gyerek elszántságával rokon eltökéltsége átlelkesíti a tárgyakat, sugalmazó képzelete elhiteti a nézővel, hogy amit lát, nemcsak az, ami, hanem több annál.

Amikor a fiatalok útra kelnek, és vándorolnak a föld kerekén, akkor körbeforog a vetített táj templomtornyostul, házastul, virágostul. Fut az út a lábuk alatt. Keresztes Dóra gyönyörűséges munkája nemcsak szó szerint, de képletesen is háttere a játéknak, amennyiben felvillantja az őshit archaikus képeit, de ezek a síkba zárulva, a játék tere mögött mutatkoznak meg. Nem lépnek be a játék terébe, ahogy az adott szimbólumokat értelmező mitikus gondolkodás sem lesz a játék jelentésének szerves része.

A Holdbeli csónakos látványvilága olyan, mintha egy nagyon igényes, igen dekoratív mesekönyv finoman stilizált illusztrációi elevenednének meg a színpadon. Horgas Péter díszlet- és Szakács Györgyi jelmeztervező felhasználja a darabban megidézett kultúrák - finnugor, sumér-akkád, hindu, görög, kelta - építészetének, díszítő- és ábrázolóművészetének formakincsét. A tipikus motívumokat sematizálják, arányaikat képtelenül megváltoztatják és variálják igen szellemesen. Harsány színek, torzított arányok jellemzik a meseországot, ami soha nem létezett, mégis ismerős. Pávaszem kérői - Huang-ti, kínai császár, Dumuzi, sumir főpap, Memnon, szerecsen fejedelem, Idomeneus, krétai király - a süllyesztőből emelkednek ki jellegzetesen ékesített, pompázatos gyaloghintóikban trónolva. Amikor szólásra emelkednek, észrevesszük, hogy jó köztéri szobor méretűek. Csillogó selyem-, bársony- és brokátöltözékük alatt jókora tömések, lábukon hatalmas koturnus. Nem is emberek: az adott civilizáció gigantikus emblémái. A bemutatott képi világ egyértelművé teszi a színrevitel viszonyát az univerzális, mitikus világmagyarázathoz, amelyet a kalandjáték mozgásba hoz. Ez részben rokon Weöres Sándor szemléletével, amennyiben meghatározó aspektusa a játékosság - gondoljunk csak a költő szórakoztató anakronizmusaira -, ugyanakkor még távolságtartóbb és ironikusabb, mint a szerző szemlélete. A cirkalmas papírmasé építmények szándékoltan csináltak, műviek: a habszivacs Stonehenge szökőkútjából rajzolt papírvíz tör elő. A két oldalról a színpadra tolt - kék és barna - két evezősoros görög gálya olyan, mintha egy kezdetleges frízt vagy vázarajzot látnánk, zsúfolásig van tömve emberekkel, akik merev pózba vágva magukat, makacsul kifelé fordulva beszélnek. (El is alszik az unalomtól Paprika Jancsi, és a korlátra borulva elrontja az összképet.)

A képeskönyvdíszletben, a mozgást meglehetősen korlátozó viseletükben bizarr bábfigurának tetszenek a színészek. Ukkonvár piaci forgatagában szaggatottan, gépiesen, marionettként sürgölődik a vár népe. A három kópé, a szerelmesek segítői - Vitéz László és Paprika Jancsi bábszerűbb, mint Bolond Istók - kimázolt arcukkal, tagolt gesztusaikkal, akrobatikus mutatványaikkal életre kelt figurák. Félig bábok. A bábok gyakran kimozdulnak keretbe zárt világukból, előjönnek, hogy kapcsolatba lépjenek az emberszereplőkkel. Az előadás nagy erénye, hogy következetesen viszi végig Weöres Sándor egyik - a magyar színházkultúrához mérten rendkívül provokatív - formabontó találmányát, színészek és bábok együttes játékát. A produkció a különnemű és eltérő stilizációs fokú kifejezőeszközöket könnyed eleganciával forrasztja teátrális egységbe. A szereplők magától értetődően adják át szerepüket kicsiny alteregójuknak, majd veszik vissza tőlük.

Nincs mese varázslat nélkül, mondtuk, de nincs jó mese nevetés nélkül sem. A bábszínház könnyedén lép túl a reálison, távlatot és magasságot ad a játéknak, lehet vágtázni a messzeségbe és repülni fel az égbe. Ha szükséges, rendkívül mulatságos gegekkel lehet szórakoztatni a publikumot: Kínában, a császári vesztőhelyen Vitéz László bőszen keresheti testét elhagyó kobakját, ami szüntelenül elgurul. Gyönyörűek Boráros Szilárd bábjai, hibátlanul pontos és odaadó a Színház- és Filmművészeti Egyetem bábosztályának munkája. Ékes példája az előadás annak, mit tud a bábművészet, ha a "nagyszínház" képes vele bánni.

Melis László igényes, de könnyen befogadható, "slágergyanús" dalokat komponált Weöres Sándor verseire. Ez remek! Weöres-sláger! Két motívuma súlyos dallamtapadást idézett elő nálam, hetek óta makacsul vissza-visszatérnek, és félhangosan dünnyögnöm kell a költő sorait. Bombasikerű musicalek készülnek bárgyú történetekből, suta verssorokat énekelnek nagy átéléssel. Most a Holdbeli csónakosból készült közönségsikerre hivatott zenés színház. Ez nagyon rendjén való. Ki kell adni CD-n! Weörest a discmanekbe! Melis László zenéje: kitűnő színpadi zene. Nagyszerűen szolgálja a játékot, nem tolakodó, és nem hatásvadász. Fontos az érzelemgazdag, áradó muzsika, hiszen az éjszakát fénylő csónakon átszelő holdbeli csónakost, az elérhetetlen égi szerelem eme jelképes alakját "eljátszani" képtelenség, viszont a szimbolikus figurát kifejezheti a zene. Kaszás Attila egyik legerősebb kisugárzású színészünk, mellesleg rendkívüli tehetségű előadóművész, aki képes elénekelni a kimondhatatlant. Egyike azon keveseknek, akik nemcsak tisztán, esetleg bravúrosan kiéneklik a hangokat, valami általános énekes-színészi meghatottsággal, hanem árnyalt belső történéseket fejeznek ki dalban. Áriái monológok, zenei frázisai jelentéses mondatok. Kitűnő partnere ebben a holdbeli csónakos földi kedvesét alakító Szinetár Dóra, aki akkor nagyon jó, amikor énekel. A holdbeli csónakos távoliságához, éteri idegenségéhez hasonlatosan kilátástalan törekvés lenne prózában megfogalmazni Pávaszem misztikus vágyódását az égi szerelemre.

Adós marad azonban az előadás Medvefia és Pávaszem e világi szerelmének megjelenítésével. A lapp trónörököst Marton Róbert sajátos mesejátéki stílusban formálja meg. Van egy hamiskás játékmód, amellyel a feltételezett gyerekközönségnek próbálnak megfelelni a gyermekelőadások szereplői, holott senki sem igazolta, hogy a kicsik szeretik ezt a modort. Medvefia kedvesen bugyuta, erősen gyermekded fiatalember, aki akkor is kedélyesen bumfordi és rokonszenvesen esetlen, amikor kétségbeesett dühvel üvöltözik szerelmével. Pedig ekkor már messze nem az a tapasztalatlan kamasz, Pávaszem hercegi játszótársa, aki a játék elején volt. Bejárta a fél világot, életét kockáztatta imádottjáért, aki mégsem akarja észrevenni őt. Gyermeket vagy gyermeklelkű embert megjeleníteni nem könnyű. Semmi esetre sem az a megoldás, hogy naivra és butácskára hangolják a figurát. Hiába hűséges, hiába önfeláldozó a fiú, meg lehet érteni Pávaszemet, hogy kedvéért nem könnyen mond le vágyképéről, a holdbeli csónakosról. Szinetár Dóra igazi királykisasszony, megértjük, miért pályázik a kezére Kínától Egyiptomig minden jelentősebb uralkodó. Nagyon szép, viszont borzasztó durcás és kényeskedő Képtelenül hosszú szempilláit rezegteti, ahogy elkerekedett szemmel rácsodálkozik a világra. Végül pipiskedő gyereklányból önmagát elfogadó, sorsával megelégedő fiatalasszonnyá kellene válnia. Sajnos azonban belső útját nem követhetjük, csak egyes fázisairól ad hírt egy-egy erősen kitett gesztus. Különös, hogy az előadás éppen a legtradicionálisabb játékfelfogást kívánó, lélektanilag megformált szerepekkel boldogul a legkevésbé. Kétségtelen, hogy a rendkívül expresszív színpadi hatások mellett nehéz eltalálni azt a játékmódot, amely elég erőteljesen, mégis árnyaltan és hitelesen lenne képes megmutatni a fiatalok küzdelmes útját egymásért, egymáshoz. Azért sincs könnyű dolguk a szerelmeseknek, mert három segítőjük, Vitéz László, Paprika Jancsi, Bolond Istók sokkal izgalmasabb, energikusabb, színesebb alak náluk.

Kitűnő Stohl András mint pirospozsgás, pödrött bajszú Vitéz László. Szétvetett lábbal áll a talajon, csípőjét hetykén előretolja, széles gesztusokkal hepciáskodik, és nagy hangon handabandázik, de arany szíve van. Gondolkodás nélkül veti bele magát a legmeredekebb vállalkozásba, s csak rövid időre veszti el a fejét, de ettől sem esik kétségbe. Maga a sebezhetetlen jó kedély, az sem zaklatja fel, ha akasztani viszik, vagy ha a félelmetes krétai király udvarol neki, amikor Pávaszem ruháját ölti magára a labirintusban. Stohl András mozdulatai pontosan koreografáltak, de bábszerű létezésén is átüt személyes humora. Játékát áthatja a formába kényszerített, ezáltal még letaglózóbb energia. Mészáros Tamás nagyszívű, de határtalanul buta Paprika Jancsija igazi übermarionett. Mintha egy megelevenedett rongybaba cigánykerekezne a színpadra, amikor megjelenik. Nyaklik, csuklik, nem valószínű, hogy van csontozata. Vigyorogva sodorja életveszélybe társait, de mégis szeretjük őt, a buta bohócot. Vida Gábor gátlásos, sérült lelkű garabonciás. Köcsögkalapját mélyen a szemébe húzza, félénken pislog ki alóla. Várja az élettől a nagy pofonokat. Suta sámánrítusa fantasztikus paródia. Kerge mozdulatokkal bűvöl, szörnyű igyekezettel rohangál fel és alá, bőszen kántál, s püföli a dobját. Remeg, rázkódik, majd elterül a kimerültségtől, de mégiscsak sikerül neki a Göncölszekéren (Horgas Péter újabb telitalálata) Majomországba repíteni Pávaszemet.

A többi figura maga a fennkölt mozdulatlanság. Fényűző ruhájukban mintha a pazar díszlet részei lennének. Nem bejönnek, hanem beemelkednek vagy alásüllyednek a játéktérbe. Megállnak magasított cipőjükön, és szilárdan vagy tehetetlenül önmaguk fölé kerekednek, mégis méltósággal csüngnek alá a magasból. Megállapodottak, változtathatatlanok. Ők a nagyok: a felnőttek. A fiatalok végigszáguldozzák az előadást, a felnőttek súlyosak és mozdíthatatlanok. Önnön szobrukat formálják, önmagukból. Rangjuk, jelentőségük foglyai. Nem csoda, hogy az ifjú emberek fejvesztve menekülnek előlük. Nem különösebben hálás feladat ilyen tömbszerű, egyetlen alaptulajdonságra, alapmagatartásra redukált embereket formálni.

Jégapó más, persze hogy más, ő a magyarok fejedelme. Apró öregember, óriási, kicsit gondozatlan bajusszal. Köntösszerű laza köpönyegben totyog be, és forgolódik a saját jelentőségüktől meghatott, lefagyott kérők közt. Ravasz: mosolyogva, de éber figyelemmel lavíroz, tudja, ha nagy hatalmú vendégei csalódottan távoznak, országára szörnyű vészt hoznak. Jó volt látni Bodrogi Gyula, e nagy tudású, igazán jelentős színész bölcs és emberséges alakítását. A szeretetre méltó, kicsit hóbortos öregúr szerepe sokakat édeskés "gyerekszínházi" fogalmazásra csábítana, de Bodrogi Gyula nem csábul.

Valló Péter rendező bízik Weöres Sándor alkotásában, elfogadja a szerző látomásait, követi instrukcióit. A költő fittyet hányt a létező színház lehetőségeire, és jobbára kivitelezhetetlen látomásokból sodorja szertelen meseszövésű történetét, amelynek számos helyszíne lehetetlenné teszi a naturalista illusztratív díszletezést, ezáltal a tradicionális illúziószínházat is. Ráadásul a darab előadása olyan társulatot igényel, amely énekelni, táncolni éppúgy tud, mint bábozni. Valló Péter és alkotótársai a Nemzeti kivételes színpadtechnikai lehetőségeit kiaknázva teremtik meg azt a bűvös világot, ahol mindez megtörténhet. Biztosan vannak olyanok, akiktől idegen a pazarló kiállítás, akik hidegnek és üresnek gondolják a színrevitelt. Vélhetően olyanok is vannak, akik osztanak-szoroznak, és megsaccolják, hány színházi csoport éves költségvetését teszi ki a "Holdbeli-projekt" büdzséje. Lehet arról is vitatkozni, hogy feladata-e a színházművészetnek, hogy megcélozza a filmművészet (filmipar) számítógéppel manipulált képeinek letaglózó vizualitását, avagy saját természetét felismerve, a személyes emberi jelenlét hitelét erősítenie. Számomra az előadás meggyőző példa arra, hogyan lehet felhasználni a show-színház technikai arzenálját közérthetően megfogalmazott bölcseleti és humán tartalmak színreviteléhez. A Nemzeti Színház teljes színpada alatt meghúzódó bonyolult süllyesztőrendszer és a különleges mutatványokra lehetőséget nyújtó zsinórpadlás nemcsak arra való, hogy könnyen át lehessen díszletezni a húsz képet (!), hanem arra is szolgál, hogy megjelenítse a különböző világszinteket. Az alulról felbukkanó infernálistól a földin át az éteriig. Az előadás minden szcenikai bravúrja a jelentést szolgálja, és az összkép is tetszetős: fantáziadús és ízléses. Valló Péter felnőttmeséje, gyermekdrámája szórakoztató és élvezetes előadás, igazi családi színház. Valószínű, hogy sokan joggal hiányolhatják a Weöres-mű filozófiai mélységét, az igazi emberi dráma sűrű pillanatait, de grandiózus látványszínházként igazán kitűnő a produkció, amelyben kivételes tehetségű színházi alkotók tucatja vált a rendező valódi alkotótársává, hogy végül egységes, összefogott előadás szülessen.


Weöres Sándor: Holdbeli csónakos
(Nemzeti Színház)

Látvány: Keresztes Dóra
Díszlet: Horgas Péter
Jelmez: Szakács Györgyi
Bábtervező: Boráros Szilárd.
Bábrendező: Kovács Géza
Zene: Melis László
Koreográfus: Király Attila
Technikai munkatárs: Fekete Péter
Szcenikus: Krisztiáni István
Dramaturg: Dobák Lívia
Operatőr: Szalay András
Zenei munkatárs: Bagó Gizella, Termes Rita
Fénytervező: Móray Ernő. Rendezőasszisztens: Herpai Rita
Rendezte: Valló Péter
Szereplők: Gáspár Sándor m. v., Szarvas József, Kaszás Attila, Söptei Andrea, Bodrogi Gyula, Szinetár Dóra m. v., Papp Zoltán, Marton Róbert, Csankó Zoltán m. v., Trokán Péter, Újvári Zoltán, Spindler Béla, Varga Mária, Bognár Anna m. v., Stohl András, Vida Péter, Mészáros Tamás m. v., Mészáros Sára m. v. Közreműködik: Soltz Melinda, Schlanger Tamás, a Színház- és Filmművészeti Egyetem végzős bábosztályának növendékei és a Figurák Táncszínház.